Modern technológia az oktatásban

- Kiírok majd egy doodle-t, hogy mikor nézzük meg a filmet – javasoltam.
- Jaj, ne! – sóhajtotta önkéntelenül is Mária, akinek az előző héten a megosztott dokumentum megnyitása okozott problémát.
- Ugyan már, a doodle tök egyszerű. Én nagyon nem vagyok technikai zseni, de még én is tudom használni.
A diákokkal való online kapcsolattartás mellett a technológia a fizikai tanterembe is beköltözött: termünkben laptop és kivetítő is rendelkezésre áll, utóbbihoz távirányítható vetítővászonnal. Raikhan ezen felbátorodva közölte, hogy hozott egy témánkhoz kapcsolódó videót. Rögtön meg is nyomtam a vetítővászon távirányítóját, de nem történt semmi. Felnyitottam a távirányítót és felfedeztem az okot: a két pici elem közül az egyiket valaki eltüntette. Az otthon megszokott módszerrel rögtön a felnyitottam a másik két távirányítót, hogy átpakoljam belőlük az elemeket, de sajnos azokba másfajta kellett, a nagyobb elemek bele se fértek a vetítővászon távirányítójába.
- Sajnálom, Raikhan, csak a táblára fogsz tudni vetíteni – vallottam be. – Nem lehet használni a távirányítót.
- És azok a gombok ott a tábla mellett a falon? – vetette fel Raikhan. Megnyomtam: a vászon leereszkedett.
- Na látod, Mária, én és a technológia…

Anti feketében

- Hogyhogy feketében? - kérdezte Kriszti csodálkozva Antitól.
- A fiatalságomat gyászolom! - jelentette be Anti drámai hangon.
- Minek gyászolni valamit, ami még megvan? - kérdeztem provokatívan.
- Á, igazából azért vettem feketét, mert a melóhelyen ma elegánsnak kellett lenni.
- Pólóban? - csodálkozott Kriszti.
- Ja, van nálam pulóver is...

A felsült telefonbetyár esete

Facebook üzenetet kaptam Rékától: "Miért nem tudlak elérni telefonon?"
"Mert biztos a régi számomat hívtad" - írtam vissza és megadtam az újat. Közben azon törtem a fejem, mi lehet az a dolog, amit Réka csak telefonon hajlandó megbeszélni, ha egyszer úgyis gépnél van.

Amikor felhívott, kiderült. Felfedezte, hogy a csütörtöki kerekasztal-beszélgetésről megjelent egy cikk az egyik újságban, és kitalálta: elváltoztatott hangon felhív mint az újság szerkesztője, és korrigálást kér bizonyos dolgokban. Egy másik résztvevőt már sikerült ezzel megviccelnie. Engem viszont hiába próbált felhívni - mikor meg azután telefonált, hogy megírtam a számom, már túl könnyű lett volna összefüggést találni és nem jött volna össze a móka.

Fehéregér

Éjjel azt álmodtam, hogy kaptam ajándékba egy élő fehéregeret. Kis fehér papírdobozban volt, amin lélegzőlyukak voltak vágva, és gondoltam is, hogy csak nem egér? Aztán belenéztem, és de. Ilyen kis hosszúszőrű egérke volt, nagyon cuki. Aztán az jutott eszembe, hogy de hát nekem macskám van, nem lenne jó az egérnek. Aztán rájöttem a megoldásra: elviszem a szüleimnek, náluk már úgysincs macska (kivéve, ha elutazom és rájuk bízom Kristófot, de azt csak megoldjuk valahogy), nekik pont jó lesz. Az álom ott ért véget, hogy már felszálltam a buszra az Orczy téren, hogy megyek hozzájuk.
Reggel arra jutottam, hogy talán az álom arról szólt, hogy anyukám szülinapjára (tegnap volt) élő fehéregeret kéne vennem. Aztán letettem erről, de azért vettem egy füzetet mókusos borítóval (egeres nem volt).
Aztán elmentem a szüleimhez és ugyanígy előadtam ezt a történetet. Látnotok kellett volna a megkönnyebbülést, mikor megtudták, hogy mégse egérkét kapnak...

Google menyéttranslate

András azt álmodta, hogy megnyerte az EuroJackpotot. A 6 milliárdból egy alapitványt hozott létre, ami a magyar LMBTQ szervezeteket támogatta. Reggel ki is találtuk az alapitvány nevét: Kék Menyét Alapitvány. Rögtön meglett persze a spanyol neve is, de András - számomra sokkoló módon - portugálul nem tudta, hogy van a menyét, ezért megkért, hogy üssem be a google translate-be. Úgy döntöttem, először csak a kiindulási nyelvet állitom át spanyolra, megnézzük, mit csinál a magyarral, aztán átváltjuk portugálra.

