Táblák a Visztula-parton

Krakkói napjaimat Visztula-parti futással kezdtem, ami nemcsak egészséges és felpezsdítő, hanem fontos információkhoz is juttatja az embert. Főleg, ha hibbant Facebook-csoportunk még hibbantabb tagjai segítenek az értelmezésben. Itt van például ez az első, amelyből én csak annyit szűrtem le, hogy jobb, ha nem fekszem le a folyóparton:


De kaptam rá magyarázatot: "Egy fejzsugorító szkafanderes lény fog melletted brékelni, napi 24 órában."

A második tábla még több agyvihart eredményezett az ezek szerint addigra már fejzsugorításon átesett társaságban.



Ennek potenciális értelmezései:
A kép címe: „Bada Dada kubista szódavizet kezd rajzolni, de drMáriás pointilista stílusban ráfesti, ahogy Oscar Pistorius elesik”
“amennyiben sárga gőzhajó fölött tarajos hullámokat észlel és nincsen keze, ne pucsítson kitört lábfejjel!”
“törött merőkanállal viharos időben sárga gőzhajót kanalazni tilos!”
"Legókockákat tartalmazó víz! Pillangózni tilos!"
”Óriásoknak a folyóban úszni tilos!" Esetleg: "Fekete óriásoknak a folyóban úszni tilos!" (még rasszisták is :[ )
Teljesen félreértitek. A tábla azt jelenti: Úszás közben tilos a Sárga tengeralattjárót énekelni.
Hol van itt a tengeralattjáró?! :D
This is the one!!: "A folyóban úszni és nagyobbacska hajóval közlekedni tilos!"

A harmadik képhez viszont még ők se tudtak elfogadható megfejtést nyújtani. Pedig azóta már egy csomó kerékpáros áll ott és töri a fejét, hogy akkor most itt behajthat vagy nem:

Múzeumok

Kezdő magyar csoportommal a városokban található intézményekről és nevezetességekről beszélgettünk.
- Zuzana, vannak Budapesten szép múzeumok?
- Igen, vannak.
- Például?
- Terror Háza.

Miután filozofálgattam kicsit a szépség relativitásáról, Didihez fordultam.
- Didi, jó Lagosban lakni?
- Igen!
- Miért?
- Mert nincsenek múzeumok!

A barátság színterei

Amikor megérkeztünk a Cat Caféba, Vlad úgy összecsomagolta magát egy hengerbe, hogy alig volt felismerhető. Betti egész addig plüssállatnak nézte, amíg meg nem mozdította egy kicsit a fülét.


Valamivel később viszont kimászott és egyenesen felénk indult. Korábban ugyan velem nem kezdeményezett barátságot, de úgy látszik, Bettibe beleszeretett. Felmászott mellénk a díványra (jobb híján ezzel a névvel illetem a matraccal letakart fakeretet), először mindkettőnk táskáját gondosan átvizsgálta, majd lefeküdt közénk, és Betti nadrágját dagasztva kéjesen dorombolni kezdett. Jó darabig így maradt, miközben mi puha bundáját simogattuk.


Valamivel később – miután Vlad néhány tornamutatványt követően elpályázott – lementem a mosdókhoz, ott azonban tömeg fogadott. Kiderült, hogy Pongó be akar menni a női vécébe. Próbáltam megmagyarázni neki, hogy kandúrként neki nem illene azt használnia, de elég eltökélten kiállt a gendersemleges vécék elve mellett, úgyhogy végül beengedtem. Valaki meg is engedte neki a csapot, mert a honlapról tudjuk, hogy szeret abból inni. Pongó azonban csak leült a földre, simogattatta magát és nem mozdult. Jónéhány vendéget végigvárt, míg az egyik kezet mosó hölgyet alkalmasnak találta: felugrott mellé a mosdókagylóba és hosszasan ivott a vízsugárból.



Már távozni készültünk és a kasszánál álltunk, holminkat egy szomszédos asztalra téve, amikor megjelent Mirtill. Számomra ő mindig különleges marad: sok éve első Cat Cafés látogatásom előtt veszítettem szem elől egy kedves macskabarátomat, Bátorkát a Margitszigetről (az árvíz miatt lezárták a szigetet, így az ott élő macskák vélhetően átköltöztek a partra, hacsak örökbe nem fogadta őket valaki), és Mirtill őrá emlékeztetett, ráadásul a catek közül ő volt az első, aki barátsággal közeledett felém. Már azt hittem, ezúttal nem is beszélünk, de a kasszától hátrafordulva megláttam az asztalon a kabátom mellett. Hosszas simiparti következett, Mirtill vadul hízelgett és dorombolt, sőt a kabátomnak még a kapucnijába is belebújt. Hiába, a macskáknak jó a memóriája: még több hónapos szünet után is felismerik a régi barátot - vagy legalábbis a kabátját.