- Engem picölni fognak! - jelentette be a négyéves Mikolt a túra elején. Ehhez azonban Móninak is volt néhány szava:
- Na tudod, ki fog téged picölni!
Végül mégis kénytelen volt, utunk ugyanis lápvidéki erdőben vezetett, ahol olykor az utat is elborította a víz, és felnőtt lábakkal is alig lehetett átlépni. Hamarosan tehát Mikolt már Móni nyakában ült és azzal szórakozott, hogy anyja arcába húzogatta a baseball-sapkát. Ez persze megnehezítette a haladást, lévén Móni nem látott tőle, és amikor a sapka egy ilyen művelet után a földön landolt, bejelentette, hogy nem lesz többé közlekedési eszköz. Bajban lettek volna, ha Péter nem dönt úgy, hogy újraéli a kisgyerekes apuka-szerepet és nyakába vette Mikoltot.
- Mi most egy zsiráf vagyunk - jelentette be. - A világ egyetlen kétfejű zsiráfja!
Az illúzió megerősítése érdekében bátorította Mikoltot, hogy leveleket egyen. Szerencsére időben rájött, hogy azért ez nem feltétlenül jó ötlet, mivel egyes növények levele mérgező lehet. A berkenye leveléről viszont biztosan tudta, hogy nem az.
- Ezt lehet enni - biztatta Mikoltot. - Ez a mi eledelünk, a berkenye!
Mikolt meg is kóstolta a berkenyelevelet, aztán kiköpte.
- Na, finom? - kérdezte Péter.
- Nem!
- Hát igen. Tudod, miért rossz a világ egyetlen kétfejű zsiráfjának?
- Na miért?
- Mert egyetlen eledele van, a berkenye, és azt se szereti.
Péter a cipelés mellett szórakoztatta is Mikoltot, afféle tanító-nevelő szándékkal. Például különböző tárgyak használatát vették át. Egy ponton előkerült a vécékefe.
- Mire használjuk a vécékefét? - kérdezte Péter, de Mikolt csak nevetgélt, így ő válaszolta meg: - Hogy megtisztítsuk a vécét! A fogkefét mire használjuk? Hogy megtisztítsuk a fogunkat. És mire használjuk a sárkefét? Hogy megtisztítsuk a sarat. Miért kell megtisztítani a sarat? Hogy ne legyen cipős.
De azért a vécékefe témáját nem adta fel egykönnyen.
- És mitől kell megtisztítani a vécét?
Mikolt továbbra is zavarban volt, bár látszott rajta, hogy közben - mint a korabeli gyerekeket általában - nagyon érdekli a téma. Péter nem hagyta annyiban.
- Hát bizony, ki ne mondjuk azt, hogy: KAKI! - és ezen a ponton felvisított, mintha valami nagyon ijesztőt mondott volna. A továbbiakban többször elsütötte azt, hogy valahányszor kimondta a "kaki" szót, látványosan megrémült. Én is csatlakoztam a játékhoz, miközben azon gondolkoztam, mit fog ezért Péter kapni Móniéktól...
Péter más témákban is okította a kislányt. Végigvették a madarakat, a fákat, a víziállatokat.
- És melyik az a vízi állat, aminek nagy foga van, kivágja a fát és várat épít belőle?
Mikolt gondolkozott egy kicsit, majd rávágta:
- A bálna!
2016. május 30., hétfő
2016. május 16., hétfő
Kilábolás a vidraparkból
Mire a Vidraparkba értünk, elkezdett komolyan esni. Persze ott akkor ez még nem zavart minket, hiszen maguk a vidrák épp elég látványosságot nyújtottak. Bendegúz például felkéredzkedett gondozója ölébe és puszilgatta, mint valami macska – Csabi parái ellenére, aki két napja azzal ijesztgetett, hogy látott egy dokut, amiben valaki megsimogatta a vidrát és az leharapta az ujját. (Később a kaposvári uszoda boltjában megláttam, hogy kapni vidra ujjbábokat.Komolyan fontolóra vettem, hogy veszek egyet Csabinak, aki utóbb magát a gondolatot is „teljesen perverz”-nek minősítette.)
