2017. július 12., szerda

Darázsétkeztetés

Amint megálltunk pihenni, Attila elővette a szendvicsét és enni kezdett.
- Vigyázz, ott egy darázs! – figyelmeztette valaki. A rovar valóban ott röpködött a szendvics körül. Attila próbálta elhessegetni, de a darázs mindig visszatért.
- Valami nagyon spéci lehet abban a szendvicsben – jegyezte meg Tamás.
- Mondjuk mézes szendvics? – vetette fel valaki.
- Á, ez igazából nem darázs, hanem kém, aki utánunk szaglászik – vetette fel Gazsi. A darázs most a szendvicsből kilógó párizsi egy darabkáját próbálta lenyiszálni. Igyekezete még Attilára is hatással volt, aki abbahagyta az evést és figyelte, hogyan rágja a rovar a szeletkét. A darázs azonban hamarosan feladta és átrepült a szendvics másik oldalára, hátha ott könnyebb dolga lesz.

Ekkor érkezett meg Hosszú Gábor, és elővette szokásos túranasiját.
- Kér valaki Pilóta kekszet?
Miután elosztogatta a csomag tartalmát, magának is megtartva egyet, feltűnt neki, hogy Attila csak nézi a kezében a félig megevett szendvicset. Elmagyaráztuk a darázshelyzetet, mire Hosszú Gábor odalépett és ráfújt a szendvicsre, a többiek meglehetős elképedésére.
- Hát ha eddig megetted volna a szendvicset, most már nem fogod – jegyezte meg Tamás.
- Néha egy jól irányzott fújás hatásos lehet – magyarázta Hosszú Gábor.
- Igen, és így legalább enyhe Pilóta keksz-mellékíze.

2017. július 5., szerda

Nonverbálisan

Reggeli beszélgetés.
Kristóf (hangosan): Nyau, nyau!
én (suttogva): Kicsim, ne nyávogj, felébreszted Andrást. Tudod mit, most inkább nonverbálisan beszélgessünk.

2017. július 1., szombat

Szülinapi piknik

Dóri eredetileg a Kertemben akarta tartani a szülinapját. Fel is hívta őket pár nappal előtte, hogy asztalt foglaljon, de lecseszték, hogy azt sokkal hamarabb kellett volna megtenni és nem egy konkrét napra (ez utóbbi kicsit logikátlan, lévén a legtöbb embernek egy konkrét napon van a születésnapja). Azért odamentünk, hátha találunk helyet, de már messziről láttuk, hogy reménytelen. Szerencsére hoztunk pokrócot, így miután megvettük az italokat és összeszedtük Mártit egy padról, ahol két társaság közé bezsúfolódva várt minket, felmentünk a dombra és letelepedtünk. Ennek az lett a hátránya, hogy senki nem talált meg minket automatikusan, csak telefonos segítséggel, valamint az esti sétára kihozott kutyák rendszeresen elszáguldottak mellettünk. Egy részük Szemikével próbált barátkozni, de volt, aki hátsó szándékkal közeledett. Egyszer azt éreztem, hogy valami besuhan mellettem a körbe, aztán már fordul is vissza: mint kiderült, az eb egy darab tortát is magával vitt eközben. Persze Szemike lett lecseszve, hogy miért nem folytat házőrzést, bár nem is voltunk házban.

Anna volt az egyik, aki csak hosszas útbaigazítás után talált meg minket. Viszont ő ajándékot is hozott: Dóri nagy örömmel bontotta ki a csomagolásból a könyvet.
- Látod a könyvjelzőt benne? – kérdezte Anna. – Na, ott tartok, szerintem pár napon belül kiolvasom.
- Ja, hogy akkor adjam vissza…

Lassan ránk sötétedett.
- Ági mit csinál? – kérdeztem, mert az említett személy felállt és világító mobiljával hadonászott a levegőben.
- Jelez a Marinak, hogy hol vagyunk.
- Mari repülővel jön?
Mari nem repülővel jött, hanem egy nagy táskával.
- Pókász hol van?
- Lementek sörért.
- Egy csomó sört hoztam – jelentette be Mari. – Szóljatok nekik, hogy forduljanak vissza.
- Alkoholmentes is van? – reménykedett Cilin.
- Az sajnos nincs…
- Akkor felhívom őket, hogy olyat vegyenek.
- És hozhatnának fröccsöt is – tette hozzá Anna és már nyomkodta is a telefonját. – Foglaltat jelez – állapította meg csalódottan, aztán Cilinre nézett,akinek szintén a fülénél volt a mobil. – Ja, hogy te is őket hívod!

2017. június 28., szerda

30 fok az állatkertben

- Qrva meleg van - közölte Auróra, és nyugágy hiányában elfeküdt egy fatörzsön.


