2022. április 28., csütörtök

Fajbeazonosítási problémák

 A villamosmegállóban először egy középkorú nő jelent meg egy uszkárral, akit nemcsak furán formára nyírtak, hanem még masnit is tettek a fejére. Nem csoda, hogy ezáltal avatatlan szem nem feltétlenül ismerte fel benne a kutyát. A következőként érkező anyuka babakocsiban ülő fiacskája rögtön kiabálni is kezdett:

- Tita, tita!

- Itt nincs cica - hűtötte le a mobilját nézegető anyuka, de a gyerek addig sivalkodott, amíg végül felnézett. A kisfiú megismételte a "tita, tita!" állítást és az uszkárral homlokegyenest ellenkező irányba mutatott. Anyuka engedelmesen odanézett, majd fáradtan így szólt:

- Az egy kukásautó, Milán!

2022. április 10., vasárnap

Mínusz egy fő, mínusz egy pontos munkaszervezés

 A túra rögtön azzal kezdődött, hogy elfelejtettünk időben leszállni a buszról (a kijelző nem jelezte a megállókat és Ewa későn kapott észbe). Úgyhogy leszálltunk, átmentünk a szemközti megállóba és megvártuk a visszafele buszt. Ennek legkevésbé túrakutyánk örült, Felix, a félig-beagle, ugyanis be lett neki ígérve, hogy ha leszálltunk, leveszik róla a szájkosarat. Így most mindannyiunkhoz odajött, abban a reményben, hogy segítünk neki.

Ewa előre jelezte, hogy ő lassan megy fölfelé, de többen voltak még ezzel. Diana, aki a Kahlenberg közelében lakik és hetente többször megmássza, gyorsabb tempóhoz szokott, ezért közölte, hogy előremegy és a csúcson megvár minket.

- Oké, vegyél nekünk kávét - viccelődtem. Amikor viszont egy útelágazáshoz értünk, nemcsak az a kérdés merült fel, hogy mi merre menjünk, hanem hogy Diana merre ment.

- Reméljük, ugyanerre jött ő is - mondta Elena, mikor Ewa végre megérkezett és jelezte a helyes utat.

- Különben brutál sok kávét kell majd meginnia - folytatta a gondolatmenetet Ximena. Nem kellett volna azonban aggódnunk Diana vérnyomása miatt: nem találtuk ott a hegytetőn. Mondjuk előre szólt, hogy ha rosszra fordul az idő, kiszáll a túrából, és kezdtek gyülekezni a fekete felhők. Ettől függetlenül gyönyörű kilátás nyílt a Dunára és Bécs városára, illetve nyugat felé Kosterneuburgra.



- Képzeljétek el, ahogy itt vonul egy hadsereg! - ábrándozott Elena, ám az ukrán háború miatt ezt többen nagyon nem akarták elképzelni. Elena gyorsan pontosított, hogy a török időkre gondolt. A hangulatot feloldandó, Ewa elmesélte a legendát Sobieski Jánosról, aki állítólag nehézlovasságával felkaptatott a hegyre, majd onnan lezúdulva támadta meg a törököket - a gyakorlati megvalósítás nehézségeitől eltekintve (meredek hegyoldal) ez még ritka hülye ötlet is lett volna tőle, hiszen a hegyet megkerülve a síkságon is simán támadhatott volna.

Amikor Ewa beharangozta, hogy hüttébe is fogunk menni, azt hittem, a hegyről lefele találunk majd valamit. Kiderült azonban, hogy a Josefinenhüttét nézte ki a kalandpark mellett. Így vasárnap délben azonban a kalandpark látogatói, a kiránduló családok és a közeli íjászklub tagjai mind idecsődülnek, úgyhogy bent leülnünk esélytelen volt. Maradt tehát a kinti rész, ahol egy bódénál lehetett megrendelni az ételeket és italokat. Először a többiekkel együtt én is odaálltam, de rájöttem, hogy jobb, ha később jövök vissza: ugyanis egyetlen csávó töltötte be a pénztáros és a szakács szerepét (kb. mint a Gomolygó felhők című Kaurismäki-filmben, csak nem váltott ruhát közben), és amikor főzött, akkor nem vett fel rendelést. A közeli asztalnál ülő néni egy ponton reménykedve állt fel, de kiderült, hogy nem ő kapja a következő fogást. Így visszamentem az asztalhoz, ahol a hátramaradtak pokrócba burkolózva ültek, csak Felix vacogott az asztal alatt.

- Mi lenne, ha rá is raknánk egy pokrócot?

- Nem biztos, hogy a következő vendég szeretné utána magára tekerni.

- Miért, én szeretném - védekeztem, és végül tényleg letakartuk a kutyust egy kék pokróccal.

Néha hátranézegettem, de a sor nem látszott rövidülni. Az első visszatérő Ximena volt, egy almás rétessel és egy nagy tál sült krumplival.