Ahogy gépeltem be a szöveget, eleinte minden rendben ment:
fundación - alapitvány
fundación comadreja - menyét alapitvány
Majd valamiért a google translate összezavarodott, és a teljes név már nyelvi hibriddé vált:
Fundación Comadreja Azul - Blue Foundation Menyét

A királyok erénye

- Nekünk hatra el kell mennünk - figyelmeztetett Móni, miközben bevergődött az én ablak melletti székem mellé.
- Nekem is - feleltem. - De másfél óra alatt csak befejezik. Viszont itt fel lehet rakni a kabátokat az ablakpárkányra, plusz itt van a radiátor.

Láthatóan Móni is értékelte az ablakpárkány kabáttartó funkcióját. Viszont a beszélgetés nem kezdődött el négykor. Először az volt az indok, hogy a külföldi vendégek, akik az elsődleges célszemélyek lettek volna, még nem jöttek ki az előző meetingről. Aztán Zsazsa, a kerekasztal egyik résztvevője nem volt sehol. Csaknem félóra várakozás után végre Dóri, a moderátor úgy döntött, hogy elkezdik Zsazsa nélkül. Bölcs döntés volt, mert ebben a pillanatban befutott Zsazsa; mint kiderült, az eseményhez kapcsolódóan kellett fénymásolnia (hogy miért neki, az sose derült ki). Így végül félóra késéssel kezdték, és öt húszkor még javában folyt a beszélgetés.
- Nekünk lassan el kéne mennünk - súgta oda Móni.
- Én még megvárnám Anikót. Egyrészt érdekel, hogy mit mond, másrészt mégiscsak ismerős, nem akarok a beszéde közepén kisétálni.
- Jó, annyi még belefér. Szerintem menjünk ki együtt, az kisebb kavarodást okoz.

Azonban az Anikót megelőző beszélők nem tartották a nekik szánt 2 percet, így mire Anikó sorra kerülhetett volna, már 5.35 volt. Móni és Éva úgy döntöttek, hogy nem várnak tovább, így én is összeszedtem a cuccomat. Mivel a második sorban ültünk, egyszerűbb volt kiszlalomozni az előttünk álló székek között és az asztal előtt kimenni. Egyszerűbb, de ugyanakkor feltűnőbb is, főleg, miután Éva lesodorta az előttünk ülő úriember cuccait, én meg csodálkoztam, hogyhogy nem én voltam. A történet poénja persze az, hogy utána még vettem egy kávét, úgyhogy mégis késtem pár percet a hathoz képest.

Két nappal később Olivérékkel a Kamra nézőterén ültünk Emilia Gallottira várva, aki azonban nem jelent meg, sem a darab bármely más szereplője.
- Miért nem kezdik már? Hét óra tíz van! - türelmetlenkedett Olivér. Lala megértőbb volt:
- Várjál, hát vissza kell menniük 200 évet!

Látogatóban Ádámnál

András benyomta a számot a kapucsengőn, de semmi nem történt.
- A Proxy feliratút nyomtad meg - figyelmeztettem. - Nemtom, az mi, de a rendes kapucsengő ott van fönt.
- Ja, tényleg. - Ezúttal kicsöngött és fel is vették. - Mi a művész úrhoz jöttünk - kezdte András, miközben egy sokgyerekes család sorakozott fel mögöttünk, szintén bejutásra várva. - Csak egy rövid időre szeretnénk zavarni.
- Na jó, most az egyszer - felelte Ádám és kinyitotta a kaput, a sokgyerekes család nagy örömére, akik közben már félig odafagytak a küszöbhöz.
- Emklékszel, hányadik emelet? - kérdeztem Andrást.
- Nem, de talán második.
- Várjál, akkor megnézem a postaládákon! - mondtam és nézegetni kezdtem a postaládákat. Azután felpillantottam és azt láttam, hogy András már elindult fölfelé, viszont a sokgyerekes család erősen gyanakodva nézett rám a lift előtt. Abbahagytam a postaláda-nézést és András után siettem.
- Otthagytál! Pedig csak azt akartam megnézni a postaládán, hogy hányadik emelet.
- És hányadik?
- Nem tudom, nem jutottam el a postaládájukig, mert te otthagytál!
- A második vagy a harmadik lesz - vélte András. Felértünk a másodikra, amelyet elfoglalt egy temetkezési vállalat. Mentünk tovább (közben a sokgyerekes család elhúzott mellettünk a liftben).
- Ennél följebb már nem megyek b.meg!-fogadkozott András a harmadikra érve. De ott sem találtuk Ádámék nevét kiírva, így mégis továbbgyalogoltunk a negyedikre. Már egész közel éreztem a csillagokat. De a csengőkön itt is ismeretlen nevek voltak.
-Basszus, az elsőn laknak! - fakadt ki András. - Most már emlékszem! Az erkélyük is az elsőn volt!
Elindultunk lefelé.
Ádám némileg meglepetten nyitott ajtót.
- Hát ti hol jártatok?
- A negyediken...