Pardon, ez a farkam volt!

Úgy tűnik, bizonyos emberek számára egy állat hosszú farka teszi azt ijesztővé; nagyanyám állítólag ezért félt az egértől. Én ezt sosem értettem; a magam részéről egyáltalán nem zavar, ha átugrál előttem egy patkánykenguru, sőt kifejezetten örülök neki. A lépcsőn álló lányka viszont nem így érezhetett, mert hatalmasat sikított.

Mondjuk jó kérdés, hogy aki fél a patkánykengurutól, miért megy be az Ausztrália-házba. Lehet, hogy azért, mert a magyar átlaglakosság nincs feltétlenül képben az ausztrál állatok farokjellemzőivel. Pár perccel az említett eset után épp az erszényes nyestekkel próbáltuk kitalálni, hogyan barátkozhatnánk egymással üvegfalú ketrecük ellenére (ebben láthatóan ők éppolyan motiváltak voltak, mint én), amikor bejött egy nagymama két unokájával. Az egyik unoka undorral nézte pöttyös barátaimat.
-Fúj, patkányok!
A nagymama felháborodva javította ki:
-Dehogyis, ez a vombat!
Döbbenten pillantottam a másik ketrec sarkában ücsörgő Rollyra, aki azonban csak unott fejjel ásított egyet. Nyilván már megszokta, hogy hiába híresség, mégsem ismerik fel.

Tévedés lenne azt hinni persze, hogy csak az emberek kerülhetnek tévedésbe farkakat illetően. Két kuszkusz például vitába keveredett, mert egyikük kaját keresve véletlenül a másik farkába harapott bele. Ez felidézte egy korábbi emlékemet, amely azt is illusztrálja, hogy nemcsak az ausztrál állatoknál kavarhat bele a farkuk:

Lódítóbódítóka

Michael Ende egyik meseregényének a címe:,„A sátánármányosparázsvarázspokolikőrpuncspancslódítóbódítóka” (németül ez ugyanilyen hosszú, bár két szóban) joggal pályázhat a könyvcímként szereplő leghosszabb szó világrekordjára. Hasonló rekordot kíván a jelek szerint megdönteni a BKK a megállók neveinek hosszával.

Persze eddig is voltak kedvencek, például a „Leányka utcai lakótelep” vagy a „Kiss János altábornagy utca” (nehogy még valaki azt higgye, az alkotmányjogászról nevezték el). Az utóbbi időben azonban a megállónevek látványos hosszabbításának lehetünk tanúi. Egyrészt a metróra való átszállási lehetőségeket már nemcsak bemondják, hanem a megálló nevébe is beveszik: az amúgy is hosszú „II. János Pál pápa tér”-ből így lett „II. János Pál pápa tér metróállomás” (ez 14 szótag). Más megállóknál nem elég a korábban szereplő egyetlen utcanév, hanem a kereszteződés minden szereplőjét megjelenítik. A „Wesselényi utca” sem egy rövid szó, ám a „Wesselényi utca, Izabella utca” már nagyjából megjegyezhetetlen (bár csak 12 szótag).

A hosszú megállónevekből gyakorlati problémák is adódnak. Szegény 4-es metró alig zárja be az ajtókat a Rákóczi téren, már kezdheti mondani, hogy „A következő megálló: II. János Pál pápa tér”, különben megérkezésig nem jut a végére. (Amíg a villamosokon nem volt előre fölvett bemondás, a sofőrök csak röviden „Pápa tér”-ként emlegették az említett földrajzi egységet.) Igazán hosszú megállónevek a buszban működő képernyőre sem férnek rá. A minap szembesültem azzal, hogy a „Szépjuhászné, Gyermekvasút” nevű megálló a 22-es busz monitorján így jelenik meg: „Szép juh.né, Gy. vasút”. Noha nem ismerem a hölgyet, akiről a megállót elnevezték, vélhetően nem egészen mindegy neki, hogy a juhval vagy annak őrzőjével köt házasságot...

Eldurvult kampány

Keményen nyomták ezt az önkormányzati választás-kampányt. A FIDESZ különösen kitett magáért: 7 forintért árulták a tejet az Almásy téren, elfeledve, hogy ez az ár egy általuk kevéssé kedvelt rendszerben volt jellemző. Gazdagréten Vágásiferi népszerűsítette a FIDESZ-es jelölteket "Hajrá szomszédok!" feliratú óriásplakátokon. El tudom képzelni az ottlakók csalódottságát, mikor nem találták Feri nevét a szavazólapon...

