Ókori környezetvédelem

Vendégelőadónk a kanadai sarkvidék nemzeti parkjairól mesélt.
-Ennek a parknak az inuit neve lefordítva azt jelenti: "Ahol sosem olvad el a hó". De ez egyébként nem igaz. 2000 éve egy hófal megolvadt és leomlott egy völgyben. Egy csomó embert helikopteren kellett kimentenünk.

És még mondja valaki, hogy az inuitok nem rendelkeztek fejlett technológiával a fehér ember megérkezése előtt. A hosszú élet titkáról nem is szólva.

A csodálatos szállásszaporítás

Úgy döntöttünk, ideje lefoglalnunk a rotterdami szállásunkat. Szervezési antitalentum lévén, szíves-örömest ráhagytam ezt a feladatot Andrásra. Ő azonban rossz hírrel hívott fel: már csak két szálláson talált 1-1 üres helyet. Azt a változatot dobta be, hogy ebből az egyiket (a visszamondhatót) lefoglalja, aztán a másikunk vagy kap szállást magánháznál, vagy alszik a padlón vagy valami.
-Nem tudom, mennyire engedik, hogy a padlón aludjunk. Amerikában mondjuk aludtam már ifjúsági szálláson könyvtárszobában, de hát az Amerika. És lehet, hogy ők is leszoktak róla, mert Edit hálátlanul lenyúlt a könyvtárukból egy vitorlázási kézikönyvet.
-Akkor mi legyen?
-Menj rá a Eurogames oldalára. Azt mondták, ott is vannak szállások. Lehet, hogy felsorolnak olyanokat is, amiket te nem találtál meg.
-Azért azt az egy helyet lefoglalom.

Hamarosan újrahívott.
-A Eurogames honlapján megtaláltam ugyanazt a szállást, és még mindig van egy hely. Ez szerinted hogy lehet?
-Hát vagy lassú a rendszerük és nem jelezte vissza a foglalásodat, vagy voltak ágyak külön lefoglalva a Eurogames résztvevői számára. De persze az is lehet, hogy csoda történt.-Eszembe jutott a Garcia Marquezből az az álomjelenet, amikor a lány sorra szedi le a szőlőszemeket a fürtről, de azok mindig visszanőnek.
-Mindenesetre lefoglalom ezt a helyet is.

Pár perc múlva sms-t kaptam Andrástól.
„Szerintem rendben van, mert rájöttem, hogy 3 hely volt, csak félreértelmeztem.”
Pedig milyen szép lenne, ha minden foglalással teremne még egy szállodai férőhely.

Flashmob

Kicsit bizonytalankodva vágtam át a téren a Gödör felé, ugyanis nem voltam biztos abban, mi az esemény koncepciója. Dementia, az ötlet eredeti gazdája úgy gondolta, csókolózó heteró párok is kellenek az azonos neműek mellé, vagyis olyan emberekre lesz szükség, akik adott esetben hajlandóak ellenkező neművel is smárolni – hozzátette, hogy ő pont rám gondolt. Noha a jó ügy érdekében el tudom képzelni, hogy barátságból lesmároljam Dementiát, egy ismeretlen pasival ezt annyira nem szerettem volna, még ha meleg is az illető. De úgy gondoltam, még mindig kiszállhatok, ha nem tetszik valami.

Láthatóan nemcsak hozzám nem jutottak el infók. Mikor odaértem a csoporthoz, Gyurmatya éppen SMS-instrukciókat nyújtott néhány eltévedt aktivistának.
-Te is jöttél csókolózni?-nevetett.-És lánnyal fogsz vagy fiúval?
-Hát reményeim szerint lánnyal, de végszükség esetén-nem folytattam, mert Gyurmatya arcára kiült a rémület. Ha mélyebben belemegyünk a történetbe, még rémálmai lesznek arról, hogy velem csókolózik.

