Tündi állati konfliktusai

 Tündi az ukrán menekülteket segítő központban dolgozik. Konfliktusai azonban elsősorban nem a menekültekkel vagy a többi önkéntessel, hanem a galambokkal vannak, akik még tavasszal fészket raktak a tető alá.

- Amíg benne voltak a fiókák, nem akartuk leverni, szerencsére már kirepültek, de azért még visszajárnak néha a fészekbe. Minden tele van galambszarral! Korábban a legók voltak a fészek alatt, de elraktam őket, mert összeszarták a galambok és nem lehetett lemosni. Meg a múltkor is! Berepül a gyökér, leül a rúdra, szarik egy jó nagyot, aztán kirepül! Direkt ezért jött be!

Ráadásul Tündi úgy ítélte meg, hogy az őket boldogító galamb nagyobbat és fröccsenősebbet szart, mint más galambok. Amikor egy épület mellett galambszart találtunk, nem mulasztotta el megjegyezni, hogy ezek a tócsák sokkal kisebbnek tűnnek.

A galambok nemkívánatos vendégek, Kiscica viszont családtag. Sajnos azonban így idős korára szenilis lett, és éjszaka többször is mély, panaszos hangú nyávogásba kezdett. Tündi elég morcosan kelt fel reggel, amiért egy szemhunyást se aludt miatta, és elhatározta, hogy visszaadja a kölcsönt. Amikor meglátta, hogy Kiscica elalszik, rögtön odament hozzá.

- Alszol, Kiscica? Jó is az! Főleg, ha nem ébresztik fel az embert! Hogy most felébresztettek? Nahát, milyen rossz lehet neked! - sajnálkozott, nem túl meggyőzően.

Kiscica véleménye minderről: 

Elveszve az uszodában

 Tenerifén továbbra is megtartották azt a Covid-intézkedést, hogy az uszodában egyszerre csak adott számú ember tartózkodhat, tehát előre be kell jelentkezni időpontra. Egyórás sávok vannak, hivatalosan 45 percet tartózkodhatsz a vízben, utána már az öltözőbe kell lenned. Mondjuk ahogy láttam, nem nagyon tartotta ezt be senki (amikor óra 55-kor benéztem, egy csomóan lelkesen úsztak), ezért úgy döntöttem, mikor óra 45-kor abbahagyjuk az úszást, még átmehetünk a masszázsmedencébe. Ott három darab masszázságy is feküdt, amelyekből csak egy volt foglalt, így javasoltam Andrásnak, hogy vegyük igénybe a másik kettőt.

- De ezek nem működnek.

- Ott van a medence szélén egy kis gomb, azt kell megnyomni - hívtam fel a figyelmét, és ezekkel valóban bekapcsolt a masszázs.

András korábban figyelmeztetett, hogy az öltözőben nincs meleg víz. Ennek eléggé nem örültem volna, lévén úszás után hajat szoktam mosni, de szerencsére a női öltözőben teljesen megfelelő hőfokú volt a zuhany. A komplikáció utána következett. A szekrénykulcson, amit a csuklóm helyett a szatyromban viseltem (mert túl nagy volt és folyton le akart esni) nem volt szám, így érzésre mentem oda ahhoz a szekrényhez, amiben emlékeim szerint a ruháimat hagytam - ám a kulcs nem illett a zárba. Az is gyanús volt, hogy az én szekrényemnek narancssárga volt az ajtaja, itt meg csak kék és szürke szekrények voltak, és a számaik is alacsonyabbak voltak, mint amire emlékeztem. Miután még pár szekrényt végigpróbáltam (és mindenki gyanakodva nézett), felmerült bennem, hogy talán másik öltöző is van. Egy szál törülközőben kimentem a folyosóra, és azt hamar felfedeztem, férfiöltözőből van kettő, ami optimizmusra adott okot. Másik női öltözőt viszont sehol sem találtam. Végül egy segítőkész hölgy vette észre, hogy egy szál törülközőben téblábolok a folyosón.

- Valami gond van? - kérdezte.

- Van itt másik női öltöző? - kérdeztem. Ő rámutatott egy ajtóra, közvetlenül a kijárat előtt. És igen, itt voltak a narancssárga szekrények! Úgy megörültem a felfedezésnek, hogy elfelejtettem kivenni a szekrényből az 1 euróst, ami a bezáráshoz kellett. Nem baj, egy utánam jövőnek jó napja lett.

