Színházi gyros

Ott kezdődött a bonyodalom, hogy Tóni és Sanyi színház előtt még akartak enni egy gyrost. Ezért Sanyi lefékezett a gyrosos előtt, Tóni kiugrott megvenni a kaját, Sanyi pedig továbbhajtott, parkolóhelyet keresve. Ez eltartott egy darabig, ezért Sanyi rátelefonált Tónira, hogy már nem lesz ideje ott megenni a kaját. Tóni, aki a saját gyrosával már végzett, becsomagoltatta a másikat, zsebrevágta és elindult a színház felé abban a reményben, hogy ott majd összefut Sanyival. Nem számolt azonban a délutáni parkolóhely-krízissel. Sanyi a darab kezdetére sem érkezett meg, így Tóni a gyrost a kabátjával együtt beadta a ruhatárba azzal, hogy majd a ruhatáros néni megeszi.

A darab végeztével Sanyi a színház előtt várt minket. Mint kiderült, egy idő után talált parkolóhelyet, ezután pedig beült a gyrososhoz és evett egy gyrostálat. Mivel a Tóni kabátzsebében lapuló gyrost végül nem ette meg a ruhatáros néni, Tóni úgy döntött, elfogyasztja, még mielőtt odaérünk az étterembe. Az étterem mondjuk két utcasaroknyira volt, így Tóni nagyon lassan jött, hogy legyen ideje végezni a kajával. Mi viszont nem kívántunk belefagyni a tájba, úgyhogy páran előrementünk, otthagyva Tónit a gyrosával.

A két gyros után az étteremben Tóni már csak desszertet kívánt. Az étlapon kétféle desszert szerepelt, amiből az egyiket a múltkor már megkóstolta és nem ízlett, úgyhogy a másikat rendelte (valami sós karamell-izé). Jókora tányért tettek le elé, amelynek azonban csak a közepén árválkodott két, láthatóan XS-es fagylaltoskanállal kimért gombóc és egy csökevényes fürt ribizli.
- Ez mennyibe került? – kérdeztem Tónit.
- Ugyanannyiba, mint a tiéd – felelte ő.
- Vagyis ugyanannyit fizettél két kis gombóc izéért, mint én egy teljes adag főételért? A hülyének is megéri.
Miután fizettem a pultnál (a társaságból elsőként), elmeséltem, hogy amúgy egy nagy befőttesüvegben csokidarabos sütiket is láttam, vélhetően a karamellás cuccnál olcsóbban…

Felkészületlen túrázók

Tóni az autóval érkezőkre is gondolt: a túratervbe beleírta, hogy hagyják ott az autójukat Tahitótfaluban és ott szálljanak fel a buszra, mert a túra oda fog leérkezni. Még szerencse, hogy az útvonalat is elküldte fájlban, és Attila azt megnézte. Abból ugyanis kiderült, hogy nem Tahitótfaluba, hanem Leányfaluba érkezünk.

Újpest Városkapuhoz érve rögtön megpillantottam Hörbit a 8-as kocsiállásnál.
- Innen megy a buszunk? - kérdeztem.
- Igen - felelte ő, mire megnéztem a kiírást.
- Azzal megyünk, amelyik Tahitótfalunál átmegy a szigetre?
- Ja nem, a hetesről.
- Akkor miért a nyolcasnál állsz?
- Ja, én csak itt reggelizem.

Tóni a buszon "reggelizett", amennyiben elővett egy másfél literes ásványvizet.
- Ezt mind meg kell innom, amíg odaérünk.
- Miért akarod mind meginni?
- Hogy ne kelljen cipelni.
- De van nálad ezen kívül víz?
- Nincs.
- Akkor mit fogsz csinálni, ha szomjas leszel?
- Majd kérek tőled.

Leszálltunk a buszról, de Tóni még akkor vette föl a lábszárvédőjét meg ilyesmiket. Én már kicsit kezdtem fázni, és irigyeltem a csapat biciklistát, akik elszáguldottak mellettünk. Tóni is csak nézett utánuk.
- Hogy ezek hogy elhúztak mellettünk!
- Mindenki elhúz mellettünk, mert csak itt állunk - feleltem. - Most hagyott le minket az a csiga, akit még Szentendrén előzött le a busz.
Végre-valahára elindultunk.
-Szerintem menjünk itt át - mutattam a zebrára, mert Attila továbbment előre az út jobboldalán.
- De ezen az oldalon süt a nap - védekezett ő.
- Az lehet, de nekünk itt be kell kanyarodni balra.
- Attila, nézed a GPS-t? - szólt előre Tóni.
- Miért, te nem?
- Az enyém otthon van.

Ezek után egész meglepő volt, hogy sehol sem tévesztettük el az útvonalat, bár Tónit pár helyen érte meglepetés: a Rekettyés-forrás előtt például a térkép tavat mutatott, így ő már csónakázni készült, ám a közelgő napnyugta, valamint a növényekkel benőtt tó kb. 2 négyzetméteres területe miatt le kellett erről mondania. Még világosban értünk le Leányfaluba, ahol én kinéztem a neten egy cukrászdát. A pontos koordinátáit nem írtam fel abban a hitben, hogy könnyű lesz megtalálni, de mikor leértünk a Duna-partra, egy kocsma fogadott minket.
- Pedig itt mutatja a térkép - mondta Attila, aki a googlemaps-et használta.
- Lehet, hogy megszűnt és átalakították kocsmává?
- Mi volt a házszám?
- Arra nem emlékszem, csak hogy itt kell valahol lennie. De beülhetünk ide is - tettem hozzá nem túl nagy lelkesedéssel. Sanyinak jutott eszébe, hogy pár lépéssel továbbmenjen a parton - és a szomszédos épületben megtalálta a cukrászdát.