Szerencsére kiderült, hogy csak azonos nemű párok vehetnek részt az akcióban. Erika ráadásul megnyugtatta azokat, akiknek erkölcsi aggályaik voltak:
-Nem muszáj a végsőkig elmenni.
Mint kiderült, az ő ártatlan lelkének a nyelves csók jelenti a „végsők”-et, viszont a jelenlevők többségének valószínűleg nem, ahogy a kommentárokból kiderült:
-De ha mégis, használjatok óvszert!
-Ne élvezzetek az aluljáró kövére, mert még feltöröltetik velünk.
Aki pár nélkül jött, annak kiosztottak egyet; nekem egy különösen bájos, göndör hajú orosz lányka jutott. Lovagiasságból megkérdeztem, hogy el akar-e menni „a végsőkig”. Sajnos nemet mondott, így megállapodtunk az ölelkezésben és simogatásban. Másoknál kicsit komplikáltabb volt a helyzet. Zsolti előre közölte, hogy ő nem fog smárolni, elvégre van barátja. Mikor azonban kiderült, hogy álmai egykori férfija, Pötyi lesz a partnere, felvetette, hogy mégis lehetne csók a dologból, ekkor azonban Pötyi visszakozott. A két Milán már megállapodott, hogy egymást választják, mikor befutott Imi.
-Szia!-köszöntöttem lelkesen.-Te kivel csókolózol?
-Milánnal.
-Az nem lehet, Milán a Milánnal csókolózik.-Jó, hogy ezt pszichiáter nem hallotta, még bevitte volna Milánt súlyos személyiségzavar miatt. Aztán kiderült, hogy Imi és Milán már korábban megállapodtak, csak mikor Imi késett, akkor biztosította be magát Milán a másik Milánnal.

Időközben az is kiderült, hogy a metróban fogjuk végrehajtani az akciót, a pékség előtt. Oda persze csak jeggyel lehet lemenni, ami sokaknak nem volt, így Gábor leszaladt jegyeket venni, imígyen adományával is támogatva az akciócsoportot. Ezalatt Erika elmondta, hogy tapsra indul az akció, egy percen át kell csókolózni, és majd tapssal jeleznek, mikor fejezzük be. Lent az aluljáróban azonban olyan zaj volt, hogy többekben kétségek támadtak, fogjuk-e hallani a tapsot. Erika megnyugtatott minket, hogy nagyon élesen tud fütyülni, azt a jelzést biztosan meghalljuk. Indító jelként továbbá Milán leveszi majd a pulóverét a rózsaszín pólója fölül. Elég hülyén nézhettünk ki, amint igyekszünk szétszóródni az aluljáróban (persze párosával), miközben folyamatosan Milánt figyeljük. Aztán megadta a jelet. Nagyon kellemes akció következett, bájos partnernőm egész jól beleélte magát – aztán felhangzott a fütty és mindenki abbahagyta.
-Ez biztosan nem volt még egy perc-mondta partnerem, aminek nagyon örültem, mert ezek szerint nem unta. Viszont kiderült: igaza van. Erika a füttyöt nem nekünk szánta, hanem az aluljáróban járkáló emberek figyelmét akarta vele felkelteni, ők ugyanis rá se rántottak a körülöttük csókolózó meleg párokra. Minthogy így a flashmob sikertelen volt, felvetődött, hogy menjünk fel a térre a templom elé és ott ismételjük meg az akciót. Fel is mentünk, ám alig volt több ember a téren, mint cigány egy Jobbik-gyűlésen. Valaki fölvetette, hogy menjünk át a Gödör elé, de Erika azt mondta, ott csak fiatalok üldögélnek, azok meg úgyis toleránsak. Felmerült még a Bazilika is mint lehetséges helyszín, esetleg a kettő kombinálva.
-Csókolózza körbe Budapestet!

Végül maradtunk a templom előtt. Ezúttal több időnk volt egymásba fordulni, és azt hiszem, határozottan rá tudtunk hangolódni a dologra. Nem is érzékeltük, hogyan reagálnak ránk a járókelők. Utána Erika elmondta, hogy csak ketten szóltak be a csoportnak; ezek ráadásul fiatalok voltak, amin ő mélyen megdöbbent. (Én nem; Melegség és Megismerés órákat tartok.) Milán viszont odajött hozzánk gratulálni.
-Nagyon jól csináltátok! Annyira hiteles volt!
-Hát igen, a színészi képesség nagy adomány-feleltem. Nem tettem hozzá, hogy persze az alakítás a partneren is múlik…

Újabb pincéres sztori

Migu már 20 perce böngészte az étlapot, mire a pincér végre odalépett az asztalunkhoz.
-A heti ajánlatot lehet kérni vasárnap is?-kérdezte Migu.
-Igen-felelte a pincér, majd mint aki jól végezte dolgát, felszívódott.

Nem mindig kell elsőnek lenni

A facebookon a következő alkalmazás jelent meg egy ablakban.

"When will you die? 5.214 ember kedveli ezt. Legyél te az első a barátaid közül."
Miben is kéne elsőnek lennem? Mert ha ez az első kérdésre vonatkozik, kösz, nem.

Kitől kinek hova...

Klassz ez a rendszer, hogy egymás dolgozatait kell véleményeznünk. Még klasszabb, ha ennek kedvéért nem kell elolvasnunk mindenkiét, hanem mindannyiunknak kijelölnek egy konkrét embert a csoportból, akinek elküldi és aki majd visszajelez.

