Túl népszerű túraútvonal

 Lássuk be: nem mindenki elég fit ahhoz, hogy megmásszon egy 3700 méteres hegyet (a tengerpartról indulva pláne nem, bár ilyen túraút is van, de még 2000 méterről se feltétlenül). Ezért sokan csinálják azt, hogy a kabinos felvonóval mennek fel a Teide csúcsára, és utána gyalog jönnek le valamelyik úton. Mi is ezt terveztük nemrég. A felvonó aljában volt a találkozó, és mikor odaértünk, Erica azzal várt minket, hogy Abel, a túravezető, két másik emberrel együtt elvitt két autót a túra végpontjához, hogy azok majd visszahozzák a sofőröket az autóikért. Addig mi a lépcsőn üldögéltünk és a túratársak panaszkodtak, amiért a kávéautomata a (9-ig zárva tartó) büfén belül van, pedig igazán elé is kitehették volna. Én szóltam nekik, hogy ezt a kávét már próbáltam és borzalmas, de nem hittek nekem, és 9-kor, amint az ajtó kinyílt, kollektíven megtámadták az automatát. Aztán közölték, hogy szar volt a kávé. Én a magam részéről inkább a reggeli fényekben gyönyörködtem, amint beszínezik a szuperkrátert:

Sorra érkeztek a túratársak, és Erica mindegyiküknek megmagyarázta a túravezető távollétének okát. Hamarosan egy fiatal pár jött oda hozzánk túrabotokkal. Senki sem ismerte őket, de hát a csapatunkhoz mindig csatlakoznak új emberek. Ezért sorra bemutatkoztunk.

- Abel és José Luis elmentek letenni két autót a Roques de Garcíához, ahol a túra vége van - tájékoztatta őket is Erica. A srác meglepett arcot vágott.

- A Roques de Garcíánál van vége? Én nem így tudtam. És ki az az Abel?

- A túravezető - felelte Erica, majd gyanakodva megkérdezte: - Nem Abel túrájára jöttetek?

Kiderült, hogy nem. A jelek szerint egy másik csoportnak is ugyanakkor volt a találkozója...

Reconquista

 Andrást szórakoztatom a spanyol történelemről szóló könyvem beszólásaival, ezúttal a reconquistáról:

- "Nem igazán lehet megmagyarázni, miért telt nyolc évszázadba visszafoglalni azt, amit két év alatt veszítettek el."

- Hát mert ezek spanyolok - felelte András.

- Folyton megálltak kávézni?

- A királynő megkérdezte: "Mikor foglaljuk már vissza a területeket?", ők meg azt felelték: "Mañana!"

Eltájolódva

 A múltkor derültem magamban Sonján, amikor a GPS-ére panaszkodott, amiért az olyan utasításokat ad, hogy "fordulj délnek", mert hát honnan a nyúlból tudja, merre van dél? Amellett, hogy egy túrázó számára hasznos készség, ha be tudja lőni az égtájakat, Tenerifén ez azért sem túl bonyolult, mert szinte mindenhonnan látszik az óceán. Elég tehát tudni, a sziget melyik részén vagyunk éppen, és az óceánhoz képest belőhetjük az égtájakat (pl. Güímar keleti part - az óceán keletre van - akkor megyünk délnek, ha az óceán a bal oldalunkon van). 

Nem sokkal később azonban nekem még jobban sikerült eltájolódnom, amikor el akartunk menni Las Teresitas strandjára. Ilyenkor én korábban indulok és futok, amíg még nincs túl meleg, András pedig később jön utánam. Csakhogy a buszon ülve szembesültem vele, hogy beütött a calima, vagyis a szaharai por, ami miatt valószínűleg a strandolás sem lesz túl kellemes. A buszból kinézve konkrétan ezt láttam:

Messengeren megkérdeztem Andrást, hogy mi legyen, és mellékeltem hozzá a fenti képet azzal, hogy "ilyen a nap". Aztán elkezdtem gondolkodni: biztosan a napot látom? Amellett, hogy nem nagyon világít, nemrég kellett felkelnie, még nem lehet ilyen magasan. Ezért újabb üzenetet írtam:

"De lehet, hogy a hold."

András segítőkészen eloszlatta bizonytalanságomat.

"Ez a nap."

"Ó kösz, tudod, nem vagyok idevalósi

""

Birkák kontra csirkék

 - Mi ez a zaj?

A völgy aljából fura, ritmikus zaj hallatszott, mintha egy technópartit tartanának odalent. Azonban - bár Bécsben a Duna-szigeten egyszer belefutottam egy rave-be - ezt nem tartottam túl valószínűnek. Mikor leértünk, fény derült a rejtélyre. A szakadék alján csörgedező patak ugyanis tele volt békákkal, az ő dalukat hangosították fel a meredek sziklafalak.