Nagy állati sportágválasztó

Azok számára, akik nem punnyadással akarják tölteni az év végét, az Állatkert lakói bemutatják az idei tél divatsportjait:

jóga

tandem

úszás

sziklamászás
(A tatu eredetileg falat szeretett volna mászni, de rájött, hogy elfelejtették feltenni a fogásokat. Ezen elég ideges lett, futott két kört a kifutóban, aztán ráfanyalodott a sziklamászásra.)

A felismerés pillanata

A zöldséges srác végignézett az általam kiválasztott termékeken.
- Vitaminparti lesz?
- Én mindig szoktam zöldségeket enni - feleltem némileg meglepve. - Azonkívül itt kicsit nehéz lett volna nagyon másféléket vennem, lévén ez egy zöldségbolt.
- Ja, ez eddig nem tűnt fel. Azt hittem, kalandpark.

Fedett

A nyári Vizes VB alkalmából történt felújítás során a Hajós Alfréd uszodában táblákat is elhelyeztek az egyes szolgáltatások irányát, illetve helyét mutatandó. A szauna előtt például csinos szürke tábla hirdeti:
"Fedett szauna"

Igaz, hogy még sosem jártam fedetlen szaunában, de valahogy nehezen tudom elképzelni a működését.

Folyóirat

Etelkával csetelünk, hogy miket írjak a számlára.
"És van még egy Tarzan folyóirat 15 ezer."
"Mi a f.om az a Tarzan folyóirat?"
"Ja, Tarzan golyói, csak bekapcsolt az autokorrekt."

Egyszer érek oda időben

Úgy volt, hogy az előadás fél 7-ig tart, és rögtön utána megyek a színházba. Azonban a közönség nagyon nem akart semmit kérdezni az előadóktól (a moderátor szerint azért, mert mindent elmondtak, szerintem azért, mert a többség nem értette), úgyhogy hamarabb befejeződött a program. Még haza is tudtam ugrani letenni a cuccaimat, aztán lesétáltam a Király utcán azzal a jó érzéssel, hogy végre nem utolsó pillanatban esem be valahová.

Az Örkény Stúdiószínházban azóta nem jártam, amióta átkeresztelték. Némi meglepetéssel vettem tudomásul, hogy 6.45-kor még senki sem ácsorgott az épület előtt. Az előtérben voltak ugyan néhányan, de amikor bementem, egy lány utamat állta.
- Elnézést, még nem lehet bemenni. Ők a társulat tagjai, még az előadásról egyeztetnek.
- Igazából én csak vécére szerettem volna bemenni – vallottam be. A lány ezt megengedte. Utána kimentem az épület elé és várakoztam, arra gondolva, hogy ezt se fogják pontosan kezdeni. Hamarosan megjelent néhány lányka, akik simán besétáltak az ajtón, miközben azt találgatták, mire is jöttek. Ezen felbátorodva én is követtem őket. Persze elkapott az előző színházi alkalmazott.
- Elnézést, de mondtam, hogy majd csak 7 órakor lehet bejönni.
- Mások is bejöttek, gondoltam, akkor lehet.
- De ők a társulat tagjai.
- Azok, akik arról beszélgetnek, milyen előadást fognak látni ma este?
A színházi alkalmazott megkereste a renitenseket és őket is kidobta. Tovább ácsorogtam odakint, mire megérkezett András. Közöltem vele a helyzetet.
- Ilyet még nem is hallottam, hogy csak 7-kor lehet bemenni. Akkor nem fogják pontosan kezdeni.
- Viszont nem leszünk sokan – mutattam körbe, mert rajtunk kívül csak az előbb kidobott lánykák lézengtek a környéken.
- És hol vannak a Tóniék? Remélem, nem az Örkény Színházba mentek!
- Hát azt mondta, hogy az Örkény Színház környékén lehet majd tőle átvenni a jegyeket, de pontos helyet nem írt. Szóval lehet, hogy most itt köröz a belvárosban.
Az utcasarkon egy magas, haj nélküli, hátizsákos személy jelent meg, aki épp telefonált. Kizárásos alapon ez csak Hörbi lehetett. Hamarosan oda is jött hozzánk.
- Még nem lehet bemenni, pedig már 7 óra van – tájékoztattuk.
- De fél 8kor kezdődik az előadás.
- Tényleg? – Elővettem a jegyemet és megnéztem. Igaza volt.

Persze fél 8 előtt megérkeztek Tóniék. Elmeséltem nekik, hogy Andrással együtt 7 órára jöttünk.
-Zsolt is parázott az autóban, hogy 5 perc múlva 7 óra és még sehol se vagyunk – vigyorgott Tóni. – Én meg mondtam neki, hogy na és?