Kisvárosi karnevál

 Budapesti ismerősök sokszor kérdezik tőlem, nem unalmas-e kisvárosban élni. Nos, a városunk lakossága 17 ezer fő (a közigazgatásilag hozzá tartozó falvakat és tanyákat is beleszámítva negyvenezer), de szó sincs arról, hogy unalmas lenne. A karnevál itt ugyanolyan színes, mint máshol, és ugyanolyan kreatív jelmezeket láthatunk a menetben. Még városunk legidősebb lakói sem hagynák ki a bulit:

Az egyik csoport viszont éppenséggel idősotthonnak öltözött, lakókkal és csinos ápolókkal.

Volt egy csapat zumbázó Barbi, mögöttük egy kicsit depressziósnak tűnő Kennel.

Egy egész csapat Csizmás Kandúrral is találkoztunk.

Azoknak pedig, akik végignéznék a róluk szóló rajzfilmet, íme egy kis popcorn.

A Cervantesek csapata nyerte el a jelmezverseny második helyezését.

Karnevál idején az utcán is lehet zuhanyozni.

Aztán itt vannak a kombinált jelmezek. Ez a fickó például egy személyben akarta megjeleníteni az Alice Csodaországban összes figuráját.

Az egyik legkreatívabb megoldás azonban az a patikus volt, aki üzlete hátsó helyiségében szexshopot üzemeltet. Mivel ennek a jelmeznek volt pár korhatáros eleme, előtte álkommandósok próbálták védeni a káros hatásoktól a gyerekeket. A patikaüzlet tetejére pedig a városunk polgármesterének képét függesztették ki - mindenki értse, ahogy akarja.

Kalózok, léggitár és más érdekes karneváli kombinációk

 A nappali karneválon nincs karneváli menet; ehelyett Santa Cruz különböző pontjain színpadokat állítanak fel, mindenhol szól a zene és ellepik az utcákat a jelmezes emberek. Amikor Izával, Márkkal és az előbbi hátán utazó Rózival útnak indultunk az utcákon, számos érdekes jelenetet láthattunk különböző jelmezek találkozásából fakadóan. Ez a két bokszoló például valamiért egy kalózlányt kért fel bírának:

Egy másik kalózpáros épp Szupermannek ad útbaigazítást, ráadásul amiatt is aggódniuk kell, hogy törvényszegő tevékenységük miatt a babakocsijukban tologatott rendőr letartóztatja őket:

- Most már értem, hogy miért vigyorog - jegyezte meg Iza, mikor meglátta a Szentatya kezében a Káma Szútrát.

Íme a bizonyíték, hogy már az őskorban is voltak flamenco-táncosok:

A vikingek lelkesen eszik a hot dogot, ilyesmi az ő idejükben még nem volt.

Egy másik csapat vikingnek hippik adnak útbaigazítást.

Az úszómesterek strand híján a táncolókra sípolnak, de emelvényt azért hoztak magukkal.

A sütiszörnyek süti helyett üdítőt fogyasztanak a járdán (egyébként később a süti is előkerült).

A terrorista dinoszaurusz pedig gépfegyverrel járja az utcákat.

Míg a fentiekből is látható, igen sok kalózt láttunk: lehet, hogy ez tisztelgés volt Tenerife történelme előtt, lehet, hogy a karnevál egyik előre megadott témája. Mindenesetre a kalózjelmezeseknek szembe kellett néznie azzal a problémával, hogy hogyan biztosítanak hajót maguknak a meneküléshez. Volt, aki babakocsit alakított át ilyen módon:

Akinek nincs babakocsija, kénytelen az ember legjobb barátjára támaszkodni. Persze kis kutyára csak kis hajó fér el, de a semminél jobb.

Amikor Márk bement egy üzletbe sört venni, két színes és belülről már illuminált úriember jött felénk egy felfújható gitárral. Iza mutatni kezdte Rózinak, hogy kell játszani a hangszeren, mire az úriember a kezébe nyomta a gitárt, meghajolt és eltűnt a tömegben.

- Csak úgy ideadta! - mesélte Iza a visszatérő Márknak. Márk szeme felcsillant és átvette Rózit.

- Á, hogy ez így működik? Akkor nem megyünk be egy ékszerboltba?

Öltözködési malőrök Nyugat-Tenerifén és Kelet-Gomerán

 András tulajdonképpen a jó szívének esett áldozatul. Amikor Sztell nem tudta kibontani a tasakos majonézt, fölajánlotta a segítségét - mire a majonéz nagy része a nadrágjára ömlött, ráadásul pont elég kínos helyen. Hiába mondtam, hogy azonnal mossa le szappannal és meleg vízzel, túl sokáig várt vele, így két napig meglehetősen gyanús foltokkal a nadrágján közlekedett.

