Online oktatás rulez

Tanár ismerőseim folyamatosan panaszkodnak az online oktatásra. Az elmúlt két hétben nekem is alkalmam nyílt megtapasztalni ezt az oktatási formát, ugyanis két egyetemen is előadást tartottam vendégelőadóként. Az ELTÉ-s platform - mint a Robertával végrehajtott próba során megtapasztalhattam - szimpatikus módon hasonlított a zoomhoz, ezért reméltem, hogy nem lesz vele sok problémám. Amikor az előadás elején bekapcsolódtam, szembesültem azzal, hogy a diákok helyén csak a nevük monogramját látom. - Tökjó lenne, ha bekapcsolnátok a kamerátokat, mert jobb szeretem látni, akihez beszélek - kértem. Erre néhányan felhozták a szokásos "azért nem kapcsolom be, mert akkor lelassul a net és nem jön át a hang"-kifogást, majd visszadugták fülükbe a headsetet és tovább hallgatták a podcastokat a telójukon. Viszont a nagy ablakban megjelent egy leányzó feje, aki megerősítette, hogy neki igenis be van kapcsolva a kamerája. - Akkor hogyhogy nem láttam a kis ablakban, amikor nem beszéltél. - Azt hiszem, a vendégelőadónak nincs ilyen jogosultsága - mondta Roberta. Így esett, hogy két és fél órán át beszéltem tizenkét monogramnak. A másik egyetemen kevésbé indult ígéretesen a dolog. Ott is leteszteltük a platformot Zsuzsával, és még a powerpointomat is sikerült megosztanom. Ezután viszont Zsuzsa kitalálta, hogy ő is megpróbálja velem megosztani a képernyőjét - nem világos, miért volt erre szükség, lévén én nem terveztem a hallgatók képernyőjébe belenézni. Na ezen a ponton fuccsolt be a történet: Zsuzsát hol láttam, hol nem, ő engem néha látott, de egyáltalán nem hallott. Felhívta az informatikust, aki szintén nem tudta megoldani a dolgot. Kiléptem-visszaléptem, semmi változás. Az informatikus is megadta a saját belépési kódját és jelszavát, de azzal se boldogultam. Végül újraindítottam az egész sztorit és így sikerült működtetni a dolgot. Nem voltunk túl optimisták a csütörtöki órát illetően, mindenesetre Zsuzsa megkért, hogy küldjem át a ppt-imet, aztán ha nagyon nem megy másként, ő levetíti a diákoknak. Csütörtökön már a belépés se ment könnyen, mivel kiderült: ha az informatikus adataival jelentkezem be, nem férek hozzá ehhez a kurzushoz (miután ő csúnya módon nem iratkozott fel rá). Kiléptem, beléptem Zsuzsa adataival (ez az egyetem több hét alatt se tudott nekem egy vendég hozzáférést összehozni), és elsőre minden jó volt, még néhány ember fejét is láttam a kis kockákban. (Továbbléptetni nem tudtam, így sose derült ki számomra, pontosan hányan ültek benn az órán). Amikor azonban be akartam kapcsolni a kamerát, a rendszer közölte, hogy nem lehet, mert azt egy másik alkalmazás használja. Először azt hittem, ez megint valami rendszerhiba, kiléptem és Zsuzsa küldött egy másik felhasználói nevet és jelszót (fogalmam sincs, kiét, valamelyik diákra gyanakszom). Beléptem, mire a rendszer közölte, hogy én vagyok a host - eddig azt hittem, Zsuzsa az, de ő megerősített, hogy az ő platformján vagyok belépve. Elküldtem neki a ppt-ket, és ő elkezdte a vetítést, miközben én vadul keresgéltem a gépen, hogy mi lehet az az alkalmazás, ami használja a kamerát. Végül megtaláltam a tettest: a Skype volt az, amelyet délelőtt használtam és azóta bezártam, de a jelek szerint ezt a műveletet ő nem érzékelte. Gyorsan teljesen elpusztítottam, és csodák csodája: megszólalt a kamerám. 20 perc telt el az órából a technikai vergődés miatt.

Macskafordító

András küldte el nekem a cikket, hogy valaki kidolgozott egy applikációt, ami lefordítja emberi nyelvre a macskák beszédét. Ő természetesen már aznap letöltötte. A lelkemre kötötte, hogy mikor este etetem Foltit, ne adjam rögtön oda neki a tálkát a kajával, hogy türelmetlenkedjen és nyávogjon. Így is tettem, ám Folti nem volt hajlandó nyávogni, csak nézett értetlenül a tálkára a kezemben. Végül csak elnyávogta magát - de egészen váratlanul, így Andrásnak nem volt ideje elindítani az appot. A macska orra alá dugta a telefont, Folti azonban erre nem nyávogni kezdett, hanem a telefont szaglászni. Én mindeközben álltam, mint a hülye, kezemben egy tálka szárazkajával. Még ment pár ilyen kör, hogy Folti csak nem nyávogott, aztán mikor igen, akkor meg András nem tudta felvenni. Végül több perc kísérletezés után csak betöltődött Folti hangja az applikációba, és kijött a megoldás: "I am hunting." (Őszintén szólva soha egyetlen macskát se hallottam ilyen hangon nyávogni, amikor vadásznak, pedig minden macskámnak hobbija volt lesben állni - Folti a villamost szokta így figyelni az ablakból.)