Nem ő volt az Állatkert egyetlen olyan lakója, akinek melege volt. A kengurusimogatóban nem lehetett kengurut simogatni, mert mind az árnyékban hevertek, pedig a kengurut aztán tényleg nem vádolhatja senki azzal, hogy hideg égövi állat lenne. A kearöpdében a több órával azelőtt kitett fonott kosárnak csak az egyik oldala volt szétcincálva, pedig általában az ilyen tárgyak 1-2 óra után már felismerhetetlen állapotban vannak. Szerencsések voltak azok, akiknek lehetőségük volt fürödni. Sven és Sören, a fókák, épp csak levegőt venni jöttek a felszínre. A cerkófoknak protekciója lehetett, mert ingyen zuhanyt kaptak a kifutójukhoz.

Egyetlen társaságot nem érintett a hőség: a makik ugyanúgy őrjöngtek, mint máskor. Most a fákon és a rájuk aggatott köteleken nindzsatechnikákat gyakoroltak. Igaz, az egyik kiskorú maki igyekezett megspórolni a fárasztó gyaloglást és anyukájával vitette magát.


Mikor azonban már épp megesett a szívem a hőguta szélén álló kis jószágon, az lecsusszant anyja hátáról, és mint akit puskából lőttek ki, rohant csatlakozni a társaihoz.

2017. június 23., péntek

Kapucnit föl!

A doktori talárnak kapucnija van. Persze nem olyan, mint a rapperek pulcsijának; nem is igazi kapucni, inkább egy hosszú, mindkét végén összevarrt sál, amit a fejen keresztül kell felhúzni, elöl a nyak alatt rögzíteni, hátul pedig uszályszerűen lelóg az ember hátán (vagy széken ülve összegyűrődik). A doktorrá avatás egyik szimbolikus gesztusaként a (most már volt) témavezető adja fel a jelöltre a kapucnit, így teljessé téve doktori öltözékét.

Hadley különösen izgult a ceremónia miatt: nemcsak azért, mert először adott fel kapucnit, hanem mert rögtön két diákja is végzett, tehát az egy kapucnifeladásnyi idő alatt két emberre kellett kapucnit feladnia. Valaki mesélte, hogy otthon a párjával gyakorolták, hogyan lehet egyszerre két emberre feladni a kapucnit – csak remélni merem, hogy nem a macskákon. Segítségképpen azonban az avatás előtti napon kapucnizás-főpróbát szerveztek eredetileg 1 órára, amit később átraktak fél 1-re. A ceremóniamesternő és Natália a Student Life Office-ból kiosztották a méret szerint kijelölt talárokat, és a sapkákat, amelyek mind egy méretben készültek. Ez Yolantának meglehetős gondot okozott, mert dús raszta hajára sehogyan sem sikerült felerőltetnie a sapkát. Végül hajcsattal rögzítette, mire kiderült, hogy a ceremónia során le kell majd venni, hogy könnyebb legyen a kapucni feladása. A ceremóniamester ezután bejelentette, hogy bemutatják a műveletet, és megkérte Natáliát, hogy olvassa fel a ceremónia szövegét egy meglehetősen elmosódott gépelt papírról. Ez addig ment is,amíg ki nem derült, hogy Natáliának ezzel egy időben demonstrálnia is kellene a kapucnizást a ceremóniamesteren. Megpróbálta a papírral a kezében, de teljesen fordítva adta fel a kapucnit, ráadásul a művelet megakasztotta az olvasásban és átugrott egy bekezdést.
- Akkor most próbáljuk meg együtt – jelentette be a ceremóniamester. – Tehát ne úgy, ahogy mi csináltuk, hanem helyesen.
Kisebb káosz keletkezett. Marianna mögé beállt egy adminisztrátor lány, hogy segítsen Hadley-nek, bár pont az lett volna a lényeg, hogy megpróbáljon egyszerre mindkettőnket avatni. A művelet során Mariannának majdnem leesett a szemüvege, Yolanta pedig másodszorra már végképp nem tudta a sapkáját visszatenni. Kétszer próbáltuk el a ceremóniát, majd mindenki mehetett a dolgára – kivéve a szervezőket, ugyanis kint vártak azok a diákok és tanárok, akik nem olvasták az emailt és egyre érkeztek.

Másnap az ünnepség előtt kiderült, hogy Hadley-t nem nyugtatta meg a főpróba: jobban izgult, mint az avatásra váró diákok.
- Nem akarjuk elpróbálni? –kérdezte.
- Tegnap már kétszer elpróbáltuk!
- Én általában kettőnél többször szoktam elpróbálni dolgokat, mielőtt élesben csinálom őket.
- Először csinálsz ilyet, ugye?
- Ennyire látszik?
Átmentem empatikusba.
- Szeretnéd, hogy elpróbáljuk még egyszer?
- Á, nem. Mármint valójában igen, de ciki lenne.
- Biztos jobb leszel, mint mi voltunk – biztatta Natália, aki közben odajött hozzánk. – Mi totálisan elcsesztük tegnap. Azt hittem, csak olvasnom kell, nem demonstrálnom.
- De legalább megmutattátok, hogy nem szabad, így már fogják tudni, hogy kell – mondtam bátorítóan.
- És ráadásul a színpadon leszünk, mindenki nézni fog – tette hozzá Hadley.
- De hát tanárként ehhez hozzá vagytok szokva, nem? – csodálkozott Natália.
- Az más. Gimiben színjátszókörös voltam, de mindig a színfalak mögött maradtam, nem akartam szerepelni.
- Nekem a szereplés önmagában nem probléma, ha mondjuk beszélni kell vagy felolvasni valamit – mondta Natália. – Csak demonstrálni ne kelljen. Akkor életbe lép Murphy törvénye, és ami elromolhat, az el is romlik.
- Ez igazán biztató – jegyezte meg Hadley savanyúan.

