Őszinte étteremkritika

Dávid magyarázza a menza rendszerét:
- Ha menüt akarsz enni, a jobboldali sorba kell állni, ha meg ételt, akkor a baloldaliba.

Sportos választók

Régen minden választáskor a szomszéd háztömbben levő iskolába mentünk szavazni. Most azonban nagy betűkkel figyelmeztettek a kapun, hogy a körút túloldalán, a Wesselényi és az Akácfa utca sarkán lehet voksunkat leadni. Gondoltam, az iskolát biztos tatarozzák vagy valami más kavar van vele (például a gyerekek szétverték) és ezért nem mehetünk oda. Mikor azonban a szavazókörhöz értem, meglepve láttam a szomszéd ház kapuján a feliratot, miszerint annak lakói a Barcsay utcába (a körút túloldalán, tőlünk másfél sarokra) tartoznak szavazás szempontjából.

Ekkor értettem meg: pártunk és kormányunk azzal próbálja sportosabb életmódra ösztönözni az állampolgárokat, hogy még a legsűrűbben lakott belvárosi környékeken is mindenkinek legalább 500 métert kelljen gyalogolnia a szavazókörletig. Az egészséges életmód pártolójaként támogatom az ötletet, és javaslom: a következő választáskor a szavazást parkokban bonyolítsák, és a választópolgárok csak egy kör lefutása után járulhassanak az urnák elé.

Autók és vonatok Rijekában

A szervezők előre szóltak, hogy Rijeka központjában fizetős a parkolás, ezért első körben nem paráztuk túl a dolgot, letettük a kocsit az első fizető parkolóban. Úgy volt, hogy egy önkéntes várni fog az apartman előtt - várt is, de közölte, hogy rohannia kell, úgyhogy ideadja a kulcsokat és a barátnője majd jön és mindent elmagyaráz.Persze mire a barátnő megérkezett, mi már felfedeztük a dolgokat az apartmanban (kivéve a hűtőt, amit csak másnap találtam meg a tárolóhelyiségben - nyilván azért tették oda, mert nem is működött - valamint a vízforralót, amelynek csak a dobozával találkoztunk az újrapapírban), de a parkolásról megkérdeztük. Elmondta, hogy a benzinkútnál van egy parkoló, ami ugyan szintén fizetős, de csak reggel 7-től este 9-ig, hétvégén pedig szombat délután kettőtől ingyenes. Úgy döntöttünk, átvisszük oda a kocsit, bár még nem volt 9 óra. Persze előbb ki kellett fizetni az előző parkolót - ám hiába próbálkoztunk, egyetlen bankjegyünket se fogadta el az automata, viszont minden próbálkozásunk során hangos dörömbölést hallottunk az automata túloldaláról. Harmadszorra átmentem megnézni, mi történt. Ott ült a bódéban a fickó és közölte, hogy nála is lehet fizetni. Megtettük, majd beültünk az autóba. Még láttuk, amint az addig mögöttünk várakozó srác kétségbeesetten nyomkodja a pénzeket az automata nyílásába, tudomást se véve a túloldalról jövő dörömbölésről.

Miután több kör után megtaláltuk a másik parkoló bejáratát, azt láttuk, hogy a parkolóőr éppen pakolja össze a cuccait (este fél 9 volt). Megkérdeztük, hogy van a fizetés. Végigmért minket és látszott rajta: nagyon nincs kedve újra kinyitni a bódét.
- Ma ingyenes! - közölte végül.
Másnap nem használtuk a kocsit. Harmadnap reggel 9-kor már voltak dolgozók a parkolóban. Elmagyaráztam nekik, hogy azért nincs cédulánk, mert zárás után érkeztünk (ez igaz is volt, csak nem mondtam, melyik nap). Arra számítottam, hogy kifizettetnek velünk két órát (két napi parkolásért végülis nem sok), de csak legyintettek és felnyitották a sorompót.

Ami a vonatokat illeti, a reggeli futás során találtam egy vasútállomást,de olyan lepusztult volt, hogy használaton kívülinek ítéltem. Ezt a gyanúmat az is megerősítette, hogy a kikötő mentén végighúzódó vasúti síneken többször láttam autót közlekedni. Viccesnek is találtam a főutva zebrájánál kitett "Oprez! Vlak" táblát (ez a "Pozor vlak" horvát változata). Ám egyik délután, miután pont kidobtak minket egy étteremből (közölték, hogy ha enni nem akarunk, táguljunk innen, mi meg nem mutattunk rá, hogy előző este András ugyanitt csak egy sört ivott és senkinek nem volt semmi kifogása) sípolásra lettünk figyelmesek. Dél felől behúzott a kikötőbe egy rozsdás mozdony, mögötte pár ugyanilyen állapotú teherkocsival; az autók lefaroltak a sínekről, a vonat pedig végigdöcögött Rijeka főutcáján.

Berci és a tanyamacska

András javasolta, hogy menjünk el a sarki kávéházba, ami ugyan igen trendi hely, de ő mindig szerette volna kipróbálni. Mivel felajánlotta, hogy meghív minket, beleegyeztünk.

Amint beléptünk volna, egy középkorú pár lépett ki az ajtón. A férfi tört, de nagyon jó magyarsággal megkérdezte, hol lehet a közelben gulyáslevest enni, mert itt nincs és ők azt szeretnének.
- Van itt a közelben egy Ördögkatlan - ajánlotta Szilvi és el is magyarázta, hogy kell oda menni. A külföldiek megköszönték, mi meg bementünk.
- Vannak még másik ördögkatlanok is, hogy ez csak egy közülük? - kérdeztem.
- Most mit kötözködsz? Mi vagy te, magyartanár?

Pincérünk a Berci névtáblát viselte, de szélesebb volt, mint az általam ismert többi Berci együttvéve. Kiosztotta az itallapokat. Izgalmas fantázianevű italok voltak, de András felhívta a figyelmemet egy Tanyamacska nevűre, és persze kötelességemnek éreztem olyat rendelni. Egész gyorsan kihozták az italokat. Aztán Szilvit felhívta aktuális udvarlója, úgyhogy kiitta a sörét és lelépett, mi meg még beszélgettünk. Egyszer csak Berci megállt az asztalunk előtt és a poharak felé nyúlt. Ismerem az ilyen mozdulatot, gyorsan meg is ragadtam a poharamat, András is az övét. Berci szúrósan rám meredt, és farkasszemet néztünk egy darabig.
- Ezt még meginnám - verbalizáltam a helyzetet.
- És te? - fordult Berci Andráshoz, akinek már alig volt a poharában.
- Én is - felelte ő. Berci csalódottnak tűnt, ezért odatoltam elé Szilvi üres poharát.
- De ezt elviheted, ha szeretnéd.

Amikor épp fizetni akartunk volna, egy csomó olasz beállt a kassza elé, és meg kellett várnunk, míg elmennek. Ekkor András odament, fizetett és elgondolkozva nézte a számlát.
- Mi a gond? - kérdeztem.
- Az, hogy nem ettünk baconös hamburgert, és itt mégis szerepel.
Megkerestük Bercit és felvázoltuk neki a problémát.
- Ja, mellényúltam és a szomszéd asztal fogyasztását számoltam - mondta ő könnyedén, és visszaadta a különbözetet. Láthatóan nem zavartatta magát.