Bár csak jövő szerdán lesz a határidő, úgy döntöttem, jófej leszek Barnával és az első feladatot már ma elküldöm neki. Így is tettem. Hamarosan kaptam egy hálálkodó emailt, majd később még egyet.
"Nagyon kedves vagy, de majd nekem kell elküldeni neked, neked pedig azt hiszem Irinának."

A fenének fárasztanak minket ilyen bonyolult konstellációkkal, nem vagyunk mi reál szakosok...

Fapados fogadás

A Cider Expressz, mint megtudtam, a szokásos városnéző villamos Hamburgban, amelynek fedélzetéről a helyi cidert iszogatva nézelődhetünk (a program rágcsálnivalókat is ígért). Esetünkben annyi volt a különbség, hogy a Villa Bonn lesz a végállomás, ahol fogadás vár minket, ezért kellett elegánsan felöltöznünk. (Az a pletyka járta, hogy Lou magassarkúban lesz; szerintem többeket ezen ritka látvány ígérete motivált a programban való részvételre.)

A Cider Expressz eléggé fapadosnak festett belülről, de ez semmi volt a cider minőségéhez képest. Ennek illata Zsut lábszagra emlékeztette, CsCs pedig elkeresztelte a terméket almahúgylének. A kétórás villamosozás alatt persze nem volt pisiszünet, így CsCs már azon volt, hogy belepisil egy üvegbe; mondtuk, hogy ne tegye, még valaki megissza, mert nem veszi észre a különbséget. Közben már háromszor elhaladtunk a főpályaudvar előtt; a normálisan gondolom félórás program vezetőjének nagyon nem volt ötlete, mit kezdjen velünk két órán keresztül. A beígért rágcsák persze sehol; szerencsénkre a mi kocsinkban az egyik lány előrelátóan beszerzett pereceket és csipszet, azt eszegettük. Nem baj, mondogattuk magunkban, majd lesz kaja a fogadáson. Muszáj, hogy kapjunk valamit cserébe, ha már így ki kellett öltözni.

CsCs-nek pont a kiöltözéssel volt problémája; más programot tervezett az estére és farmerban-pulóverben volt. Szerencsére Davy egyenesen a reptérről jött villamosozni, vele volt az összes cucca.
-Nincs egy zakód kölcsönbe?-kérdezte CsCs. Davy előhúzott egy meglehetősen rémes teveszőr zakót (kicsit kiábrándultam belőle, hogy ilyet hord, pedig elsőre nagyon szimpi fazon). De hát ha ló nincs, a teve is jó, mint a régi kuplé mondja.

A Villa Bonnban valamiért mindenki a mosdót vette célba először. Utána megkaptuk a pezsgőt és megkerültük a lépcső közepén meglehetősen instabilan ácsorgó Lou-t. Tányérokat láttunk, tehát kaja lesz, állapítottuk meg örömmel. Előbb azonban végig kellett hallgatni 6 különböző üdvözlő beszédet, közülük négyet németül. Szerencsénkre a tolmácsként ajánlkozó helyi röplabdás nő nem erőltette meg magát a fordítással.
-Ezt gondolom mindenki értette, nem kell fordítani-közölte minden mondat után. Így a nyelvet nem beszélő vendégeknek kábé annyi jött le a beszédekből, hogy Frankfurtban vannak a legcsinosabb röplabdás csajok.

Végre megjelentek a pincérek a tálcákkal – amelyeken szabad szemmel alkig látható, viszont húst tartalmazó falatkák ültek. A máltai kikötői hajóútra emlékeztetett a dolog, ahol a kaják jelentős része már el se jutott hozzánk, mert a kiéhezett résztvevők útközben megtámadták a pincéreket. Én egyelőre nem támadtam meg senkit, bár egy kedves és magyarul kicsit beszélő helybeli srác biztosított, hogy a megrendelt kaja fele vegetáriámus lesz. Ehhez képest a gyakorlatban az alábbi vegetáriánus ételek kerültek felszolgálásra:
1. gombával töltött, igen sós kicsi tekercsek
2. kicsi gyümölcsdarabkák miniatűr kardokon (ha az ember a legalul levő gyümölcsöt is meg akarta enni, kénytelen volt torkon szúrni magát)
3. likőröspohárban két kiskanálnyi tiramisu, rendszerint kiskanál nélkül.
CsCs rámutatott, hogy a helybéli fiatalember teljesen igazat mondott. A „virsli mustárral” nevű fogásnak 50%-a (a mustár) nem tartalmazott húst.