Miután visszamásztunk a hegyre, az egyik kisebb platón egy tanyát találtunk, mellette egy elkerített részen egy csomó birka és csirke szaladgált, távolabb egy megkötött kutya üdvözölt minket ugatva.

Daniela lelkesen bégetni kezdett nekik, amire ők úgy bámultak, mint birkák az új kapura; vélhetően Daniela valami totál oda nem illő dolgot mondott birkául. A természeti kincseikre büszke tinerfeñók közül hárman is elmagyarázták nekem, hogy ez egy speciális helyi birkafaj, amelynek nincsen gyapja, és amely mostanra már a kihalás szélére sodródott.

- Ráadásul bármit megeszik - tette hozzá Jorge. Carlos ennek illusztrálására elővett egy almát, és a Phil által is alkalmazott módszerrel (https://macskamedve.blogspot.com/2023/08/novenyevo-turakutyak.html) darabokat harapott le belőle majd dobott át a kerítésen. A birkák lelkesen rohantak az ételért, de a csirkék se akartak lemaradni. Volt, hogy az egyik különösen szemtelen fekete csirkét egy birkának az orrával kellett arrébb tolnia, nehogy elegye előle az almát.

Amikor elfogyott az alma, a juhászkutya úgy döntött, a birkák már eleget barátkoztak velünk, és hangosan csaholni kezdett. Noha én nem érzékeltem különbséget a mostani és a korábbi ugatása között, vélhetően ez volt a terelőhangja, mert a juhok egy emberként - azaz egy birkaként - elindultak a hegyfok irányába. A legviccesebb, hogy a csirkék is követték őket; úgy tűnik, errefelé a juhászkutyák egyben csirkészkutyák is.

Az őrült nő az erdőben

 Mielőtt elindult volna a túra, Bea még megejtett egy figyelmeztetést.

- Amikor tavaly erre jártunk, az egyik úton, ami nem hivatalos turistaút, de amúgy nem magánút, átkötés két szekérút között, jött egy őrült nő és azt mondogatta, hogy ez az ő telke és ránk uszítja a kutyákat. De szó szerint bolond volt.

- Te jó ég, és mi történt?

- Jonay beszélt vele és valahogy lenyugodott.

- Instant terápia? - kérdezte Sonja. Rám is hatással volt az információ, Jonayt erről az oldaláról még nem ismertem.

- Jonaynak ilyen képességei vannak? Ez igen hasznos tehetség!

Elindultunk tehát az erdőben elszórt tanyák között, de egyelőre egyik sem tűnt veszélyesnek. Sőt, az egyik gazda segítőkészen még útjelző táblát is felállított azok kedvéért, akik Tokióig vagy Kamcsatkáig terveznek gyalogolni:

Aztán egy ponton elmentünk egy ház előtt, amelynek udvarán egy felsőtestén csak melltartót viselő fiatal nő állt egy kutyával, és mogorván nézte az elhaladó túracsoportot, de nem szólt semmit.

- Nem túl boldog - jegyeztem meg Domingónak, mikor kicsit távolabb értünk.

- Érthető, hogy nem boldog, ha emberek bemennek a birtokára - felelte empatikusan Domingo.

- De hát mi az úton vagyunk!

- Csakhogy ő azt hiszi, az út is az ő magántulajdona.

Amikor kellő távolságba értünk, Bea megerősítette, hogy ez ugyanaz a nő volt, mint múltkor.

- Alsóneműben volt! - jegyezte meg vigyorogva Jesús.

- Eldobom az agyam! - feleltem. - 25 emberből 24 azon parázik, ránk ereszti-e a nő a kutyát, Jesúst meg csak az érdekli, hogy alsóneműben van.

- Végülis, ha melege van, most miért ne vetkőzhetne le? - adta empátiájának újabb bizonyítékát Domingo.

Kábé fél kilométer múlva megláttunk az úton egy táblát, ami a másik oldalról a "magánterület" szöveget tartalmazta. Vagyis eddig tényleg magánterületen voltunk (legalábbis a tábla kihelyezője szerint), de mivel a túloldalon nem állt ilyen tábla, igazából nem tudhattuk.

Kicsit később, már a turistaúton, Sonja hirtelen megkérdezte:

- Az a nő, akiről beszéltetek, szőke volt vagy barna?

- Szőke - felelték többen, bár én barnára emlékeztem.

- Csak mert fut utánunk egy szőke nő.

Hátranéztünk, de szerencsére nem az őrült nő volt az, hanem egy teljesen ártatlan terepfutó, aki hamar leelőzött minket és eltűnt az erdőben.