A műsor végeztével azonban egyre erősödött bennünk az igény, hogy minél hamarabb beérjünk a faluba. Nálam ehhez még hozzájárult, hogy András megpróbált ugyan kocsival eljutni a Vidraparkba, de mivel minden odavezető út földútnak bizonyult, Lábodon várt minket a cukrászda előtt, aminek olyan híre van, hogy állítólag még Nagyatádról is oda járnak. Ezért megbeszéltük Beáékkal, hogy nem várjuk meg a második turnust, hanem elindulunk Lábod felé. Csabi is csatlakozott hozzánk, és már úton voltunk, mikor egy kék esernyő imbolygott felénk, alatta Jóska.
Így már egész sokan voltunk, sajnos azonban kiderült, hogy egyikünk se figyelt, mikor a vidraparkos hölgy elmagyarázta, hogyan jutunk el Lábodra (én konkrétan Andrással telefonáltam). Addig még rendben volt a dolog, hogy odaértünk a kerítéshez, ott azonban elbizonytalanodtunk. Jobbra egy kilátótorony (amire a hölgy azt mondta, érdemes rá felmászni), egyenesen pedig egy kapu, amin át az út kivezetett az elkerített területről.
- Mintha azt mondta volna, hogy a torony felé halad az út – vetettem fel, bár én csak fél füllel hallottam.
- De azt is mondta, hogy át kell menni a kétszárnyú kapun – vetette ellen Bea.
- Nem az volt, hogy a toronynál kell letérni a tanösvényről? – Ez eddig logikusnak tűnt, csakhogy kiderült: a tanösvény kivezet a kétszárnyú kapun. Ilyenkor érdemes telefonos segítséget kérni, ám a Vidrapark területén nincs 30-as térerő, így Gazsi mint tájékozódási pont kiesett. Ezért Tamást hívta fel Jóska – azóta se derült ki, miért pont ő, mivel ennél egyszerűbb helyzetekben is képes totális alienként viselkedni. Ezúttal a halastó túloldalán levő Tamásnak ezt a kérdést tette fel:
- Látjátok a kék esernyőmet?
- Hogy lehet már ekkora hülyeséget kérdezni?!- forrongott Bea. – Ne azt kérdezze, hogy látják-e, hanem hogy merre kell menni!
Tény és való, Jóska felidézte bennem azt a zseniális kérdést, amit egy labriszos túrán tett fel valaki a Bükk közepében levő szállásunk gondnokának („Elvesztettük a jelzést, meg tudná mondani, hol vagyunk?”). Többet értünk volna egy GPS-szel, csakhogy mindenki féltette a zuhogó esőtől a mobiltelefonját.
- Várjál, a te mobilod vízálló! – mondta Móni Beának, és már vette is ki a hátizsákból a készüléket. Bea annyira nem volt elragadtatva az ötlettől.
- Jó, elvileg tényleg vízálló, de nem most akartam letesztelni…
-
A GPS-t követve egész sikeresen továbbmentünk (a kapun keresztül) egész addig, amíg egy madármegfigyelő nádkunyhót nem találtunk a tóparton. Ide Csabi meg én először is bementünk, mert addig is fedél alatt vagyunk, de aztán elkezdtem parázni, hogy a többiek elmennek mellettünk, ezért kijöttünk. Ráadásul itt két irányba lehetett menni: balra a gáton keresztül, vagy egyenesen a tóparton.
- Mintha a hölgy azt mondta volna, a kunyhónál balra – próbáltam meg visszaemlékezni.
- Igen, de közben a jobb kezével mutatott – ellenkezett Jóska.
- Talán azért, mert velünk szemben állt…
Csabi, szavazatát egyértelműsítendő, felállt a gátra, mire a gyerekek és a kutya követték, Bea meg frászt kapott, hogy beleesnek a vízbe. Én az egyenesen vezető út mellett találtam egy „Őrzött magánterület, belépés csak engedéllyel” táblát, így én is a balra vezető útra voksoltam. A GPS azonban az egyenes irányt mutatta, így a demokratikus többség azt szavazta meg. Csak akkor kezdtünk kételkedni a döntésünk helyességében, amikor hátranézve azt láttuk, hogy csapatunk többi része – akik jóval utánunk indultak el, de a nádkunyhótól visszanézve még láttuk őket – eltűnt a szemünk elől. Nyilvánvalóan ők lekanyarodtak balra. Innentől kezdve az élbolyban az volt a munkamegosztás, hogy én paráztam, hogy eltévedtünk, Csabi meg próbált meggyőzni, hogy ezen fölösleges parázni.
- Mindentől elvonatkoztatva amúgy nagyon szép helyen vagyunk – jegyezte meg a nádasokkal borított, vízimadarakkal nyüzsgő tavakat pásztázva.
