Írország feeling Tenerifén

 A dolog úgy kezdődött, hogy a csoportból egy lány meghirdetett mára egy túrát az Anaga-hegységbe. Ezt már hónapokkal ezelőtt megtette, viszont azóta se adott meg az eseménynél se találkozási helyszínt, se időpontot, és minden jel arra mutatott, hogy a túra nem fog megtörténni. Ez különösen érzékenyen érintette Petert, aki, mint kiderült, a fél itteni ismeretségi körét meghívta az eseményre, úgyhogy most éppen reménykedik benne, hogy nem fogják bosszúból leütni egy sötét sikátorban (még szerencse, hogy Tenerifén ilyenek nincsenek). Én mondjuk nemcsak ezért nem terveztem menni, hanem azért sem, mert vasárnapra esős időt mondtak. Peter azonban annyira túrára készült, hogy inkább küldött nekem három alternatív útvonalat. Az egyiket, a Chinyero-vulkán környékét, már régen meg akartam nézni magamnak, plusz reméltem, hogy a szigetnek azon a részén jobb idő lesz, úgyhogy ezt választottam.

Amikor megérkeztünk, épp cseperészett egy kicsit az eső, pont akkorra állt el, mire felvettem az esőkabátomat. Amint elindultunk fölfelé, a nap is kisütött. Persze az első vulkán teteje már ködben volt, de szerencsére mi megmaradtunk alatta.

Később a távolban már láttunk gyülekezni felhőket:

Igazából az ebéd befejeztével kezdett csak el komolyabban (kis cseppekben, ámde sűrűn) esni.

- Ez az, amit mi nedves esőnek mondunk - tájékoztatott Peter.

- Miért, felétek száraz eső is van?

- Nem, de azért hívjuk így, mert sokkal jobban elázol tőle, mint amikor durvábban, de rövid ideig esik.

Persze gyanítottam, hogy az időjárás azért alakult így, mert az utolsó pillanatban bedobtam a táskámba a naptejet is. Peter hasonlóképpen az óvintézkedések hasznosságát emelte ki, mikor megjegyezte:

- Micsoda mázli, hogy hoztam napszemüveget.

Közben egyre inkább belementünk a ködbe, a kőfalak mögött kísértetként sejlettek fel a fák.

- Ez a kőfalakkal, a köddel meg az esővel tiszta Írország - jegyezte meg Peter, aki korábban amúgy hosszan győzködött róla, hogy Írországban nem is esik mindig az eső. - Teljesen otthon érzem magam, csak itt egy kicsit melegebb van.

Embershow orkáknak

 Őszintén bevallom, nagyon szkeptikus voltam a Loro Parque orka-showjával kapcsolatban, ha Sztell nem ragaszkodik hozzá, el se mentem volna rá. Régen több olyan eset is volt, hogy a nem megfelelő tartási körülmények és meggondolatlan mutatványok miatt több idomár megsérült, sőt volt, aki meg is halt orkatámadás miatt. Úgy tűnik, ezért kicsit szigorítottak a feltételeken: az idomárok nem mennek be a medencébe, az orkák pedig az úszáson, partra vetődésen és ugráláson kívül nem sok mindent csinálnak.

A műsor jelentős része a kivetítőn történik, ahol egyrészt információkat láthatunk az orkákról mint fajról, illetve Morganról, a műsorban is látható mentett siket orkáról, másrészt a műsor kezdetén a humorforrást maga a közönség biztosítja.

Időbe telt, míg a közönségnek leesett, hogy a kivetítőn nem valami random egykori nézőket, hanem konkrétan minket mutatnak. Ekkor vad integetésbe kezdett egy csomó sárga baseball-sapkás ember (a sárga baseball-sapka 1 euróra le volt értékelve a szuvenírboltokban, ezért mindenki azt vette sokkal ízlésesebb társai helyett). A kamera viszont szándékosan fókuszált rá egy nagyon unott és mérges arcot vágó bácsira, akinek szintén időbe telt felfedeznie magát a képen, és ekkor kezdett el visszaintegetni.

A kamera következő trükkje az volt, hogy párokat keresett a közönségben és "kiss me" feliratú szívecskét varázsolt köréjük. Az első egy huszonéves lány és fiú voltak, akik vadul gesztikulálva próbálták elmagyarázni, hogy ők nem is egy pár. Ezután egy idős házaspár került a keretbe; a bácsi vette a lapot és arcon csókolta feleségét, lelkes éljenzést váltva ki. Mivel Spanyolországban vagyunk, a kamera teljes természetességgel célzott meg két huszonéves srácot, akik rémülten húzódtak távolabb egymástól.

A műsor előtt levetített filmecskékből azt is megtudtuk, hogy az orka bizony fröcsköl, ezért "ha nem akarja, hogy elektronikus készüléke vagy gyereke vizes legyen, üljön hátrébb". Láthatóan pár szülőt nem zavarta, ha gyereke vizes lesz, mi viszont direkt nem a legalsó sorokba ültünk. Biztonságban is éreztük magunkat, amíg Sztell fel nem fedezte a széken a "Splash zone" (fröcskölés zóna) matricát. Mivel a változó idő miatt úgyis esőkabát volt rajtunk, nekem megfelelt volna, ha a táskánkat biztonságban a szék alá tesszük, ő azonban ragaszkodott hozzá, hogy üljünk följebb. Mint kiderült, a figyelmeztetések nem voltak hiábavalók, ugyanis a műsor egyik show-elemeként az idomárok megkérték az egyik orkát, hogy mutassa be, mennyi vizet tud a farkúszójával felfröcskölni. Hatalmas adag hideg tengervíz zúdult az alsó két zónában ülőkre, akik fejvesztve menekültek, az orkák pedig láthatóan jól szórakoztak. Nem vagyok biztos benne, hogy a műsor nem az ő szórakoztatásukat szolgálta-e.