Fejreállt karácsony

Előre megszerveztük, hogy a fát Patri hozza, a talpat pedig Ilona. Csakhogy Ilona lebetegedett az utolsó pillanatban, és már senki nem tudta beiktatni, hogy elugorjon hozzá a talpért. Vagyis ott álltunk egy műfenyővel, amit nem volt mibe beletenni.
- Akasszuk fel arra a rúdra ott fenn, és akkor fejjel lefelé lesz - javasolta Patri. Én ezt formabontó, ám érdekes megoldásnak tartottam, kiderült ugyanis, hogy nem működik. A műfenyőnek ugyanis lejárt a felső része, tehát maximum egy fél fenyőt tudtunk volna felakasztani. Patri viszont szerzett egy hungarocell dobozt, amelynek vélhetően a közepén volt valaha a benne tárolt dolog, ugyanis egyik oldalán ott egy mélyedés, a másikon egy kitüremkedés látszott.
- Ebbe tedd bele a fát - utasította Patri Dávidot, aki belehelyezte a fát a mélyedésbe. Az persze szélesebb volt, mint a fa alja.
- Nem azon az oldalon, hanem a másikon! Szúrd bele a hungarocellbe és akkor megáll.
Dávid megfordította a hungarocellt, beleszúrta a fát a kitüremkedésbe, mire az egész kitüremkedés szétmorzsálódott, a fa pedig eldőlt.
- Keressetek valamit, amibe bele tudjuk állítani - adta ki az utasítást Patri. Én találtam valami esernyőtartót, de az elég ronda volt és nem túl stabil. Végül előkerült valami rács, és abba állítottuk bele a fát. Kicsit börtönfeelingje lett, de hát Balázs úgyis a börtönben végzett munkájáról akart mesélni.

Azt is el kellett dönteni, hova tegyük a villogó égőket, amiket a szüleimtől nyúltam le. Először az ablakpárkányt gondoltuk, de oda Veri mindenféle pogácsákat és papírtányérokat tett.
- Ezek a tortához lesznek - magyarázta.
- Miféle tortához? Nincs semmiféle torta! - cáfolta meg Patri.
- Jó, akkor a sütihez.
Én közben szemeztem azokkal a rudakkal, amelyekre a fenyőt akartuk először fellógatni. Esélytelen volt, hogy én megoldjam, úgyhogy megkerestem a legmagasabb embert a teremben.
- Balázs, fel tudnád ezt nekem tenni a rúdra?
Balázs minden ceremónia nélkül áthajította az izzósor végét a rúdon, majd a másikat a másikon. Abszolút jó lett a dizájn, csak féltem, hogy nem bírja megtartani a zsinór.
- Valahogy rögzíteni kéne.
Balázs meglátta a fogast, odavitte és egyszer rátekerte a zsinórt. Nekem ez már tökéletesen megfelelt volna, de Patrinak nem.
- Vigyétek már el ezt a fogast, tök ronda! - intézkedett, így az izzósor kénytelen volt a levegőben lógni egész este.

Veri még egyszer megemlítette a tortát és Patri ismét ledorongolta, hogy nincs is torta, ezért biztosak voltunk benne, hogy lesz. Lett is, nem is akármilyen: a tetején kék háttérben egy rózsaszín flamingó világított. Ezzel a felső réteggel kapcsolatosan jelent meg a dilemmánk.
- Szerintem ez nem ehető - vélte Dávid.
- Én ilyen zselatinosnak nézem - mondtam én. Egy másik lány új szempontot hozott be.
- Szerintem ez olyan anyag, mint amiből a templomi ostya készül.
- Na most lebuktam, hogy nem voltam elsőáldozó - jegyezte meg Dávid. Én felbátorodva megettem a tortaszeletem borítását (elég ízetlen volt), és csak azután láttam, hogy a többség nem így tett.
- Ezekből a darabkákból ismét össze lehetne állítani a képet - vélte Dávid. Szerencsére nem tették meg, különben kiderült volna, hogy az enyém hiányzik.

A coworking team egy saját karácsonyi bulit is tartott a hét folyamán. Már mindannyian ott voltunk, kivéve Patrit, így Dávid ráírt messengeren.
"Megyek, amint tudok, egy qrva értekezleten vagyok" - írta vissza Patri. Dávid szöveghűen, ám némileg eltérő hangsúlyozással közvetítette felénk az infót:
- Patri egy kurvaértekezleten van. Biztos a tarifákat egyeztetik.

