Best of Klimastreik 2021

 Az első bécsi klímatüntetésem még tavaly januárban volt: egy maroknyi kis csapattal ugráltunk (mert jó volt a zene és hideg volt) az ausztrál nagykövetség előtt, a bozóttüzekkel kapcsolatban. A márciusi Klimastreik azonban mindig a legnagyobb. Idén a Ringen körben alkottunk élőláncot, több színpaddal és performansszal. Én kb. egy órát álltam az élőláncban (praktikusan két színpad között, úgyhogy mindig volt szórakozásom), utána körbejártam táblákat fotózni. Ebből kiderül, hogy a bécsiek is kreatívak, ha tüntetési táblákról van szó: a veszélyeztetett emberiséget aggódva figyelmeztető pandától a meleg klímát a meleg sörrel összehasonlító táblákig (amelyekből több változat is volt) sokféle vicces üzenetet hordoztak a résztvevők. Ezekből gyűjtöttem össze egy kis csokorra valót.

Headset

 Volt egy nagyon klassz headsetem a telefonomhoz, mindig azon hallgattam zenét hosszabb utazások során (akár a városban, akár pl. a Flixbuszon Bécs és Budapest között, amikor még járt). Külön előnye volt, hogy volt egy kis műanyag izé, amire fel lehetett tekerni. Továbbá könnyű volt a jobb és a bal fület megkülönböztetni, mert az egyikről egyszer elveszett a kis műanyag kupak, és a régi, már nem működő headsetem fehér kupakját tettem rá. Így a hagyományos szimbolika szerint a jobb fül volt a fehér, a bal a fekete.

Ezt a szuper headsetet valamikor a télen sajnos elhagytam. Egy nap futás közben megállapítottam, hogy benne maradt a futópulcsim zsebében, pedig aznap nem is volt rá szükség, mert közeli terepre mentem (ugye futás közben nem hallgatok zenét, csak oda- meg visszaútban, de tízperces utakon megint nem). Na aznap sikerült elveszíteni a cuccot. Mindez a szigorú lockdown alatt, amikor a nem-élelmiszer üzletek zárva voltak. Szerencsére emlékeztem, hogy egyes metróállomásokon van mobilalkatrész-automata, gondoltam, majd onnan veszek. Azt sajnos nem jegyeztem meg, hogy hol van ilyen automata, így többször nem sikerült a vásárlás, míg végül nagy meglepetésemre a viszonylag kis forgalmú Erdbergen találtam egyet. Az mondjuk kicsit vicces, hogy egy mobilcuccokat áruló automata hogyhogy nem fogad el kártyát, de szerencsére készpénzautomata is volt a közelben, így hazafelé már új, fehér headsetemen hallgattam a zenét.

A fehér headset még egy alkalommal szerepelt - azután szőrén-szálán eltűnt. Átnéztem az összes polcot, rekeszt és zsebet, hiába. Zenehallgatás nélkül viszont megfájdul a fejem a járműzúgástól, tehát lépni kellett valamit. Legközelebb, amikor a Praterbe mentem futni, direkt betettem egy tízeuróst (ennyi volt az automatából a headset) és Erdbergben ismét az automatához fordultam. Arra nem emlékeztem, a többfajta headset közül melyik volt a múltkori, így megvettem az egyik fehéret. Sajnos azonban már a metrón szembesültem vele, hogy a csatlakozója nem illik a telefonomba. Nagyon stresszelt, hogy megint zene nélkül maradok, így megnéztem, hol esik útba MediaMarkt, és leszálltam emiatt a Mariahilferen (szerencsére eddigre már enyhült a lockdown és kinyitottak az üzletek). A MediaMarktban egyrészt meg kellett állapítanom, hogy olcsóbbak a headsetek, mint automatából, másrészt rengeteg fajtát találtam. Persze ezek is úgy voltak csomagolva, hogy a csatlakozó kívülről ne látszódjék, de egy alkalmazott megmutatta, hol tudom kideríteni a csatlakozó formáját a dobozról (persze az automatánál ez nem ment volna). Kiválasztottam egy kéket abból a megfontolásból, hogy azt könnyebb észrevenni, ráadásul volt hozzá két pár tartalék műanyag kupak, amit szintén hasznosnak ítéltem.