- Rétes sült krumplival, érdekes kombó - jegyeztem meg, mire Ximena elkezdte enni - előbb az almás rétest. Közben a fekete felhőkből elkezdett csöpögni valami.

- Esik az eső! - ijedt meg Ximena.

- Ne aggódj, ez hó - állapítottam meg, bár valamiért nem sikerült megnyugtatnom. - Havas sült krumpli, osztrák specialitás.

Miközben a sült krumpli nagy részét Félixnek adta oda az asztal alatt, Ximena elmesélte, hogy a bódé személyzete időközben két főre emelkedett, ez azonban nem javított a hatékonyságon. Egyrészt volt egy rendelés, ami valamiért a szakács oldalon nem jelent meg, ezért elfeledkeztek róla. Ráadásul az alkalmazottak nem igazán tudták jól megosztani a feladatokat: nem az volt, hogy egyikük főz, másikuk pénztároskodik, hanem mindketten csinálták mindkettőt. Ezt a visszatérő Elena is megerősítette, akiből a várakozás közben "majdnem kibújt a HR-es". Ő egyébként még nem hozott magával ételt, csak egy kis lapocska alakú, barna kütyüt.

- Ezzel fognak hívni, ha kész a kajám.

- És mit csinál, sípol?

- Aha.

- Mit rendeltél? - kérdeztem, mire Elena angol-német öszvér mondattal válaszolt:

- Potatoes and Speck, and it has an Ei in it.

- An eye? - kérdeztem és imitáltam, amint a szememet beleteszem a tányérba. Persze mindenki sejtette, miről van szó, de azért elég szürrealisztikus volt.

A havazás miatt átvonultunk a kerthelyiség azon részébe, ami fölött tető is volt, ezért azonnal elállt a csapadék és kisütött a nap. Úgy láttam, ideje beszereznem a forró csokimat, mivel már csak egy néni állt a bódénál félrehúzódva, nyilván a rendelésére várva. Még mindig ugyanaz az egy csávó foglalatoskodott, ezúttal szakácsként, de szólt, hogy a kolléganője mindjárt jön. Hamarosan szaladt is ki a hüttéből a kolléganő, egyik kezében egy doboz tejjel, a másikban egy egy literes kiöntővel. A tej egy részét kiöntötte a nagy kiöntőbe, nyilván az épp lefőtt kávéhoz hozzáadandó; ekkor a hüttéből kiszaladt egy másik dolgozó egy egydecis kiöntővel, amiért a csaj nyilván eredetileg bement. Közben elkészült egy étel, és némi kavarodás alakult ki, hogy melyik vendégnek szánták, de ezt lemeccsezték egymás közt. A csávó végre hozzám fordult, hogy rendeljek, mire kiderült, hogy a néni nem az ételére várakozik, hanem rendelést leadni, és csúnyán nézett rám, hogy tolakodni akartam. Végre nagy nehezen megkaptam a forró csokit. Az asztalhoz visszaérve a többiek megkönnyebbülten üdvözöltek: már azt hitték, hogy elvesztem valahol.


2022. április 5., kedd

Mikrobuszos kalandok

 Az emailben azt írták, hogy a találkozó a Duna House mögött van. Én mondjuk elbizonytalanodtam, hogy mi számít mögöttnek, de ez a probléma eltörpült Ivetté mellett. Ő ugyanis nem jött rá, hogy a Duna-ház nevű plázára gondoltak, ehelyett a Duna House-ot ütötte be a google-ba, ami egy cég, és történetesen a Boráros téren nem található. Szerencsére végül odatalált.

Mivel a Duna-ház mögött nem lehet megállni, a mikrobusz a sofőrrel egy másik helyen várakozott, és csak akkor állt be, amikor mindannyian megérkeztünk. Évivel és Zsoltival beugrottunk a hátsó ülésre, Ildi, Gábor és Ivett pedig elénk. Én meglepően gyorsan megtaláltam a biztonsági övemet és sikerült is becsatolnom. Zsolti is levette az ajtó széléről a biztonsági övet, amin nagy meglepetésére két különböző csat lógott. Persze először a nem megfelelőt próbálta becsatolni. Ivett is elhelyezkedett és elkezdte keresni a biztonsági övét, sikertelenül. Mint kiderült, Zsolti az ő övét kapcsolta be a sajátja helyett. Második körben örömmel fedezett fel az ülésen egy fekete pántot, ami azonban az én övtáskám részének bizonyult.

- Hé, az a farkam!- figyelmeztettem. Zsolti vette a lapot.

- Bocsi, hogy megfogtam a farkadat.

Valamivel később Ildi vadul elkezdett keresgélni: mint kiderült, nem találta a szemüvegtokját.

- Nyisd ki kicsit az ajtót - javasolta Zsolti.