Szórakozott túratársak

Dani megjelenésének azért is örültünk, mert hosszú idő után először túrakutyával látta el a társaságot. Bali egy barátságos, fekete-fehér állat volt, aki érdeklődve szemlélte a környezetét és igen talpraesetten tájékozódott, főleg ha kajáról volt szó. Ugyanez a talpraesettség nem mondható el Daniról, aki már a vasúti vécével sem boldogult.
- Tolóajtó! - szólt hátra neki Gazsi, miután látta, hogy előre próbálja feszegetni.
- Így sem működik - panaszolta Dani. Most már én is hátrapillantottam.
- Ha pirosan világít a felirat, akkor foglalt - tájékoztattam, és valóban, hamarosan ki is jött valaki a vécéből.

Elhelyezkedtünk a királyréti kisvasút ülésein, majd felszállt a kalauz.
- Mindenkinek boldog karácsonyt! - harsogta. - Egyrészt a menetjegyeket kérem, másrészt nem hiányzik-e valakinek egy sapka? - és felmutatott egy színes sapkát.
- Marci, ez a tied - hívta fel a figyelmet valaki, mire Marci észbekapott és gyorsan átvette.

Ebédidőben természetesen előkerült a beigli. Gazsi egy műanyag dobozzal és "szilvás beigli!" felkiáltással járt körbe. Dani örömmel elfogadott egy darabot, de nem volt eléggé résen: mire a szájához emelte volna, már csak egy kis csücsök maradt a kezében, a többit Bali rágcsálta.
- Gesztenyés beigli! - kiabálta Gazsi, amivel ismét nagy sikert aratott. Ezért úgy döntött, harmadszorra is megpróbálja.
- Üres beiglis doboz! - hirdette ki, de valamiért erre senki sem jelentkezett. Marci viszont meglepő kérdéssel állt elő.
- Hozott valaki evőeszközt?
- Nem, miért?
- Betettem egy doboz franciasalátát, de a kanalat elfelejtettem, és nem tudom mivel megenni...

Marci szórakozottságának klasszikus sztorija egyébként egy kerékpártúrán esett meg, amit Gazsi a vonaton mesélt el nekünk. Sárospatakon szálltak meg egyik éjjel, és másnap továbbmenve Marci észrevette, hogy ottfelejtette az óráját. Felhívták a szállást, és mivel Marci nem kívánt visszafordulni, abban maradtak, hogy utánaküldik Pestre. Az aznapi program egy kalandpark volt, Pétert azonban ez nem érdekelte, helyette visszakerekezett Sárospatakra az óráért. Nem szólt Marcinak, csak a következő szálláson letette a holmija mellé. A társaság beszélgetéssel töltötte az estét, majd valaki bedobta, hogy részéről fellőtték a pizsamát. Marci az órájára pillantott, megerősítette, hogy tényleg ideje aludni menni, azután észbekapott:
- Úristen, akkor végig rajtam volt az óra, csak nem vettem észre??

A Fekete Pákó és az e-vonatjegy

Még a villamosra vártam, mikor Tóni hívott, hogy vegyek Attilának jegyet. Miután villamos nem volt a láthatáron, felmerült bennem, hogy ők fognak előbb odaérni, így abban maradtunk, hogy az vesz jegyet az automatából, aki előbb odaér. Ez végül én voltam.
- De amúgy okostelefonon is lehet jegyet venni – jegyeztem meg, mire végül odaértek.
- De az Attila vezetett – magyarázta Tóni.
- Úgy gondoltam, hogy ti vehettetek volna neki. Én azért nem, mert az e-vonatjegy személyre szól, és kell hozzá Attila születési dátuma, amit én nem tudok. De ti, ha már egy kocsiban ültetek, megkérdezhettétek volna tőle.
- Nekem nincs mobilnetem – védekezett Sanyi, azután Tóninak szegezte a kérdést:
- És te miért nem vettél jegyet Attilának?
Tóni, tőle igen szokatlan módon, semmilyen frappáns választ nem tudott adni, így gyorsan témát váltott és felhívta Richardot.
- Úgy látszik, Richard nem jön – állapította meg, miután hiába próbálta hívni.
- Mert ígérte?
- Hát hol ígérte, hol nem.
Ekkor jelent meg Richard, mindkét kezében műanyag pohárral: az egyikben forró csoki, a másikban egy sokkal teaszerűbb folyadék gőzölgött.
- Hívtalak, de ki voltál kapcsolva– reklamált Tóni.
- Mert ha mindkét kezében pohár van, nincs mivel felvennie – védtem meg a kollégámat.
- De nem is csöngött ki, rögtön hangposta volt.
- Igen, azt hiszem, kikapcsoltam a telefont – ismerte be Richard.
- És honnan tudtad, hogy hol találkozunk?
- Megnéztem, honnan megy a vonat…
Sanyi beleszagolt a teaszerű folyadékba.
- Reggel hétkor forralt bor??
- Fogmosás után tényleg kicsit furcsa – ismerte be Richard mosolyogva. – Egyébként képzeljétek, Székesfehérváron a karácsonyi vásárban ittam egy új italt. Az a neve, hogy Fekete Pákó, és forralt bor meg forró csoki összeöntve.
- Úristen! – borzongtam meg.
- Nem, nagyon finom.
- Mondjuk ha úgy vesszük, most is azt iszol. Ennyi erővel össze is önthetnéd őket – mondtam, mire Richard valóban összeöntötte őket. Erre mindannyian felnyögtünk.
- Ez a baj az angolokkal – jegyeztem meg. – Nem értik a viccet.
- Miért, hát te javasoltad – értetlenkedett Richard.
- És az fel sem merült benned, hogy poén volt? Nem hát. Mert angol vagy és nincs humorérzéked.