- Ez igaz.
- Akkor meg vonatkoztassunk el mindentől.
Némileg megnyugodtunk, amikor hátranézve azt láttuk, hogy kis csapatunkhoz egy fekete esőkabátos jelenség csatlakozott. Thomas volt – azonban csak egymagában. A többiek tényleg lefordultak balra.
A tavak véget értek, előttünk pedig újabb elágazás: mehettünk jobbra, egy rozsdás sorompó felé, vagy egyenesen.
- A falu előre van, az biztos – szögezte le Thomas. – Akármit mutat is a GPS, én nem megyek jobbra.
A GPS azt mutatta, jobbra kell menni – és Thomas persze jött velünk. Én is némileg kételkedtem, de megnyugodtam, mikor egy piros traktort láttam keresztezni utunkat a távolban.
- Traktor! Emberi kéz nyoma! – kiáltottam lelkesen.
- Vagy csak egy szarvas, aki traktornak álcázza magát – jegyezte meg Jóska.
- Miért álcázná magát egy szarvas traktornak?
- Hogy elfogjanak minket és a szarvaskirály elé vigyenek, aki a farkasok elé fog dobatni.
- Miért lennének a szarvaskirálynak farkasai?
- Miért, az emberi királyok is tartanak oroszlánokat!
Ez teljesen jogos érv volt.
Jó döntésnek bizonyult a traktort követni: hamarosan egy skandináv ország királyi palotájának beillő épületet pillantottunk meg (mint kiderült, a helyi lovasklub), majd kiértünk egy aszfaltútra, ahol egy fehér autó jött szembe. Gyorsan megállítottam és megkérdeztem, arra van-e Lábod, amerről jöttek.
-Igen – felelte a sofőr. És ekkor Jóska föltette a nap kérdését:
- Gyalog is?
A műsor végeztével azonban egyre erősödött bennünk az igény, hogy minél hamarabb beérjünk a faluba. Nálam ehhez még hozzájárult, hogy András megpróbált ugyan kocsival eljutni a Vidraparkba, de mivel minden odavezető út földútnak bizonyult, Lábodon várt minket a cukrászda előtt, aminek olyan híre van, hogy állítólag még Nagyatádról is oda járnak. Ezért megbeszéltük Beáékkal, hogy nem várjuk meg a második turnust, hanem elindulunk Lábod felé. Csabi is csatlakozott hozzánk, és már úton voltunk, mikor egy kék esernyő imbolygott felénk, alatta Jóska.
Így már egész sokan voltunk, sajnos azonban kiderült, hogy egyikünk se figyelt, mikor a vidraparkos hölgy elmagyarázta, hogyan jutunk el Lábodra (én konkrétan Andrással telefonáltam). Addig még rendben volt a dolog, hogy odaértünk a kerítéshez, ott azonban elbizonytalanodtunk. Jobbra egy kilátótorony (amire a hölgy azt mondta, érdemes rá felmászni), egyenesen pedig egy kapu, amin át az út kivezetett az elkerített területről.
- Mintha azt mondta volna, hogy a torony felé halad az út – vetettem fel, bár én csak fél füllel hallottam.
- De azt is mondta, hogy át kell menni a kétszárnyú kapun – vetette ellen Bea.
- Nem az volt, hogy a toronynál kell letérni a tanösvényről? – Ez eddig logikusnak tűnt, csakhogy kiderült: a tanösvény kivezet a kétszárnyú kapun. Ilyenkor érdemes telefonos segítséget kérni, ám a Vidrapark területén nincs 30-as térerő, így Gazsi mint tájékozódási pont kiesett. Ezért Tamást hívta fel Jóska – azóta se derült ki, miért pont ő, mivel ennél egyszerűbb helyzetekben is képes totális alienként viselkedni. Ezúttal a halastó túloldalán levő Tamásnak ezt a kérdést tette fel:
- Látjátok a kék esernyőmet?
- Hogy lehet már ekkora hülyeséget kérdezni?!- forrongott Bea. – Ne azt kérdezze, hogy látják-e, hanem hogy merre kell menni!
Tény és való, Jóska felidézte bennem azt a zseniális kérdést, amit egy labriszos túrán tett fel valaki a Bükk közepében levő szállásunk gondnokának („Elvesztettük a jelzést, meg tudná mondani, hol vagyunk?”). Többet értünk volna egy GPS-szel, csakhogy mindenki féltette a zuhogó esőtől a mobiltelefonját.