- Hát ez jó ötlet így autópályán - jegyeztem meg.

- Ja, nem úgy gondoltam, hogy ki is essen.

- Akkor láttam utoljára, amikor beletetted a szemüvegedet - próbált Ivett segíteni, de csak az ellenkező hatást érte el, mert Ildi teljesen megrémült.

- Te jó ég, akkor a szemüvegem is eltűnt! Mindenki dobja el, ami a kezében van!

- Te Ildi, ezt a férfivécében szokás mondani - figyelmeztettem.

- Igaz - ismerte be Ildi, és azonnal megtalálta a renitens szemüvegtokot.

2022. március 31., csütörtök

Szemvizsgálat

 Elmentem szemvizsgálatra, hogy megnézzék, jó-e még a régi szemüvegem. Kicsit várni kellett, mert épp valaki más volt a vizsgálóban; ezalatt a másik eladó egy fiatal lánynak magyarázta, hogy az általa választott keret túl nagy a fejéhez. Ennek illusztrálására ő maga is feltette.

- Látja, ez túl sokat fed az arcomból. Olyanoknak való, akinek nagyobb a fejecskéje.

Az állatorvos-talk folytatódott a vizsgálati helyiségben is, amikor az optometrista felvezette:

- Most megnézzük, hogy ezzel a lencsével el tudjuk-e olvasni a kivetített betűket.

Ez arra emlékeztetett, amikor János nagybátyám (amúgy állatorvos) úgy kezdte Salamon cicám vizsgálatát, hogy "először a fülünket vizsgáljuk meg". Salamonnal ellentétben azonban én nem álltam meg szó nélkül.

- Mármint én, mert gondolom, ön el tudja.

A közelre látás ellenőrzésére egy papírlapot adtak mindenféle szövegekkel, köztük egy tortarecepttel. Természetesen itt is találtam kifogásolnivalót.

- Azt írják, egy bögre író kell bele. Vajon muszáj prózaírónak lennie, vagy lehet költő is?

2022. március 19., szombat

Kaiserschmarren

 

(kép: gutekueche.at)

Ádám alaposan eltervezte, mi mindent kell csinálnia Bécsben. Természetesen szelfiznie a leghíresebb helyeken, és megkóstolni a helyi édességeket. (Egy tisztítókúra előtt pont praktikus.) De a lelkére kötötték, hogy Sacher-tortát csakis a Demelben egyen. Így arra jutott, hogy a schönbrunni kastélypark drága, viszont csodaszép helyen levő kávézójában Kaiserschmarrent, vagyis császármorzsát fog enni. A rendelést felvevő pincér megkérdezte, hogy lekvárral vagy fagyival szeretné-e. Ez utóbbit mindketten szentségtörésnek tartottuk, így Ádám a lekváros mellett döntött.

A pincér hamarosan kihozta a kávékat és az én Sacher-tortámat (mert én nem vagyok sznob, plusz helyi lakosként bármikor elmehetek a Demelbe). Megkérdezte, kinek jön a mandulatejes cappuccinó (nekem), a torta (szintén nekem). Ezen a ponton Ádám közbeszólt, hogy talán a pincér már kitalálta, hogy a másik kávé neki jön - hacsak a hölgy nem akkora kávébolond, hogy rögtön kettőt kért. Ez a német humor Ádám enkulturálódásának egyértelmű jele volt, amit az osztrák pincér viszont nem értett meg, helyette erősen összezavarodott. Végül letette a kávét és közölte, hogy mindjárt jön Ádám rendelése is.

Ezt követően a kerthelyiségben a következő jelenetek zajlottak le:

1. Egy pincér megjelent egy tányér lekváros császármorzsával és odavitte a velünk szomszédos asztalhoz, ahol az ott ülők közölték, hogy ők fagyisat kértek. Ezek után a pincér tanácstalanul körbenézett (viszont nem fordult meg, hogy integethettem volna neki), majd csalódottan visszavitte a császármorzsát a konyhába.

2. Ugyanezen pincér megjelent egy fagyis császármorzsával és letette a szomszéd asztalhoz.

3. Még egy pincér kihozott egy újabb fagyis császármorzsát és Ádámnak akarta adni, aki felhívta a figyelmet, hogy ő lekvárral kérte. Ezek után a pincér tanácstalanul szambázott egy kicsit a kerthelyiségben, néhány asztalnak felkínálta a fagyis császármorzsát, végül az egyiknél elfogadták. Én közben ígéretet tettem Ádámnak, hogy a következő arra járó pincéren követelni fogom a császármorzsáját.

4. Kihozták Ádámnak a lekvárosat.

Amúgy az asztalok meg voltak számozva. A miénk a 404-es volt. Mondjuk talán pont ez volt a baj: a pincérek számára ez az oldal nem található...