Még mindig jobban járt azonban, mint az a leányzó, aki mellettem ült a Santiago del Teidébe vivő buszon. Santiago del Teide fő attrakciója a februári mandulavirágzás, így ebben a hónapban tömegek utaznak oda, különösen hétvégén. A buszon annyian voltunk, hogy a babakocsiknak fenntartott helyen is le kellett hajtani az üléseket. Ezek egyikére én ültem le, a másikra pedig egy vékony, lila macskanadrágos leányzó. Ahogy a busz fölfelé kanyargott, a lány hirtelen köhögni kezdett, és már készültem elsütni valami Covidos poént, amikor előrehajolt és nemes egyszerűséggel lehányta maga mellett a padlót, valamint saját kezét és macskanadrágját. Persze mindenfelől előkerültek a papírzsebkendők, amelyeket meglepő módon a lány nem arra használt, hogy a kezét beletörölje, hanem megpróbálta a hányást feltakarítani velük, majd mikor ez hiábavalónak bizonyult, legalább letakarni. Közben továbbra se volt valami jó színben.

- Ha rosszul vagy a buszon, menetiránnyal szemben kellene ülnöd - javasoltam.

- Igen, de azok a helyek mind foglaltak.

- Szerintem ha megkéred, valaki biztos átadja a helyét.

- Nem kell, most már jól vagyok - mondta a lány. Ezt meghazudtolva hamarosan felállt és átült a busz lépcsőjére. Én is odébb mentem, nehogy a hányásszag miatt nekem is felforduljon a gyomrom, bár a jó szellőzés miatt szerencsére nem volt túl durva. A lány megpróbált a lépcsőn ülve menetirányba fordulni, de ez kevésbé sikerült, így visszafordult a busz oldala felé. Közben az egyik megállónál egy pár babakocsival próbált volna felszállni, de miután a sofőr ellenőrizte a fenntartott hely állapotát, meggyőzte őket, hogy a babakocsit tegyék be a csomagtartóba és csak a babával szálljanak föl. Ahogy tovább kanyarogtunk a Teno-hegység útjain, a lilanacis lány egyszer csak újabb akcióba kezdett: a lépcsőn ülve levette a lehányt macskanadrágot és felvett helyette egy fekete biciklissortot. Mondjuk láttam a rációt abban, hogy azt kisebb területen tudja lehányni, ugyanakkor nem tartottam feltétlenül bölcs dolognak ezt az öltözködési manővert egy hegyek közt száguldó buszon végrehajtani. Szerencsére a lányra nem jött rá újabb hányási roham.

San Sebastian de La Gomera városi strandja nem volt olyan zsúfolt, mint a csatorna túloldalán fekvő Los Cristianosé, pedig a szélvédettség miatt fürödni is jobban lehetett itt. 

Ebéd után Sztell még elment kávét és sütit venni, és csak később csatlakozott hozzánk a parton.

- Ti hol öltöztetek át?

- Ott van egy öltözőkabin - mutattam hátra. A kabin pont foglalt volt, de Sztell rövid várakozás után bejutott. Ugyanígy járt, amikor indulás előtt vissza akart öltözni, de ezt kicsit nehezebben viselte, hiszen el kellett érnünk a kompot.

- Az a pasi előttem ezer évig öltözködött! - dohogott, mikor végre sikerült lebonyolítania az átöltözést. - Hihetetlen, még a cipőjét is a kabinban vette át! Miért veszi át valaki a cipőjét az öltözőkabinban?

- Talán lepattogzott a lábkörméről a körömlakk és nem akarja, hogy lássák - találgattam.

- És az nem tűnt fel neki, hogy a kabin alul nyitott és totálisan rálátni a lábára?

Ijesztő flóra és fauna Los Cristianosban

 Sztell épp a legutóbbi randijáról mesélt az étterem teraszán, mikor észrevettem, hogy nemcsak mi hallgatjuk: a vállán ült a legnagyobb sáska, akit a Kanári-szigeteken valaha láttam.

- Valaki barátkozni akar veled - hívtam fel Sztell figyelmét, aki azonban láthatóan nem kívánt barátkozni a sáskával, mert rémülten vette le a kardigánját, és kérdezgette, hogy látjuk-e rajta a sáskát. Csak akkor nyugodott meg, mikor felfedezte állatunkat az asztal mellett a földön, akkor viszont lefotózta. Úgy tűnik, a földön már nem volt olyan ijesztő.

Vacsora után Sztellel sétálni indultunk a tengerparton a Playa de las Vistas mentén, amit nem véletlenül neveznek így, tényleg szép látványt nyújt a napnyugtában:

Ahogy a promenádon sétálva beszélgettünk, hirtelen egy furcsa, vakkantásszerű hangot hallottam. Elsőre kutyának véltem, esetleg vérfarkasnak, de mikor odafordultunk, egészen bizarr látvány tárult a szemünk elé. Egy igen gondozatlan hajléktalan ült ott, aki majdnem tökéletesen fának álcázta magát, és most már alig érthetően ugyan, de egyértelműen magyarul beszélt. Gyorsan továbbsiettünk, de innentől kezdve már óvatosan méregettük az utunkba kerülő fákat...