Frankfurt szörprájz parti

Az E kapuhoz tartozó poggyászkiadó olyan kihalt volt, hogy egy pillanatig azt hittem, véletlenül a Spitzbergák nemzetközi repülőterén landoltam. A futószalagok mint Csipkerózsika 52. évében, a személyzetet pedig egyetlen piros kabátos ázsiai lányka képviselte. Megkérdeztem tőle, hova érkeznek a budapesti gép csomagjai.
-Ki van írva a táblán-felelte.
-Melyik táblán?
-Azon ott.
-Azon nincs.
A lányka odajött és megállapította, hogy tényleg csak két, órákkal ezelőtt landolt gép neve szerepel a táblán. Úgy döntöttem, hogy innentől rábízom magam a középkorú hölgyek csoportjára, amely velünk utazott. Ha már lefoglalták a táblával szemben levő összes ülést, én leülök olvasni kicsit távolabb, aztán követem őket, ha úgy adódik. Hamarosan el is indultak a piroskabátos után, és közben odaszóltak nekem, hogy a cuccunk a D kapuhoz érkezett, át kell mennünk. Követtem őket egy ajtón keresztül, és kijutottunk a check-inhez. Na most ugye ez azért problémás, mert onnan nem lehet visszajutni a csomagfelvételhez, normál esetben. Szerencsére egy fickó az infópultban felfogta, mi bajunk van, és visszaengedett minket.

Vonattal terveztem bemenni Frankfurtba, lévén a konferencia egy köpésre van az állomástól. Csak azt nem értettem, miért tart mindenkinek 1000 évig, amíg megvesz egy nyavalyás vonatjegyet. Ott cseverésztek a pénztárosokkal, egy vidám külföldi fickó vigyorgott meg térképet nézegetett, a sor meg csak állt.
Végre lelépett a vigyorgó srác, és odakerültem a vele addig beszélgető, hanyag tartású bácsihoz.
-Kérek szépen egy jegyet a főpályaudvarig.
-Kérni kérhet, de most sztrájkolnak a mozdonyvezetők. 11.30-ig tart a sztrájk, addig nem tudni, mikor jön vonat.
A vigyorából ítélve sokkolni akart, nekem viszont mindegy volt, hogy mikor érek be, ezért ugyanolyan könnyed stílusban reagáltam.
-De azért jegyet vehetek, ugye?
-Persze-felelte, és eladta a jegyet.-Az 1-es vágányra fog bejönni a vonat, nemtom mikor.
-És csak ezek a vonatok mennek az 1-es vágányról? Nem szeretnék Hamburgban kikötni.
-Nem fog, az 1-es vágányról minden bemegy a főpályaudvarra.
Lementem tehát és elővettem a könyvemet (kicsit sötét volt ugyan, viszont tök érdekes résznél tartottam). 20 perc múlva jött is egy vonat, így időben beértem a konferencia-központba, hogy csatlakozhassam a többiekhez ebédre. CsCs közölte, hogy neki bankautomata kell, mert egy fillér készpénz nélkül sikerült eljönnie.
-De majd csak ebéd után, mert nem tudom, hol a kaja, úgyhogy követnünk kell a többieket.
Követtük is, én meg már jóelőre előhúztam az aznapra szóló ebédjegyet.
-Az mi?-kérdezte CsCs.
-Ebédjegy. Neked is van.
Megnézte: neki nem volt, egyik napra sem. Vissza a regisztrációhoz, ahol elmagyaráztuk a néniknek a helyzetet. A nénik azt mondták, most nem tudnak ebédjegyet adni, de majd az étteremben mondjuk el a pincérnek, mi az ábra. Addigra persze már mind elmentek a többiek, akiket követhettünk volna, de térkép alapján csak odataláltunk. Az ebédjegy-begyűjtőnek elmondtuk, mi az ábra, ő még előszedett egy szervezőt, aki igazolta, hogy CsCs nem potyázni akar, és nagy nehezen kajaközelbe jutottunk.
Zsu, aki fapadossal érkezett és ezért programjában szerepelt 2 órás buszos kirándulás Frankfurt környékén, a leves után huppant le mellénk, és elővette az ebédjegyét.
-Ezzel mi a fenét csináljak? Nem kérte tőlem senki.

A 22-es netcsapdája

Irina a laptopjával bíbelődött. Sokadszorra is megpróbált csatlakozni a tanteremben levő vezeték nélküli hálózathoz, de ahhoz sajnos jelszó kéne.
-Tudja valaki a jelszót?-kérdezte.
-Fogalmam sincs-felelte Francisca, majd segítőkészen hozzátette: -De szerintem a honlapon fent van valahol.