- Várjál, a te mobilod vízálló! – mondta Móni Beának, és már vette is ki a hátizsákból a készüléket. Bea annyira nem volt elragadtatva az ötlettől.
- Jó, elvileg tényleg vízálló, de nem most akartam letesztelni…
-
A GPS-t követve egész sikeresen továbbmentünk (a kapun keresztül) egész addig, amíg egy madármegfigyelő nádkunyhót nem találtunk a tóparton. Ide Csabi meg én először is bementünk, mert addig is fedél alatt vagyunk, de aztán elkezdtem parázni, hogy a többiek elmennek mellettünk, ezért kijöttünk. Ráadásul itt két irányba lehetett menni: balra a gáton keresztül, vagy egyenesen a tóparton.
- Mintha a hölgy azt mondta volna, a kunyhónál balra – próbáltam meg visszaemlékezni.
- Igen, de közben a jobb kezével mutatott – ellenkezett Jóska.
- Talán azért, mert velünk szemben állt…
Csabi, szavazatát egyértelműsítendő, felállt a gátra, mire a gyerekek és a kutya követték, Bea meg frászt kapott, hogy beleesnek a vízbe. Én az egyenesen vezető út mellett találtam egy „Őrzött magánterület, belépés csak engedéllyel” táblát, így én is a balra vezető útra voksoltam. A GPS azonban az egyenes irányt mutatta, így a demokratikus többség azt szavazta meg. Csak akkor kezdtünk kételkedni a döntésünk helyességében, amikor hátranézve azt láttuk, hogy csapatunk többi része – akik jóval utánunk indultak el, de a nádkunyhótól visszanézve még láttuk őket – eltűnt a szemünk elől. Nyilvánvalóan ők lekanyarodtak balra. Innentől kezdve az élbolyban az volt a munkamegosztás, hogy én paráztam, hogy eltévedtünk, Csabi meg próbált meggyőzni, hogy ezen fölösleges parázni.
- Mindentől elvonatkoztatva amúgy nagyon szép helyen vagyunk – jegyezte meg a nádasokkal borított, vízimadarakkal nyüzsgő tavakat pásztázva.
- Ez igaz.
- Akkor meg vonatkoztassunk el mindentől.
Némileg megnyugodtunk, amikor hátranézve azt láttuk, hogy kis csapatunkhoz egy fekete esőkabátos jelenség csatlakozott. Thomas volt – azonban csak egymagában. A többiek tényleg lefordultak balra.
A tavak véget értek, előttünk pedig újabb elágazás: mehettünk jobbra, egy rozsdás sorompó felé, vagy egyenesen.
- A falu előre van, az biztos – szögezte le Thomas. – Akármit mutat is a GPS, én nem megyek jobbra.
A GPS azt mutatta, jobbra kell menni – és Thomas persze jött velünk. Én is némileg kételkedtem, de megnyugodtam, mikor egy piros traktort láttam keresztezni utunkat a távolban.
- Traktor! Emberi kéz nyoma! – kiáltottam lelkesen.
- Vagy csak egy szarvas, aki traktornak álcázza magát – jegyezte meg Jóska.
- Miért álcázná magát egy szarvas traktornak?
- Hogy elfogjanak minket és a szarvaskirály elé vigyenek, aki a farkasok elé fog dobatni.
- Miért lennének a szarvaskirálynak farkasai?
- Miért, az emberi királyok is tartanak oroszlánokat!
Ez teljesen jogos érv volt.
Jó döntésnek bizonyult a traktort követni: hamarosan egy skandináv ország királyi palotájának beillő épületet pillantottunk meg (mint kiderült, a helyi lovasklub), majd kiértünk egy aszfaltútra, ahol egy fehér autó jött szembe. Gyorsan megállítottam és megkérdeztem, arra van-e Lábod, amerről jöttek.
-Igen – felelte a sofőr. És ekkor Jóska föltette a nap kérdését:
- Gyalog is?
2016. május 10., kedd
Macskadiagnosztika
Judit a pilatesórán arról panaszkodott, hogy rosszul alszik éjszaka.
- Biztos rossz helyen van az ágyad-vélte Éva.- Meg kell figyelni, hova fekszik a kutya, ott vannak a jó energiák.
- Vagy a macska - tette hozzá Klári.