Otthon az új fehér headsetet odaadtam Andrásnak, hátha tudja használni valamire. A laptopjába valóban belement, de a gép nem ismerte fel - többek közt azért, mert nem ismerte a pontos típust, ugyanis a dobozát még Erdbergben kidobtam (nem fért bele a zsebembe). Arra jutott, hogy másnap egy automatánál megnézi. Meg is nézte, de ennek ellenére nem sikerült a konfigurálás: a renitens headset csak iPhone-okkal kompatibilis.

Ugyanezen a napon a flakontartó övtáskám egy ritkán használt zsebében megtaláltam a régi fehér headsetet.

Maszkműsor a 10A-n

 Az, hogy a tömegközlekedésen fel kell venni a maszkot, többfelé okoz nehézségeket, de a legtöbb érdekes műsort ezzel kapcsolatban a 10A buszon tapasztaltam. Ezt én annak tudom be, hogy ennek a járatnak a legtöbb megállójában nincs elektronikus kijelző, ami mutatná, mikor jön a következő, így azokat, akik nem akarnak 10+ percet maszk nélkül ácsorogni, váratlanul érheti a jármű megjelenése. Meg persze vannak, akik eleve sportszerű nehezítéssel indulnak. A múltkor felszállt egy fickó, akinek nem volt karja (mármint kézfeje volt, de az mindkét oldalon a vállából nőtt ki). Leült, elővette a maszkját és megpróbálta felvenni. Az egyik fülére még csak felakasztotta, de nem tudott elég messzire nyúlni ahhoz, hogy a másikat is elérje. Próbálta beleforgatni az arcát a maszkba, de sikertelenül. Dilemmáztam, hogy odamenjek-e hozzá segíteni, hiszen akkor meg a két méter távolságtartást szegném meg, és lehet, hogy ő ezzel veszélyeztetve érezné magát. De megoldódott a kérdés, mert a férfi a hozzá legközelebb élő nőt kérte meg, hogy segítsen, és ő meg is tette.

Pár napja egy másik férfi szenvedett meg a kötelező maszkviselettel. Neki voltak karjai, viszont egyik kezében a telefonját tartotta, a hóna alatt hatalmas mappát cipelt, mellette pedig a megállóban egy próbababa állt (abból a fejetlen-végtagmentes fajtából, amikre a szabászatokban a ruhákat próbálják rá - sose értettem amúgy, hogy ez hogy működik, lévén az embereknek a törzse is különböző méretű). Mikor megállt a busz, a fickó elengedte a próbababát és egyik lábával fellépett a busz lépcsőjére. Már attól féltem, otthagyja a bábut, de aztán visszanyújt érte és feltette. Most már ott állt a buszon, csak éppen a maszkot kellett volna fölvennie. Ebben nemcsak az akadályozta, hogy mindkét keze tele volt (hiszen a mozgó járművön a bábut is fogni kellett), hanem a headset zsinórja is, ami a telefonjából lógott ki. Ezzel tudtam empatizálni, mert nekem is bonyolult szokott lenni a headsetre és a napszemüvegem szárára feltenni a maszkot (mindezt hideg időben úgy, hogy a fülvédő és/vagy kapucni is a fülemen maradjon). A helyében én letettem volna egy üres ülésre a bábut és a mappát, de neki ez nem jutott eszébe, hanem megpróbálta ugyanabban a kezében fogni a telefont és a maszkot, és így a füléhez emelni azt, mindeközben felkarjával a törzséhez szorítva a mappát. A zsinór még így is bekavart, így végül kivette a füléből a headsetet, feltette a maszkot, majd visszadugta a headsetet. Minek egyszerűen megoldani, ha bonyolultul is lehet, nem igaz?

Schwarzenbergpark

 A Schwarzenbergparkban (amely tulajdonképpen a neuwaldeggi kastély parkja, csak nincs körülkerítve) többször futottam már, és mindig láttam, hogy a szokásos turistatérkép mellett egy ponton egy parktérkép is van. Futás közben viszont nem volt időm ezt áttanulmányozni, így kapóra jött, hogy most vasárnap Annácskával túrát terveztünk arrafelé. Leginkább az érdekelt, mit ábrázol az a szobor, ami az erdő szélén áll, azonban elég messze az úttól ahhoz, hogy most olvadáskor ne akarjon az ember áttapicskolni oda a mocsáron.