2022. március 7., hétfő

Gargalizálási útmutató

 

Már tavaly bevezették Bécsben a gargalizálós Covid-teszteket, amelyeket "Alles gurgelt!" plakátokkal reklámoztak (volt ennél jópofább is, csak a neten nem találtam meg). Eleinte azonban otthoni teszteknek használták ezeket, amiket a Bipában és hasonló helyeken lehetett leadni, azok meg elküldték a laborba. Sikerült tehát eddig elkerülnöm a gargalizálást: a régebbi tesztjeim orrturkák voltak, a harmadik oltás után meg nem kellett vesződnöm ilyesmivel. Egészen máig - ugyanis a holnapi nőnapi tüntetés szervezői kérték, hogy az oltottak is vigyenek negatív tesztet. Mivel a legközelebbi tesztelőhely gargalizálós, így ma átestem a tűzkeresztségen.

Szóval a Gurgelbox egy ilyen konténer a tér szélén, tök hasonlít az építkezéshez felhúzott konténerhez, majdnem abba mentem be. De nem is kell belemenni: van két ablaka. Az egyiknél a srácnak mutattam a QR-kódomat, amivel az időpontot foglaltam, mire ő küldött nekem egy sms-t, hogy csekkolja, én vagyok-e én (pedig volt nálam személyi, de valamiért nem ez a módszer). Elmondtam neki, hogy még nem csináltam ilyet, de mondta, hogy ezt a kolléganőnek mondjam a másik ablaknál, mert neki ennyi volt a munkája. A kolléganőnek is elmondtam, mire adott egy üres műanyag fiolát, egy kisebbet tele folyadékkal, egy rövid szívószálat, majd megkérdezte, kérek-e poharat meg szalvétát. Eszembe jutott, hogy hozhattam volna saját poharat, ha ezt tudom, de mondta, hogy az igazából csak azért kell, hogy benne tartsam a többi dolgot. A nő elmagyarázta, hogy a folyadékot bele kell töltenem a számba, 30 másodpercig gargalizálni vele, aztán a szívószálon át beleköpni az üres fiolába. Már kezdtem beállítani a stoppert a telefonomon, de mondta, hogy majd ő szól, ha letelt az idő. Úgyhogy a műanyag poharat rátettem a közeli szemetes tetejére, és megpróbáltam az öblítőfolyadékos fiolát kinyitni. Ez harmadszorra sikerült is (le kellett tépni a fejét), hátrahajtottam a fejem és elkezdtem a torkomba nyomni belőle a folyadékot. Amikor éreztem, hogy bekerült, gargalizálni kezdtem, és csak pár másodperc múlva néztem meg a fiolát. Akkor derült ki, hogy a negyede se került be a torkomba. A gurgelboxos nő mondta, hogy szerinte az nem lesz elég, így még valamennyit a számba nyomtam és közben azon stresszeltem, hogy nehogy lenyeljem.

A több folyadékkal sokkal könnyebb volt gargalizálni, és úgy tűnt, zökkenőmentesen fog menni a dolog - amíg a szél le nem fújta a poharamat a szemetes tetejéről. Lehajoltam összeszedni a földről a tartalmát (mindenkinek javaslom a lehajolva gargalizálást kipróbálni, izgalmas élmény), a nő meg mondta, hogy akkor ad nekem másik fiolát meg szívószálat. Ja, és egyébként abbahagyhatom a gargalizálást. Oda is nyújtott egy fiolát, én meg eltűnődtem, hogy fogok szívószál nélkül beletalálni, de aztán kaptam szívószálat is. Így sem volt könnyű, de valami folyadék lett benne, és más nem lehetett.

Forgalmasabb Gurgelboxokban kéne csinálnom az ilyesmit, legalább szórakoztatnám az utca népét.


2022. február 26., szombat

Best of háborúellenes tünti

 Az ukrán háború nem vicces dolog. Nem is vicces táblákkal vonultak a bécsiek a Platz der Menschenrette térre, de azért a kreativitásukat nem hagyták otthon. Igaz, a kreativitás nem volt mindig sikeres. Egy lányka például ilyen szövegű táblát cipelt: "Human rights > War", amiben a > nyilván "nagyobb" akart lenni, de elsőre nyílnak is olvashatta az ember, mármint hogy az emberi jogok háborúhoz vezetnek. Hasonlóan felemás eredményt ért el az a fiatalember, akinek tábláján "ban Russia from SWIFT" helyett "BUN RUSSIA FROM SWIFT" szerepelt - egy pillanatig én is elgondolkodtam, miért adna Jonathan Swift zsemlét Oroszországnak (esetleg az ír csecsemők mellé köretnek?) Az alábbi táblák viszont elérték céljukat, így ötleteket adhatnak másoknak, akik hasonlóan szellemes képekkel és szövegekkel kívánnak fellépni a háború ellen.