Motoros a pácban

András új hobbija a Blinkee. Furcsa neve ellenére ez nem egy házimanó, hanem bérelhető elektromos motorok rendszere, némileg hasonlóképpen működik a MOL Bubihoz. András ha csak teheti, ilyen motorokkal száguldozik a városban. Akkor is Blinkeet használt, mikor beugrott az irodába, hogy otthagyja nekem a kekszet, amit ígért. Ráhel és Léna épp bent voltak az irodában, hát beszélgettek egy kicsit. Mikor András visszatért a motorhoz, döbbenten tapasztalta, hogy az lezárta magát; úgy tűnik, pár percnél többet nem szívesen vár alkalmi gazdájára. A gond csak ott volt, hogy András összes cucca benne volt a csomagtartóban, beleértve az igazolványait és a mobilját is.

Szerencsére a lányok még bent voltak az irodában, bár épp indulni készültek. Léna kölcsönadta Andrásnak a kulcsát, András pedig az irodai telefonról felhívta a Blinkee központot, hogy nyissák ki a robogóját. A központban azonban nem vették fel a telefont. András várt egy kicsit, majd elunta és hazament; a sisakot otthagyta az irodában, hiszen úgyis vissza kell majd jönnie a cuccaiért. (Beérve én csak ezt a sisakot találtam, és azt gondoltam, elfelejtette visszaadni a robogóval együtt és majd jól megbüntetik.)

András otthonról ismét felhívta a Blinkee-t, akik ezúttal fölvették. Úgyhogy ismét keresztülmetrózott a városon, hogy kivehesse a cuccait a közben felnyitott motorból. Pedig már azt remélte, lesz egy szabad délutánja – de hát Parkinson törvénye a motorozásra is vonatkozik.

Meglátni és megszeretni

- Tiszta gáz, hogy egy csomó heteró jön a melegsátorba – méltatlankodott Zsolti. Csodálkozva néztem rá.
- Most miért baj az? Legalább tanulnak valamit.
- Igen, de így nem lehet tudni, hogy ki meleg és ki nem – felelte Zsolti a távolba meredve. Követtem a tekintetét, és a fehér inges, jóképű srácot pillantottam meg, akinek a haverjai – egy fiú és egy lány – éppen üzeneteket írtak a parafa táblánkra.
- Mármint egy konkrét személyről akarnád tudni, hogy meleg-e vagy sem? Értem.
A társaság felragasztotta a post-iteket és odébbállt. Julcsi a parafa táblához ment helyretenni pár leesett üzenetet, amikor hirtelen felkiáltott és felemelt valamit a földről. Egy sorozat automatával készült fénykép volt, amelyek a fehér inges srácot ábrázolták.
- Utánaviszem, hátha még itt van a Civil Szigeten – indult el Zsolti, de a triót már sehol sem láttuk. Zsolti mindenesetre zsebre tette a fényképsorozatot; a nap folyamán még két ugyanilyet találtunk a földön, ugyanarról a srácról. Közben Julcsi megtanulta kezelni a kitűző-készítő gépet, és egy hibbant pillanatban felvetette: csináljunk egy kitűzőt a srác képével. Az igazolványkép pont ráfért egy kisebb kitűzőre, amit Zsolti már hamarosan az ingzsebébe süllyesztett. Azért amikor elmentünk kajálni, kitűzte magára, hátha szembejön a srác vagy valaki, aki felismeri, de hát ennek péntek este a Szigeten eleve nem volt sok esélye. Később a koncertekre menet is pásztáztuk a szembejövőket; Julcsi biztosította Zsoltit, hogy ő felismeri a srác barátait, de nem volt alkalma ezt bebizonyítani.