A térkép valóban számos tereptárgyat jelölt meg, a jobboldalon található magyarázatok azonban elég furák voltak. Az "egy hely, ahol szarvasokat és dámvadakat etetnek" már múltkor is feltűnt, de nem vagy nem találtam meg, vagy akkor pont nem etettek senkit (ez most is így volt). Ennek mintájára olyan is szerepelt, hogy "egy pad, ahonnan belátni a mezőt."

- A szoborról mondanak valamit? - kérdeztem.

- Az nincs rajta. Gondolod, hogy tényleg itt van Rousseau sírja? Találtam egy Rousseau-mauzóleumot.

- Valószínűleg csak emlékmű - feleltem, lokalizáltam a fenti tereptárgyat, valamint találtam az út túloldalán még egy vonatkozó darabot: "kis pad, ahonnét tiszta időben látni a Rousseau-emlékművet". A térkép szélén a "holland falu (ma Hameau)" felirat díszelgett.

- Most hogyan tovább?-kérdeztem.

- Én benne vagyok, hogy megnézzük a holland falut - felelte Annácska és elindultunk. Az útelágazásban egy kőlap állt, rajta vésett szöveggel.

- Ez itt a "kleines izé, ahonnét látni a mező egy részét"-tippeltem.

Hameau a hegyen van, úgyhogy fölfele menet némi sárral találkoztunk, valamint megállapítottuk, hogy idén korán előbújt a medvehagyma. "Holland falu" gyanánt egyetlen épület díszeleg a hegytetőn:

- Engem ez annyira nem emlékeztet Hollandiára. Meg egyébként is, egy osztrák miért pont holland falut építtet? És miért a hegy tetejére?

- Miért, egy hollandnak biztosan élmény ilyen magasan lenni.

Játéknap

 Itt a tavasz, és ezt az állatok is érzik. Pénteken Schönbrunnban mindenki játszani akart. A kis hiúz a lesből támadást gyakorolta - többszöri próbálkozás ellenére csak a felkészülési fázist tudtam lefilmezni, utána mindig gyorsabban futott, mint ahogy én a telefont mozgatni tudtam.

Az akció erősen emlékeztetett az én Foltikámra, aki pont aznap reggel a németóra során úgy ugrott át a fejem fölött, hogy a némettanárom frászt kapott tőle. Én viszont már megszoktam, ahogyan láthatóan a hiúzmama sem lepődött meg: épphogy csak elfordította a fejét, mikor csemetéje átugrott fölötte, de napozott tovább.

Finja, az állatkert és egész Bécs kedvenc jéghercegnője anyukájával medencés bulit tartott:

Egyébként Finja más játékokban is kiváló. Az újság is megírta, hogy pár napja néhány látogató reklamált, miszerint kedvenc jegesmacijukat az állatkert feketemedvére cserélte. Hamar kiderült a turpisság: Finja volt az, csak belehempergett a sárba. Nyilván ezt a játékot tanulta el tőle az a néhány nagyon koszos pingvin, akiknek ráadásul a medencéjét is éppen leeresztették, így nem tudtak játék után megmosakodni.

A gibbonok szokásuk szerint légtornászmutatványokat végeztek a kötelekből és ágakból álló akadálypályájukon. Egy kismajom még anyjába kapaszkodva nézte a többiek mutatványait, és meg is állapítottam: biztosan túl fiatal még, hogy részt vegyen a játékban.

A kismajom azonban kiolvashatta a fejemből a gondolatokat, és rögtön ki is kérte őket magának. Elengedte anyukáját és hamarosan ő is a köteleken himbálódzott.

Nem mindenkit sikerült azonban játék közben meglepnem. Úgy tűnt, a gepárdcsalád már korábban letudta a hancúrozást - ők már a jól megérdemelt pihenésüket töltötték.

Csajos témák

 A beszélgetés kezdetén Juli lelkesen mesélte, hogy aznap volt fodrásznál. Ezenkívül megmutatta az új körömlakkját is, amit a csomagolásmentes boltban vett.

- És hogy nem volt becsomagolva?

- Ugyanolyan üvegben volt, mint minden más körömlakk. Csodálkoztam is, mit keres a csomagolásmentes boltban, de lehet, hogy valami természetes alapanyag. Biztos vannak természetes anyagok is, amik ragadnak az ember körmére.

- Hát én el tudok képzelni olyan természetes anyagokat, amik ráragadnak a körmömre - jegyeztem meg, - de annyira nem szeretném, hogy ráragadjanak.