A vonaton kiderült, hogy Richardnak nemcsak humorérzéke nincs, hanem jegye sem, legalábbis nem találta a telefonjában az este vásárolt e-vonatjegyet.
- Pedig biztosan letöltötte. Láttam is a jegyet.
- Nem lehet, hogy csak magát az oldalt láttad, nem a letöltött fájlt? –kérdeztem. – Nekem volt, hogy azt hittem, letöltött valamit, közben nem is.
- Szerintem letöltöttem, de nem találom a letöltött fájlok között. Elnézést – kért bocsánatot a kalauznőtől, aki lazán vette a dolgot.
- Csak nyugodtan, én Szobig ráérek.
- Rá kell mennem az internetre, hátha ott megvan – mondta Richard, és megpróbált rákapcsolódni a MÁV-Start wifire, de ez nemcsak neki nem sikerült.
- A MÁV-Start wifin csak a MÁV-Start oldala jön be – jelentette Sanyi.
- Érdekes, nekem működik normálisan – csodálkoztam. Attila oldotta meg a rejtélyt.
- El kell fogadni a felhasználási feltételeket.
- Nekem nem jön be az az oldal – közölte Richard.
- Van valakinek mobilnete, amit meg tud osztani? – kérdeztem. – Mert nekem van, csak nem tudom megosztani.
- Megosztottam – jelentette be Tóni, és Richard valóban fel tudott menni a netre, de ettől nem lett meg az eltűnt vonatjegye.
- Azt próbáltad, hogy a böngészőben addig mész vissza az előzményekre, amíg megtalálod? – kérdeztem.
- De nem a neten vettem, hanem a vonatjegyes applikációval.
- Ja, azt nem tudom, hogy működik.
Richard e-vonatjegye végül valahol Káposztás2 magasságában került elő. Valószínűleg szerencse, hogy zónázóval mentünk, különben még a világ legtürelmesebb kalauza is leszállította volna a vonatról.

A fogságba esett gringó

András nemcsak az elektromos motorokat, hanem az elektromos autókat is kedveli (sőt így télen őket még inkább). Fel is regisztrált a Green-Go (azaz: gringó) alkalmazásra, és hétfőn este lefoglalt nekünk egy jószágot, hogy azzal mehessünk haza.
- De a Lehel téren túl van – figyelmeztetett.
- Remélem, azért nem valahol a Róbert Károly körúton.
- Ja nem, közvetlenül a Lehel tér mögötti utcában.
Mivel a gringókat félórával előre lehet lefoglalni, de mi még negyedórát búcsúzkodtunk meg molyoltunk, András kicsit aggódott, hogy lekésünk róla. De fölöslegesen: a kisautó ott várt bennünket a villamossínek és a lakótelep között. Viszont miután beszálltunk, nem volt hajlandó elindulni. András mindent megpróbált, a rádiót is kikapcsolta, hátha a jószág nem szereti David Guettát (megértem), de semmi. Még egyszer végigment ugyanazokon a műveleteken – és a motor beindult.
- Nem értem, mindent pont úgy csináltam, mint az előbb. De most hogy megyünk ki?
A keskeny aszfaltút ugyanis, amely a villamossínek mellett húzódott, egy ponton egyszerűen elfogyott. András ezért tolatni kezdett és vissza is ment a keresztutcáig – ahol viszont korlátok zárták el a bejutást. Na de akkor hogyan jutott be ide a gringó, meg az itt parkoló húsz másik kocsi?
- Esetleg itt? – mutatott András az egyik lakótelepi ház előtti betonozott részre.
- Tuti nem.
Még egyszer oda-vissza mentünk a kis úton, de nem találtunk egérutat. András végül megelégelte, áthajtott a villamossíneken és a mellettük levő járdaszigeten, és beállt a Lehel térrel ellenkező irányba, rendesen igazodva a piros lámpához.
- Csak azt nem tudom, melyik lámpa vonatkozik rám.
- Szerintem semelyik,mert a szembe sávban állunk.
Igazam lett: a keresztutcából kihajtó autók épp zöldet kaptak, és elindultak velünk szembe. András gyorsan kitért előlük a villamossínekre, majd jobb híján itt haladt tovább. Szerencsére esténként már nem túl sűrű a budapesti villamosközlekedés (az egész manőver alatt egyetlen tuja sem haladt el melletünk), így a Lehel tér sarkáig villamosként funkcionáltunk, majd átkeltünk egy járdaszigeten és beálltunk, ezúttal már a jó sávba.