Az estét a Magic Mirrorban terveztük befejezni, és idejekorán odamentünk, ugyanis Zsolti és én is otthon felejtettük a szemüvegünket, így közel kellett ülnünk, ha látni akartunk valamit az előadásból. Sajnos a közönség sorban állt a sátor előtt, mert odabent át kellett rendezni a színpadot. Amikor megnyitották a kapukat, összekapaszkodtunk négyen, és kellő asszertivitással sikerült egymás melletti helyeket találnunk a negyedik sorban. A másik oldalamon Gergő huppant le a haverjaival, akiket már a sorban felfedeztünk.
- Kíváncsi vagyok, hány meleg van itt húsz méteres körzeten belül – jegyezte meg Zsolti, és megnyitotta a Grindrt. Persze egy csomó kép jelent meg, többek között az előttünk ülő magas srácról.
- Egy konkrét fehéringes személyt keresel? – ugrattam Zsoltit, akinek erről eszébe jutott a srác, és elővette ingzsebéből a kitűzőt. Próba-szerencse alapján odaadta Gergőéknek.
- Nem ismeritek?
- Nem, de tök helyes – felelte Gergő haverja, akinek addigra elmeséltem a teljes történetet és jól szórakozott rajta. – Megtarthatom?
- Persze, tartsd meg – felelte Zsolti. Elcsodálkoztam a nagylelkűségén.
- Odaadnád a kitűzőt?
- Én anélkül is felismerem…
Gergő haverja végül visszaadta a kitűzőt, és nem is volt baj, mert az élő változattal nem találkoztunk az este folyamán. De azért nyitott szemmel fogunk járni a városban.

Magaslati nézőpontok

Kinga az egész kerti parti alatt lelkesen fotózott. Mivel azonban a teljes társaság nem fért bele egy keretbe, fotósunk úgy döntött, hogy feláll egy székre. Természetesen arra, amelyik a grill mellett állt, és amelyiknek az egyik keresztrúdja az egyik oldalon majdnem teljesen kicsúszott.
- Ügyesen kiválasztottad az egyetlen széket, ami mindjárt szét fog esni - jegyeztem meg. Kingának azonban ez nem tűnt fel (a széken állva ugye nem láthatta), így rendületlen vidámsággal helyezkedett a széken, hogy sikerüljön a csoportkép. Pár perc múlva Dávid is észrevette a szék állapotát és győzködni kezdte Kingát, hogy másszon le, de hiába. Meg kellett várni, míg a kép elkészült, még szerencse, hogy a szék addig kibírta.
- Ja, ez a szék tök szar - fedezte fel ekkor Juli. -Nem is tudom, hogy került ide ki, hozok másikat.

Mivel közelgett a vihar, a gyilkosost elhalasztottuk akkorra, amikor a kerti tevékenységek már nem lesznek praktikusak; addig Juli a pingpongozást javasolta.
-Kristóf nem hajlandó játszani velem - panaszolta.
- Miért?
-Mert folyton szarrá verem.
Erre a vádra Kristófnak csak egy válasza lehetett: felállt és követte Julit a kert végébe. Mi is így tettünk, de utunkba került egy függőágy.
- Ezek tökjók, de én tuti kiesnék belőle - jegyeztem meg.
- Pont a közepére kell feküdni, akkor nem esel ki - magyarázta Árpi. Kinga rögtön ki is próbálta, és tényleg benne maradt. Sőt, ezután keresztbe felült, és én is beültem mellé, mégsem estem ki. Árpi tanulmányozta a cetlit az ágyon.
- Én már nem ülök bele, mert az van ráírva, hogy 220 kilóra van hitelesítve.
Féltem, hogy nehéz lesz kimászni az ágyból, de egész gyorsan sikerült. Odamentünk a pingpongasztalhoz, és azt láttuk, hogy Juli a szomszéd garázsának a tetején mászkál.
- Juli, ne ugorj! - kiáltotta Dávid emberbarátilag. Juli tovább sétált a tetőn, majd az egyik magasra nőtt bokorból előhalászta a pingponglabdát és ledobta. Ő maga is leugrott és folytatták a játékot; Juli rögtön az első szervánál jó nagyot rontott.
- Így vered szarrá Kristófot? - csodálkoztam.
- Ezt most nem számoljuk, jó? - javasolta Juli. Kristóf csodálkozva nézett rá.
- Hogyhogy nem számoljuk? Ezt így lehet csinálni? Akkor az előzőt se számoljuk.
- Na jó, de nekem még remeg a kezem attól, hogy felmásztam a tetőre!

