Patri először azzal a vonattal akart jönni, ami 12.21-re ér Bécsbe, merthogy a Regenbogenparade 1-kor kezdődik. Meggyőztem azonban, hogy érdemes egy kis késést beleszámolni, így az eggyel korábbira vett jegyet. Peti a levlistán azt írta, ők a 8.55-össel jönnek, amin meglepődtem, mert ilyen járat nem szerepelt a MÁV honlapján. A rejtélyt Bogi oldotta meg: "a 8.55-ös, ami 8.40-kor indul a Keletiből?" Vagyis ugyanaz, mint amivel Patri tervezett utazni.
Szombat reggel Petivel és Patrival is folyamatos messengerkapcsolatban voltunk, így tudtam meg, hogy Kelenföldön a hivatalos indulás után 10 perccel még nyoma sincs a vonatnak. Kiírták, hogy félórát késik, és ekkor valóban meg is jelent a vonat; felszálltak, de továbbra is ott vesztegeltek az állomáson. Mikor a 8.55-ös járat még 10.10-kor sem indult el, néhány utas felhívta a MÁV-ot reklamálni; erre azonnal megmozdult a vonat, a telefonban levő MÁV-osok pedig közölték az utasokkal, hogy de hát náluk azt mutatja, hogy elindult. (Engem kísértetiesen emlékeztetett ez arra, amikor a Flixbuszon odamentem a sofőrhöz és megkérdeztem, valami gond van-e a wifivel, hogy nem megy. "Ja, bocs"-mondta a csávó, megnyomott valamit és rögtön lett net.)
Kérdeztem Patrit, hogy a kijelző szerint mikor érkeznek Bécsbe, de közölte, hogy nem jó a kijelző. Így nagyjából kikalkuláltam, hogy mennyi időbe telhet nekik ideérni és aszerint mentem ki az állomásra. Fantasztikus érzékkel 5 perccel az érkezésük előtt, 12.25-kor ki a metróból. Az egy órával későbbi vonat egyébként a kijelző szerint már megérkezett. Mivel a Ringen már nem jártak a villamosok, a Karlsplatztól gyalog indultunk el, és pont a kezdésre oda is értünk, hogy visszafordulhassunk és mehessünk végig ugyanarra, csak most már egy nagy színes forgatag közepén.
Patri eleve úgy tervezte, hogy nálam alszik, de aztán Tami is csatlakozott hozzá, Petrának pedig az volt a terve, hogy egy buliban tölti az éjszakát és a reggeli első vonattal utazik haza. A többiek a 21.40-es vonatot célozták meg. Így miután piknikeztünk egyet a Volksgartenben, úgy döntöttünk, hogy kicsit táncolunk még a Rathaus előtt, majd a vasutas kontingens fél 9-kor elindul az állomásra. Ez tervnek még nem volt rossz, mivel odáig olykor ismétlődve ugyan, de egész táncolható zenéket nyomtak. Az egyikre Katinka teljesen belelkesedett.
- Ez a számom - közölte, mire Tami feltette a nap kérdését:
- De ismered is?
Amint viszont kiértünk a Rathaus elé, az addigi táncolós zenéknek vége szakadt, és egy butch nő meg a zenekara kezdett el dalokat játszani a Simon és Garfunkel lassúbb alkotásainak tempójában. Azért még kihúztuk fél 9-ig, majd a vonatozók megkönnyebbülten elköszöntek, mi négyen pedig visszasétáltunk a Ringen a Karlsplatzra és beültünk a jópofa lampionos kerthelyiségbe, ahol azonban, mint kiderült, szirupból csinálják a kólát. A csetet igazából csak azután néztük meg, hogy hazaértünk. Ekkor derült ki, hogy Petiék 20 perc késéssel indultak, ám valamivel Schwechat után megálltak "rescue operation" miatt. Nem derült ki, kit vagy mit kellett megmenteni, de hajnali 2-kor indultak csak tovább, szóval ennyi idő alatt La Palma vulkánkitöréstől veszélyeztetett falvait is ki lehetett volna üríteni. Peti kétségbeesetten kérte, hogy cseteljünk velük, de mi addigra már aludtunk, Petra pedig sorban állt a bulihoz. Egy óra várakozás után Petra feladta, és talált ugyan egy CBD automatát, de osztrák egészségügyi kártya nélkül nem vásárolhatott belőle. (Még így is jobban járt, mint mi másnap, amikor a Donaukanal partján az aszfaltra festve útmutatást láttunk, hogy az Auhofbrückénél álló virslisütő mellett találunk CBD-automatát. Csakhogy semmilyen virslisütő nem állt az Auhofbrückénél, és természetesen automata sem; valószínűleg mindkettő a Covid áldozata lett.)
A folytatást mi már csak másnap olvastuk. Éjfél környéke helyett hajnali 4-kor futottak be Kelenföldre - pont úgy, hogy még az éjszakai közlekedésre kellett számítaniuk. "Skacok, vilagos van. Es meg mindig hazafele tartok" - panaszkodott Peti negyed 5-kor. Ezek után az éjszakai buszok és villamosok is leálltak; Bogi látta, hogy a sarkon ott várakozik az éjszakai busza, de 6 percig nem állt be a megállóba. "Türelmünket kérik"-update-elte Katinka a társaságot, mire Peti döbbenten kérdezett vissza: "A miteket?"
Nekünk is volt egy körünk az utazással másnap, de ez nem a Wiener Linien hibája, akik nemcsak pontosak, de a pride-ot is támogatják metrófeliratokkal és pride-villamossal (ez van a képen). Ugyanis - bár a társaságból egyértelműen mi aludtunk legtöbbet - reggel nagyon éreztük, hogy kávét akarunk inni. Legközelebbi helyszínként a rózsaszínű Hübler cukrászda terasza kínálkozott a kellemes platánfás park mellett. A platánfás park kevéssé lett kellemes, amikor leparkolt mellette egy autó és a benne levő kutyák iszonyú nyüszítést csaptak.
- Ki öl kutyát vasárnap reggel? - csodálkoztam, de Patri ténylegesen állatkínzásnak érzékelte a helyzetet, és inkább ment egy kört sétálni, hogy ne kelljen hallgatnia. A cukrászda pincérnője is érzékelte a problémát, ezért kiment és segített kimenekíteni a kutyákat az autóból. Mint kiderült, a kutyák és embereik törzsvendégek voltak a cukrászdában: amint a teraszra értek, rögtön megnyugodtak és lelkesen kunyeráltak egy ismerős bécsi reggelijéből. Sose tudtuk meg, hogy csak hisztiből vonyítottak vagy tényleg volt valami bajuk (beakadt a nyakörvük vagy valami). Mindenesetre visszahívtuk Patrit, megkávéztunk, majd elindultunk a városba. Már a parlamentnél járt a villamos, amikor Tami észrevette, hogy nincs meg a telefonja, és kizárásos alapon összeraktuk, hogy csak a Hüblerben hagyhatta. Leszálltunk, Patri felhívta a cukrászdát és tényleg megtalálták az asztalunkon a telefont. Visszavillamosoztunk érte, majd ismét felszálltunk a 2-esre és mentünk ki a Donaukanalhoz.
Bécs szép város, de volt egy olyan félelmem, hogy a barátaim kezdik megunni a Ringet, miután 24 óra leforgása alatt gyalog háromszor és villamossal is háromszor járták (részben) végig...