Mountain Bike 1.0

 

La Caldera kedvelt kiindulópont a túrázók, futók, kutyasétáltatók és bringások számára, hiszen ez a legmagasabb pont, ahová viszonylagos sűrűséggel jár fel menetrendszerinti buszjárat. Számítottam tehát rá, hogy vasárnap reggel nem leszek egyedül az erdőben, arra azonban nem, hogy négylábú futótársam akad. Az agárszerű fehér kutya a kempingnél csatlakozott hozzám és akárhogy próbáltam visszaküldeni, egyre csak követett. Végül arra jutottam, hogy végülis ugyanoda térek vissza, ha végig velem marad, a gazdája egy óra múlva megtalálja.

Az első elágazásnál egy mountain bike-os családot találtam, akik megkérték, csináljak róluk képet.

- Tiétek a kutya? - kérdeztem rá gyorsan, és szerencsére az övék volt. Beálltak az esőház elé széles mosollyal, csináltam két képet, aztán tovább futottam, remélve, hogy ők nem erre jönnek. Ez hiú reménynek bizonyult. Mikor meghallottam a kerekek sercegését, az út szélére húzódtam és hagytam, hogy leelőzzenek. Reméltem, ekkor látom őket utoljára, ám kiderült, hogy a következő kanyarnál megálltak kifújni magukat (amúgy ez épp egy enyhe lejtőn történt). Leelőztem hát őket, és naná, hogy miután visszafordultam, ismét ki kellett miattuk húzódnom az út szélére. Visszaútban találkoztam egy hasonló társasággal, akik szintén megelőztek, majd megálltak pihenni, hogy ismét leelőzhessem őket és kezdődjön az egész elölről.

Az első buszon én voltam az egyedüli utas, a másodikról viszont már jónéhányan leszálltak. Köztük egy kék kerékpárospólót viselő csávó, aki ezután kiszedte a bringáját a busz csomagtartójából; szemben fittebb sporttársaival, ő megspórolta magának a föltekerést 1000 méterre. Miközben visszaszerelte a leszedett első kereket és a GPS-e kitartóan, bár reménytelenül mondta neki az instrukciókat, ő folytatta a vélhetően már a buszon megkezdett beszélgetését a sofőrrel.

- Ezek az elektromos kerékpárok is mennyire gagyik! Nőknek való cucc. Egy férfi hajtsa a bringát saját erejéből! - közölte meggyőződéssel a kerékpáros, majd nekiállt legurulni a lejtőn, amelyen a busz felhozta.

Veszélyes vadállatok és diktatúra

 A váci állomással már többször voltak érdekes élményeink (például: https://macskamedve.blogspot.com/2015/02/vac-allomas.html). A legutóbb például a drégelyvári vonatot nem a szokásos helyén, az állomás elején találtuk, hanem hátrébb, a hármas vágányon. Ezért mikor leszálltunk, Gazsi körülnézett, és mikor meglátta a hármas vágányon dekkoló motorkocsikat, szólt, hogy arra menjünk. Fel is szálltunk a vonatra, ahol egy terjedelmes úriember elfoglalta a helyet a széksorok között. Kicseleztem, mire megszólalt:

- Mi a tervük?

- A drégelyvári vonattal szeretnénk utazni - válaszoltam, és ekkor vettem észre, hogy a bunkó útitárs valójában MÁV-alkalmazott.

- Az nem ez a vonat.

- Pedig így szokott kinézni.

- Látják kiírva valahol, hogy ez a drégelyvári vonat? - mutatott a MÁV-os a peronon levő kijelzőre.

- Igen, a vonaton rajta áll, hogy "Drégelyvár".

- A drégelyvári vonat a kettes vágány elejéről indul, szálljanak le.

Leszálltunk és futottunk, mert időközben majdnem eltelt a négy perc átszállási időnk. A kettes vágány elejében egyetlen kerékpárszállító kocsi árválkodott, jobb híján ide szálltunk fel, bár azon elgondolkodtunk, hogyan fogunk mozdony nélkül elindulni. Hamarosan kiderült; a hármas vágányról ugyanis idejött az a két motorkocsi, amelyekből az előbb szállítottak le minket, hozzájuk csatolták a kerékpárszállítót és indultunk Drégelyvár felé.