Szocreál szálloda

Komiža városa egyetlen szállodával büszkélkedhet. A tengerparton áll, külseje és berendezése alapján pártüdülő lehetett valamikor a szocializmusban. A brosúra azonban azt ígérte, kényelmes szobákat találunk majd tisztálkodószerekkel felszerelt fürdőszobával, az étterem pedig a speciális étkezési igényeket is kielégíti.

Már a tisztálkodószereknél kezdett gyanús lenni a dolog. Az ígéret hatására többen nem hoztunk sampont, viszont a fürdőszobákban higiéniai cikk gyanánt csak gagyi miniszappanok szerepeltek. A recepción se tudtak kis sampont adni, pénzért se. Ellentétben Barcelonával, amely felkészült a fapadosokon feladott poggyász nélkül utazó nyaralókra, itt egyetlen bolt sem árult 100 ml-es kiszerelésű samponokat. A megoldás egyesek számára az volt, hogy többen közösen vettek és használtak egy sampont, mások azoktól kunyeráltak, akik előrelátóan hoztak magukkal, vagy akik feladott poggyászukba be tudták tenni.

Első este farkaséhesen érkeztünk az étterembe, de a levest még így is többen otthagytuk, ugyanis egyértelműen porból készült. Ezt nem is próbálták titkolni: másnap az étterem teraszán álló (nem működő) szökőkútra kitették a levespor zacskóját (utólag merült fel bennem, hogy ez esetleg valamelyik vendégtől érkező kritika volt). A levesből amúgy elvben lehetett repetát kérni, de senki nem tette: az egyik pincér tétován álldogált órákon keresztül a teraszon, zsúrkocsiján a nagy tál levessel.

A főételnél elvileg három opció közül lehetett választani. A vegetáriánus változat az első két nap spagetti volt valamilyen szósszal, mutatva a szakács kreativitásának korlátait. A harmadik napra viszont a spagettihez is tonhalszószt ígértek, mire a vegák természetesen fellázadtak. Persze a főpincér megígérte, hogy talál megoldást. Kíváncsian ültem be az étterembe, és kellemes meglepetés fogadott: egy tányéron két szelet grillezett paprikát, három szelet grillezett cukkinit és három szelet grillezett paradicsomot kaptam, mellé sültkrumplit. A kombináció kicsit szokatlan volt, de a grillzöldséget nem lehet nagyon elcseszni, szóval elégedett lehettem. Nem úgy Laci, csapatunk vegán tagja, aki valamivel később érkezett: neki több krumpli jutott ugyan, viszont csak egy-egy szelet cukkini és paradicsom.
- Biztos egy paradicsomot és egy cukkinit vágtak föl összesen és az utolsónak már csak ennyi jutott – véltem. – Sajnálom, nem akartam elenni előled a paradicsomot.
- Ugyan, mindegy. Két napja úgyis folyamatosan paradicsomot és paprikát eszem, mert ezek láthatóan más salátát nem ismernek.

Ez az értékelés igaz volt a szálloda pizzériájára is, ahol az ebédek zajlottak. A tavaszi saláta konkrétan paprikából és paradicsomból állt, valamiért a görög salátába is tettek zöldpaprikát, a hússalátából viszont szinte minden zöldséget kispóroltak: a tonhalsaláta tonhalat és krumplit tartalmazott (?!), a polipsaláta viszont felszeletelt polipkarokat egyetlen salátalevélen. Ráadásul, mint Kataržyna megállapította, teljesen ízetlen is volt.
- Nem tudom, miért gondoltam, hogy itt fantasztikus polipsalátát fognak csinálni – jegyezte meg utalva arra, hogy a szálloda konyhája addigra már kellően leszerepelt. Így amikor az utolsó napra salátát kellett választani, nekem pedig lefordítani az angolul nem beszélőknek az étlapot, hozzáadtam a szükséges infókat.
- Ez ilyen kukoricás, ez görögsaláta, ez az a paprika-paradicsom izé, amit Laci eszik, ez pedig polipsaláta és szar.