Ekkor csatlakozott Dávid, és elkezdtünk arról beszélgetni, hogyan hat a Covid a személyes költségvetésünkre. Mindannyian megállapítottuk, hogy mivel nem lehet utazni és szórakozni járni, sokkal olcsóbban kijövünk - kivéve Dávidot, aki csodálkozva állapította meg, hogy rengeteg pénze elmegy, pedig csak három hobbija van: a kerékpározás, a gitározás és a kávézás, és ebből csak az első kettőre költ pénzt. Juli ekkor megkérdezte, mennyibe került az új irodaszék, amin Dávid éppen ül. Kiderült, hogy kétszázezerbe, mi meg elgondolkodtunk: kész mázli, hogy a lakberendezést nem tekinti hobbijának.

Dávidot hívták telefonon, úgyhogy rövid időre lenémította magát és a gépét, mi pedig arról beszélgettünk, hogyan fog szerintünk hatni a harmadik hullám a világgazdaságra. Valamelyik érvre Juli így reagált:

- Igen, ma a fodrásznál - bocsánat, hogy mindig a fodrászt hozom fel, de ma csak ez történt velem - szóval a fodrásznál is pont erről beszélgettünk.

Dávid épp az utolsó szavaknál lépett vissza.

- Hihetetlen, öt percre tűnök el, és ti máris a fodrászról beszélgettek?

Mínusz hét fok Schönbrunnban

 Nem teszem föl a költői kérdést, hogy melyik hülye megy állatkertbe olyan hidegben, hogy még a fókák is köhögnek (és ez nem költői kép volt). Magam is érzékeltem, hogy vastagabb pulóvert kellett volna vennem - az előző napi felsőruházatomat vettem alapul, csak elfelejtettem, hogy akkor egy meleg aláöltözetet is viseltem. Szerencsére a biztonság kedvéért hoztam magammal egy kardigánt, így eldöntöttem, hogy bemegyek az első fedett helyre felvenni. Ez az első fedett hely történetesen a Kelet-Afrika Ház volt, amelynek az ajtaja ugyan tárva-nyitva állt, de valamennyire így is szélvédett volt. A plexiüveg túloldalán két kis mangusztatesó feküdt összebújva. Érdeklődve felnéztek rám, de amikor meglátták, hogy a farkasordító hideg ellenére leveszem a kabátomat, nem bírták nézni a jelenetet: kis fejüket lehajtották és befúrták a homokba. Csak harmadik társukat tudtam lefotózni, aki átöltözésem során hátat fordított nekem, így elkerülte a sokkot:

Más állatok már azon is megrökönyödtek, hogy valaki egyáltalán hajlandó eljönni hozzájuk ilyen hidegben. A krokodilház egyik akváriuma mellett érzékeltem, hogy az aljzatból figyel engem valaki. Rövid szemantikai értelmezés után arra jutottam, hogy a "homokszem" szó nem így értelmeződik, és tüzetesebben megvizsgáltam a terepet - egy kerek rája nézett vissza rám gyanakodva, aki majdnem teljesen betemette magát a homokba. Ami magát a krokodilt illeti, neki a szája is tátva maradt a csodálkozástól.

Vannak persze olyan állatok, akiknek ez az időjárás meg se kottyan. A pandafélék eredeti hazájában igen zord a tél, így ők nem problémáztak a sarkvidéki szeleken: puha bundájukban vígan falatozták bambuszreggelijüket.

Mások viszont az állatházakban nekik megfelelő hőmérsékletet élvezhetnek. A pingvinházban direkt kiírták, hogy a plexiüveg túloldalán direkt antarktiszi körülményeket biztosítanak nekik, hogy otthon érezzék magukat (mondjuk pont ma szerintem simán kiengedhették volna őket a szabadba, díjazták volna a számukra kora nyárinak számító időjárást). Nap gyanánt egy lámpa szolgált: az úszás után a pingvinek efelé fordulva napoztak:

A melegkedvelő állatoknak természetesen fűtik a kifutóját. Az agámáknál uralkodó hőmérsékletet könnyű volt megtippelni annak alapján, hogy az ott éppen takarító gondozónő ujjatlan pólóban is izzadt. Slaggal locsolta le a sziklákat, az agámák pedig türelmesen, de szemükben egyértelmű várakozással figyelték. Végül a lány megfordult és rájuk irányította a vízsugarat. A hüllők általában elég jól leplezik az érzéseiket, de ez a két agáma kifejezetten boldognak tűnt.