Dávid, a futómikulás

A verseny előtti napokban messengeren egyeztetett a csapat. Néhányaknál bizonytalan volt, tudnak-e jönni: először Ilona dereka állt be, azután Dávid közölte, hogy megfájdult a térde. Végül aztán mindketten meggyógyultak. Dávid azt állította, hogy rossz volt a futástechnikája, de most megnézett egy oktatóvideót (??) és ezzel az ígérettel zárta: "holnap szárnyalni fogok, mint egy hableány!" Ilona mint gyakorló és ezért mesékben otthon levő anyuka kétségbe vonta, hogy a hableányok szárnyalnának, mire Juli: "Miért nem a hableány-Dávid hasonlaton lepődsz meg?"

Rengetegen nyüzsögtek a MAC-ban mikulássapkában, és gondolkoztam is, hogyan fogom megtalálni a többieket, de azután észrevettem Julit: csak ő viselt sárga sapkát. Elmondta, hogy így megtalálták őt Ilonáék (akik épp átöltöznek) meg Ildi (aki valahová hátrament). Megkerestem Ilonáékat a tribünön és rásóztam Nándira a mikulássapkához kapott csengőmet, mert tavaly kb. 200 métert tudtam futni vele, mielőtt teljesen az agyamra ment. Azután lementem velük a ruhatárhoz, szerencsétlenkedtem egy sort a nejlonzacskó szétnyitásával, végül Ilona megoldotta nekem. Hamarosan összegyűltünk és már csak Dávid hiányzott.
- Szerintem nem jön - vélte Juli.
- Gondolod? De hát ő mindig szól, ha nem jön.
- Lehet, hogy visszafeküdt aludni. Az utolsó, amit látott a messengeren, a te fél 9-es üzeneted volt.
Ekkor jelent meg Dávid a kapuban a biciklijén. Már csak 10 perc volt a rajtig, de ő nem zavartatta magát: molyolt egy kicsit a biciklivel, aztán igazgatni kezdte az öltözékét. Mivel láthatóan nem vett észre minket, odamentem hozzá.
- Fel kéne venni a rajtszámot.
- Tényleg? Már annyi idő van?
- 10 perc múlva indul a mandula!
Dávid beleegyezőleg bólintott, majd tovább molyolt az öltözékével. Mi mindenesetre felálltunk a pályára. Miután Ildivel bevallottuk egymásnak, hogy nem nagyon szoktunk bemelegíteni, úgy döntöttünk, hogy ezt nem hagyjuk ki. Ez az elhatározás egész addig tartott, míg meg nem mutattam Ildinek azt a szálkásszőrű tacskót, akit az egyik versenyző tartott a karjában. Ildinek azonnal sürgős simogatnivalója támadt, ami persze felülírta a bemelegítést.

Dávid csak tök sokára csatlakozott hozzánk, egy, a mienkénél sokkal alacsonyabb számú és más színű rajtszámot viselve.
- Elkeverték a rajtszámomat - magyarázta. -Ez valaki másé, aki nem jött el. Mondtam, hogy a 2081-es vagyok, és sehol sem találták. Először azt hitték, én vagyok a hülye, de aztán egész szokatlan módon kiderült, hogy nem, és végül adtak egy másikat.
- És miért nem tűzöd föl?
- Mert ez egy új futódzseki és nem akarom kilyukasztani.
-Én a pólómra tűztem a kabátom alá - adtam ötletet, de Juli megoldotta: félig bedugta a rajtszámot Dávid kabátjának elülső zsebébe.
- Akkor most két 2081-es van? - kérdezte Nándi.
- Nem, pont hogy egy sincs - magyarázta Juli. Ekkor ért vissza Ildi, akin a 2081-es szám virított.
- Akkor mégse lehettél a 2081-es - mondtam Dávidnak.
- Hát, lehet, hogy nem - ismerte be. - Lehet, hogy 2082-es vagy 2083-as. - Elővette a telefonját és megnézte. - 2083-as volt.