Persze egymás jelöltjeinek lejáratása is ment ezerrel. Jó példával járt elöl viszont a Kétfarkú Kutyapárt, amely megmutatta, hogy a negatívumok helyett a pozitívumot kell meglátni az ellenfélben is:


Abszolút kedvencem persze a Zöldek Pártja. Ők tuti nem nyúlnak le nagy pénzeket, hiszen láthatóan egyetlen tagjuk van és annak is egyetlen esőkabátja. Ugyanakkor valami előnyük mégis származhatott a kampányból, hiszen egyik plakátjukon az esőkabátos morcos pasi tábláján ez a felirat látható: "2000% profit". Gondolom, ezt a bevételüket az átláthatóság nevében tették közzé.

A lengyelországi nyelvoktatás csődje

Kriszta tanítványom pár napra Lengyelországba utazott. Házigazdái és azok ismerősei nem tudtak magyarul, de Kriszta ennek még örült is, legalább gyakorolhatja az angolt. Szembesülnie kellett azonban azzal, hogy ez sem minősül alkalmas közvetítő nyelvnek. Volt például egy - elmondása szerint nem egészen százas - srác, akivel próbált angolul beszélgetni, de csak tolmács útján sikerült, aki az ő angol mondatait lengyelre fordította a fiúnak és viszont. Ebben az volt a meglepő, hogy a srác erősködött, ő tanul angolul. Ennek bizonyítékaként egy ponton elő is vett a zsebéből egy lapot, amelyet az angolkönyvéből tépett ki (?!).

Kriszta elvette a lapot és megnézte. Németül volt.

Emberkereskedelem

A reggeli óra kezdése előtt SMS-t kaptam egyik tanítványomtól.

"Bocs, késni fogok, mert eladtak az oviban."

A többiekkel döbbenten meredtünk egymásra. A budapesti óvodákban emberkereskedelem folyik? És hogyan menthetnénk ki szegény anyukát ebből a rendszerből? Felmerült, hogy létrehozunk egy jótékonysági alapot Judit kiszabadítására, de mielőtt megtervezhettük volna, megjelent maga az áldozat. Kiderült: nem eladták, hanem elkapták (mármint az óvónők valami hülyeséggel)...

Jól eltalált szülinapi ajándék

Apám születésnapi ajándékot kapott a biztosítótól, amelyik az autóját biztosítja. Az ajándék: 500 000 forintot fizetnek, amennyiben a biztosított (vagyis apám) közlekedési balesetben elhalálozik.

#állj!

Manapság már olyan gyorsan zajlanak az események, hogy ha az ember nem lóg a Facebookon éppen akkor, simán lemaradhat egy jó kis tüntetésről vagy hasonlóról. Szerencsére Levente és én pont rajta lógtunk, amikor elterjedt a kampány híre a civilek KEHI általi basztatása ellen. Rögtön ki is találtuk, hogy mi is csinálunk magunkról selfie-t, és a nagyobb hatás kedvéért - többek közt az Andrások mintájára - rá is írjuk a tenyerünkre az "#állj!" feliratot. Az egyetlen gond az volt, hogy nem volt nálam fényképezőgép, Levente meg csak a mobiljával tud fotózni, és ezt se csinálta még túl gyakran. Először kipróbáltuk, hogyan férünk bele ketten ugyanabba a képbe (figyelembe véve, hogy Levente jelentősen magasabb nálam) úgy, hogy a tenyerünk látszódjon is de ne is takarja el totál az arcunkat. Ez némi kísérletezés után összejött. Ezután fel kellett írni a feliratot a tenyerünkre - na de ha a telefon tükörben látja, akkor ugye fordítva. Ez nekem könnyebben ment (aki tanárként gyakran olvas fordítva, annak írni se olyan nehéz), de végül Levente is boldogult vele. Elkészítettük a fotót, megnéztük - és kiderült: nem tükörszerűen látja a gép, rendesen kellett volna felírni.

Lesikáltuk a feliratot körömkefével, megtöröltük, újra felírtuk rendesen. Csináltunk három fotót, ebből kettő kicsit homályos lett, a harmadik okés. Mivel Levente telefonja nagyonokos, rögtön fel is tudtuk tenni a Facebookra. Csak éppen a kicsi képernyőn nem látta jól a fotókat, és sikeresen a fordított feliratosat tette fel, amit elfelejtett letörölni. Persze amikor rámentünk a Facebookra, észrevettük a hibát, leszedtük a képet és feltettük a jót, de az alatt a majdnem fél perc alatt, amíg a fordított kép volt fent, már ketten lájkolták, és Bea másnap cikizett is minket miatta a tüntetésen.

Úgy tűnik, másnak sincs izgalmasabb programja péntek estére, mint a Facebookon lógni...