Összevetettük eredményeinket a többi cicás ismivel. Más is volt, akinek konzisztensen az "I am hunting" jött ki, Nóra pedig kiakadt, mert Bobtól az "I am hunting" mellett még "Leave me alone" is szerepelt. Tita viszont a boldogságtól repesve töltötte fel Mucat üzeneteit, amelyek csaknem mind azt mondták: "I am in love". Azt hiszem, megvan a megoldás: ez az app nem macskául, hanem Mucatul beszél.

Figaró, Figaró, Figaró, Fiigaró!

A budapesti Cat Caféban is van egy Figaro nevű macska (róla bővebben itt: https://macskamedve.blogspot.com/2020/08/hogy-kerul-macska-az-asztalra.html). Él azonban egy névrokona La Orotavában, mégpedig a Casa Lercano nevű étteremben, ami egy gyönyörű hagyományos balkonos házban található (ezek a koloniális építészet remekei a 16.-17. századból, csak egy-két tenerifei városban maradt belőlük, a legtöbb La Orotavában). Úgy gondoltam, ennek a belső udvara ideális utolsó tenerifei esténk eltöltésére. Belépve rögtön észrevettem, hogy a legkényelmesebb ülőhely (fehér párnázott dívány) a sarokban található - ezt azonban már elfoglalta valaki:

A félfülű macskának - akiről utóbb kiderült, hogy Figarónak hívják - vélhetően ez volt a stabil helye, ugyanis az asztal fölött egy táblán ez szerepelt: "Csst! A negatív emberek ellen bújtam ide." Engem azonban Figaro láthatóan nem tekintett negatív embernek, mert miután elfoglaltunk egy másik asztalt és én odaültem mellé, rögtön hanyatt hengeredett és hagyta magát simogatni, miközben hangosan dorombolt. Eszébe sem jutott kaját kunyerálni bárkitől is az étteremben; végig ott ült a díványán, csak ottlétünk vége fele állt fel, és röviden hozzádörgölőzött a szomszédos asztalnál ülőkhöz. Azután kiment a kapualjba és nézte, jönnek-e új vendégek. Itt búcsúztunk el tőle mi is, és megígértem, hogy következő tenerifei tartózkodásunk során ismét meglátogatjuk. Figaro megint a hátára hengeredett, azután mikor elindultunk kifelé, kikísért minket. Ott ült a járdán az étteremből kiszűrődő fénybe és nézett utánunk, amíg csak el nem tűntünk a kanyarban:

Autókölcsönzés á la spanyol lockdown

András emlékezett rá, hol volt az a puerto de cruzi autókölcsönző, ahol három éve béreltünk autót. Igaz, amikor először arra jártunk, zárva volt, de ezt a vasárnapnak tudtuk be. Ezért visszatértünk másnap, hétfőn - amikor is (hivatalos nyitvatartási időben) az üzlet szintén zárva volt, de semmi információ nem volt kitéve, hogy miért, csak egy telefonszám. András el akart menni a garázshoz, hátha most csak az van nyitva, de én inkább úgy döntöttem, felhívom a telefonszámot. Ott egy hölgy jelentkezett, aki elmondta, hogy az iroda zárva van (ezt észrevettük), egy nappal előre kell megrendelni az autót, és akkor odahozzák a szállodához. - De mi nem Puerto de la Cruzban vagyunk, hanem La Orotavában-figyelmeztettem, miközben elképzeltem, amint az autókölcsönzős fickó a felsőváros meredek kis utcáin kanyarog föl. -Ja, akkor a garázsba menjenek érte, ami ott van a parton. Azért mi jobban örültünk volna, ha még aznap autóhoz jutunk, ezért elindultunk másik kölcsönzőt keresni. Találtunk is egyet, ami autókölcsönző plusz turistainformációként hirdette magát. A felirat szerint tíztől volt nyitva, így addig beültünk a szemközti kávézóba. Nem adtunk sok esélyt, hogy a hely kinyit, mert 10-kor még semmi mozgást nem tapasztaltunk, de aztán kiderült: nem mentek csődbe, csak spanyolok. Fél 11 körül megjelent egy középkorú hölgy, mi pedig odamentünk és felvezettük a kérésünket. A hölgy elővett egy kézírásos jegyzéket. - Szeretnének egy Pandát? Négy napra 75 euró. - A Panda tökéletes. A hölgy megvizsgálta a jegyzéket. - Bocsánat, nem lehet, a Panda piszkos. - Fekete foltok vannak rajta? - kérdeztem halkan, miközben a hölgy rá akart beszélni minket a Hyundaira - majd rájött, hogy mégis van egy tiszta Pandája. - Csütörtökön 8-ig vagyunk nyitva, de annál előbb hozzák vissza, fél 8-ig. - Miért nem péntek? - kérdezte András. - Mert négy napra béreljük. - Csütörtök este hozzák vissza, rendben? - mondta a hölgy, aki kicsit összezavarodott, hogy akkor most tényleg négy napot szeretnénk-e. -Kedd, szerda, csütörtök, péntek - sorolta András. - De ma hétfő van. - Ma hétfő van? - Igen. Tegnap volt vasárnap. - A kölcsönzős hölgyhöz fordultam. - Semmi baj, csak a párom nem tudta, milyen nap van ma. - Mire a hölgy is elmagyarázta Andrásnak, hogy ma hétfő van, és a négy nap csütörtökön jár le, és csak akkor tudott leakadni a témáról, mikor megmutattam neki, hogy felírtam az időpontot a határidőnaplómba (az ő kedvéért direkt spanyolul). Ezután következett az a művelet, hogy felírja az adatainkat. Ez eleve a külföldieknek nehézséget szokott okozni, lévén a magyar az egyetlen agyament európai nép, amely mind a nevet, mind a dátumot fordítva írja, mint mindenki más. Ráadásul a hölgy kézzel töltött ki egy hosszú nyomtatványt (András javasolta neki, hogy fotózza le az iratainkat, de ez valamiért nem felelt meg), így a magyar jogosítvány sorait is értelmeznie kellett. - Ez a születési dátum? 2018... nem, az lehetetlen. - Az a kiállítás dátuma - segítettem. Végre nagy nehezen kitöltötte a formanyomtatványt. Ennek annyira örült, hogy majdnem fizetés nélkül odaadta a kocsit, de aztán észbekapott. Még lelkünkre kötötte, hogy sose parkoljunk a járdára, mert ha abban megsérül a kocsi, azt nem fizeti a biztosító, majd utunkra engedett minket. Az egész művelet több mint 20 percbe telt. Az autót megvizsgálva komolyan felmerült bennünk, milyen lehetett a piszkos Panda, ha ez a tiszta - alig láttunk ki az ablakokon. Az első benzinkútnál tehát kértem a kutas bácsitól vizet, hogy lemossam az ablakokat. Azt kábé megértem, hogy most a Covid miatt nem tesznek ki mindenki által használható ablaktörlőt, de ami helyette volt, arra nem számítottam. a bácsi hozott egy nagy locsolókanna vizet, hogy azzal öntsük le a szélvédőt.

Amikor a spanyolok elmentek kávézni

Mikor András kapott három hét szabadságot, az első gondolatunk az volt, hogy elutazunk Tenerifére. Persze először megkérdeztük Manfredot, mi ott a Covid-helyzet. Ő azt felelte, hogy nem kell Covid-teszt a beutazáshoz, csak egy kérdőívet kell kitölteni, hogy vannak-e tüneteink meg jártunk-e élőállat-piacon (??? - szerencsére nem jártunk). Nagy örömmel megvettük a jegyet. Majd azért csekkolásként rámentünk a hivatalos honlapra - amely közölte, hogy november elsejétől kell a koronavírus-teszt a beutazáshoz. Sőt, a légitársaság is küldött egy értesítőt, hogy mindenképp kell a negatív teszt. Manfred továbbra se tudott semmit az egészről, ő azt hallotta, csak november 14-től szigorítanak. Nem értettük a dolgot, de a biztonság kedvéért lefoglaltunk időpontokat a legközelebbi tesztelőközpontban. Ettől azonban még para maradt a dolog, ugyanis a legkorábbi időpont csütörtök reggel volt, mi pedig szombat délután repültünk. Elvileg 2 napon belül küldik meg az eredményt, de amikor legutóbb antitest-vizsgálatot csináltattam, a szombat reggeli teszt eredménye kedd este érkezett meg, tehát ha a vasárnapi szabadnapot levonjuk, akkor se 48 órán belül. Szóval paráztam, hogy mi van, ha nem kapjuk meg a teszteredményt a felszállásig. Írtam a bécsi spanyol követségnek, hogy ilyenkor mi van. Ők visszairányítottak a Kanári-szigetek hivatalos honlapjára, amit már egyszer néztem. Ám lássatok csodát - most már november 1. helyett november 14. szerepelt annak a bekezdésnek az elején, amely kötelezővé teszi a Covid-tesztet. Nyilvánvalóan a korábbi dátum elírás volt - ahogy első spanyoltanárom mondta volt a nyelvkönyvünkben szereplő kihagyások és hibák kapcsán: itt elmentek kávézni, és mire visszaértek, elfelejtették kijavítani. Hát esetünkben a Kanári-szigetek hivatalos honlapjának szerkesztői mentek el kávézni, mindenki más - beleértve a légitársaságokat - pedig tőlük vette az információt.