Ez az élmény valószínűleg megerősítette Tomiban, hogy marad a kerékpáros közlekedésnél. Miközben Diósjenőn gyalogoltunk, elmesélte, hogy a legutóbb késő éjjel kerekezett haza Vácról.

- Bár azért kicsit paráztam, mert nemrég medvét láttak a Börzsönyben. Mi van, ha a medve lejön a kerékpárútra, mert mondjuk inni akar a Dunából?

- Akkor fura ízlése van, de amúgy meg tudod, hogy a medve nem támad emberre, ha nem érzi magát fenyegetve.

- Na jó, nem támad meg, de ha esetleg nem veszem észre, hogy ott áll a kerékpárúton, nekimegyek és átrepülök a medve fölött?

Miközben vizualizáltam a jelenetet, az erdőszéli úthoz értünk. Az egyik túratárs megelégelhette az aszfaltutat, mert megszólalt:

- Itt egy tábla, miért nem megyünk itt be?

- Mert az van ráírva, hogy "Magánterület, belépni tilos" - magyaráztam. Kiderült azonban, hogy ugyanez a tábla található egy kapun annak az útnak a kezdetén, amit Gazsi kinézett. Túravezetőnket azonban nem tántorítják el az ilyen apróságok: bementünk a kapun és figyelmeztetett minket, hogy maradjunk csendben. Hamarosan az is kiderült, hogy miért zárták le a területet, ugyanis egy magaslest pillantottunk meg egy tisztás mellett: bizonyára vaddisznókra szoktak itt lőni.

- Ha láttok valakit a magaslesen, akkor csak óvatosan - figyelmeztetett Gazsi. Én próbáltam reménykedni, hogy nehezen vagyok összetéveszthető a potenciális célpontokkal.

- Pirosinges vaddisznók nincsenek, ugye?

- De zöldsapkások vannak - felelte Feri. Szerencsére a magaslesen nem volt senki, így már csak azon aggódtam, hogy az út másik végén esetleg nem vágtak kaput a kerítésbe és át kell majd rajta másznunk. Ám emiatt fölöslegesen aggódtam: a túloldalon egyáltalán nem jutott eszükbe kerítést felhozni.

Bár Jules-nél ezúttal nem volt Tátratea (https://macskamedve.blogspot.com/2019/10/turaellatmany-kabszereseknek-es.html), a hátizsákján még mindig ott lógott az a T alakú kis ezüst kulcstartó, amelyet egy Tátratea-kóstolón kapott pár éve Szlovákiában (meg szerzett nekünk is). Gazsi megdöbbenve vizsgálta a kis hátizsákdíszt.

- Mi ez?

- Tátratea-kulcstartó.

- Ja jó, csak a ferenceseknek van egy hasonlójuk. Már azt hittem, beléptél a rendbe.

- Én csak egy Ferencet szolgálok - intett Jules Feri felé.

- Hát a szolgál az túlzás - vágta rá Feri.

- Miért, én cipelem az összes finomságot a hátizsákban!

Jules ezen felül azzal a hasznos információval is szolgált, hogy estére Tóni mozit szervezett, így a Foltán-keresztnél mindhárman elhagytuk a csapatot, miután Gazsi részletes instrukciókkal látta el Jules-t. Nem mintha olyan bonyolult lett volna a feladata, hiszen egy turistaút és egy aszfaltút is vezetett Királyrétre, útközben szép kilátásokkal tarkítva:

Persze először a turistaúton kellett mennünk, amely hamarosan elért egy javított talajutat.

- Nem itt kell letérnünk a turistaútról? - kérdezte Feri. - Gazsi azt mondta, egy ponton át kell térnünk az aszfaltra és akkor megspórolunk egy fölösleges hegyet.

- És számodra mi az aszfalt definíciója? - kérdeztem az útra mutatva (amely, mint másnap szembesültem vele, Pécelen simán aszfaltnak minősült volna). Jules határozottabb volt.

- Nem, itt még tovább kell mennünk, majd a következő elágazásnál térünk le.

- Jól van, nem vitatkozom - adta be a derekát Feri. - A kétharmad az kétharmad.

- Miféle kétharmad? - tiltakozott Jules. - Itt diktatúra van!