- Azt is lehet. Csak a macska oda fekszik, ahová neked nem szabad -magyarázta Éva, bár szerintem a macska jellemzően oda fekszik, ahová neki nem szabad. - A kutya meg oda, ahol neked is jó feküdni.
- Például a kutyaólba? - kockáztattam meg.
Éva azonban nemcsak otthon nem találta meg az ideális alvóhelyet, de arra is rá kellett jönnie, hogy a teremben elfoglalt helye (ahol a másik Éva szokott állni, ha éppen jön) szintén nem ideális.
- Olyan fura ez a hely. Nem csoda, hogy Éva folyton elhülyéskedi az egész órát.
- Legközelebb hozzak macskát? - ajánlottam fel segítőkészen.
- Judit, neked is van! Jövő héten hozd be a cicát - javasolta Klári. - Bár kétlem, hogy le fog feküdni bárhová.
- Az enyém legföljebb azután, hogy körbeszimatolta az összes gépeket - mondtam. Juditot még a gondolat is elrémítette.
- Én ki se veszem a dobozából! - kiáltotta, elfeledvén, hogy ezzel pont diagnosztikai tevékenységében gátolná meg az állatkát.
- Biztos rossz helyen van az ágyad-vélte Éva.- Meg kell figyelni, hova fekszik a kutya, ott vannak a jó energiák.
- Vagy a macska - tette hozzá Klári.
- Azt is lehet. Csak a macska oda fekszik, ahová neked nem szabad -magyarázta Éva, bár szerintem a macska jellemzően oda fekszik, ahová neki nem szabad. - A kutya meg oda, ahol neked is jó feküdni.
- Például a kutyaólba? - kockáztattam meg.
Éva azonban nemcsak otthon nem találta meg az ideális alvóhelyet, de arra is rá kellett jönnie, hogy a teremben elfoglalt helye (ahol a másik Éva szokott állni, ha éppen jön) szintén nem ideális.
- Olyan fura ez a hely. Nem csoda, hogy Éva folyton elhülyéskedi az egész órát.
- Legközelebb hozzak macskát? - ajánlottam fel segítőkészen.
- Judit, neked is van! Jövő héten hozd be a cicát - javasolta Klári. - Bár kétlem, hogy le fog feküdni bárhová.
- Az enyém legföljebb azután, hogy körbeszimatolta az összes gépeket - mondtam. Juditot még a gondolat is elrémítette.
- Én ki se veszem a dobozából! - kiáltotta, elfeledvén, hogy ezzel pont diagnosztikai tevékenységében gátolná meg az állatkát.
2016. május 3., kedd
Muffin transzformáció
A pultoslány afféle "tessék, menj Isten áldásával" arccal tette le elém a cappuccinót, de én nem mozdultam,
- Még volt egy muffinom - jeleztem.
- Az még sül. A sütőben van - magyarázta a pultos. Kicsit összezavarodtam. A pultban számos muffin üldögélt, tehát nem kellett megvárni, amíg frissen kisül. És igaz, hogy egyes kávézók pultosai perverz vágyat éreznek mindennemű szendvics grillezésére, de muffinnál ilyen gyakorlattal még nem találkoztam. Gondolkozni kezdtem, leolvad-e majd a muffin tetejéről a csokiöntet és hogy szóljak-e, hogy nekem grillezés nélkül is jó lesz, amikor a pultoslány elém helyezett egy laposra sült sajtos bagelt.
- Én muffint kértem - emlékeztettem ismét.
- Akkor ez nem a tiéd - állapította meg ő a meglepetés vagy bocsánatkérés legkisebb jele nélkül.
Megint egy hétfő reggel.
- Még volt egy muffinom - jeleztem.
- Az még sül. A sütőben van - magyarázta a pultos. Kicsit összezavarodtam. A pultban számos muffin üldögélt, tehát nem kellett megvárni, amíg frissen kisül. És igaz, hogy egyes kávézók pultosai perverz vágyat éreznek mindennemű szendvics grillezésére, de muffinnál ilyen gyakorlattal még nem találkoztam. Gondolkozni kezdtem, leolvad-e majd a muffin tetejéről a csokiöntet és hogy szóljak-e, hogy nekem grillezés nélkül is jó lesz, amikor a pultoslány elém helyezett egy laposra sült sajtos bagelt.
- Én muffint kértem - emlékeztettem ismét.
- Akkor ez nem a tiéd - állapította meg ő a meglepetés vagy bocsánatkérés legkisebb jele nélkül.
Megint egy hétfő reggel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