Természetesen teljesen jól működött az avatás – leszámítva, hogy Yolanta sapkája megint leesett a fejéről. De ezzel nem volt egyedül: egy csomó afrikai diák sapkáját kézzel a fejére szorítva ment a színpadra. Ott egyik kezükbe a diplomát adták, a másikkal pedig a rektorral kellett kezet fogniuk, majd a kézfogást rövidre zárva felvenniük a leesett sapkát és zavart vigyorral lesétálniuk a színpadról.

2017. június 14., szerda

Kisállateledel


A kellemes nyári estében kint üldögéltünk a ház előtt.
- Odanézzetek, mi van a kocsi tetején? – kiáltott fel valaki. – Lehet, hogy egy mókus?
Jobban megnéztük, de a kocsi tetején szaladó állat hosszabb testűnek tűnt egy mókusnál, így arra jutottunk, hogy bizonyára nyest (másnap meg is találtuk a nyomait a kocsi tetején). Valaki felvetette, hogy a nyestek hajlamosak elrágni az autóban a vezetékeket, amitől az autósok kellően beparáztak, egy kivétellel.
- Az én autóm régi és ócska, az már nem kell neki – legyintett Gabi. – De bezzeg a te szép új autód –fordult Esztihez -, azokat a friss ropogós csöveket élmény lehet neki rágcsálni!
A nyestek nem rágtak el semmit az autókban, viszont másnap is ott tébláboltak a ház körül. Este az árok fölötti kis hidacska alól láttam egy fejet kibukkanni, majd viszahúzódni. Először azt gondoltam, biztos macskát láttam, de aztán ismét előbukkant, kint sétáló társaságunktól alig húsz méterre, egy háromszögletű kis fejecske fehér torokfolttal, majd a nyest kiugrott és elszaladt a szomszéd ház mögé.

A leghatékonyabb nyestvédelemnek a macskák bizonyultak, többen is szemtanúi voltak ugyanis, hogy kergették a nyesteket. A szomszéd házban egész macskakolónia élt: mint az ott lakó bácsitól megtudtam, saját állatkái mellett az elhunyt szomszéd öt macskáját is megörökölte.


A macskák sűrűn átjártak a kertünkbe, legsűrűbben akkor, mikor húsleves volt ebédre. Gabi oda is akarta adni a csontokat a cicáknak, én azonban felidéztem olvasmányaimból, hogy a macskának csöves csontot nem szabad, mert megakadhat a torkán. Miután ily módon csalódást okoztam a többieknek (beleértve a macskát), bementem zuhanyozni. A kertbe visszatérve azt tapasztaltam, hogy az egyik macska a pingpongasztalon falatozott a csonttányérból.
- A macska saját kezébe vette a döntést – tájékoztatott Attila. – Azt mondta, hogy városi legenda, hogy a szárnyascsont megakad a torkán, mert amikor madarat fog, azt se csontozza ki, mielőtt megeszi.

A macskák kaptak némi tojásos nokedlit is, az igazi lakoma azonban másnap várt rájuk. Amikor ugyanis futásból visszaértem, Attila ezzel a bejelentéssel fogadott:
- Horrort főztem! – és meg is mutatta: egy nagy lábosban szétfőtt virslik. Mint kiderült, Attila sosem vesz virslit, mert az összetételét illetően kétségei vannak (ehhez képest kedves, hogy a többieknek fel akarta kínálni), ezért fogalma sem volt, meddig kell főzni. A helyzet engem arra a szilveszterre emlékeztetett, amikor egy leszbikus társaság nagy része elment sétálni, és a három vegetáriánust hagyták a házban virslit főzni, mi viszont nem tudtuk, le kell-e húzni a héját főzés előtt. Végül lehúztuk, de ennek hatására a megfőtt tárgyak olyasmire emlékeztettek, amit a leszbikusok többsége nem szívesen vesz a szájába. Viszont legalább egy darabban maradtak, míg Attila termékei hosszában széthasadtak. Anna kiválogatta a „tisztességes” (vagyis egészben maradt) virsliket egy tányérra, a másikra kerültek a szétrepedt példányok. Noha páran ezekből is ettek, már csak brahiból is, a virslik többsége a pingpongasztal lábához került, amely lassan már egy önkiszolgáló macskaétterem pultjához hasonlított.

2017. június 1., csütörtök

A félig eladott lakás

A Mátyás téren hatalmas óriásplakát hirdeti, hogy új társasház épül, 59 eladó lakással. "50% eladva!" - teszi hozzá a ráragasztott csik.

Na most az én időmben 59 még nem volt osztható 2-vel, tehát valamelyik lakást csak félig adták el...