Sörmatek

 Amikor csapatunk betódult az étterembe, a pincérnő már sejtette, hogy nem lesz könnyű dolga. Futottunk egy kört a székekkel, hogy mindenki elférjen egy asztalnál, aztán mikor sikerült összezsúfolódva megoldani, négyen úgy döntöttek, mégis a szomszéd  asztalhoz ülnek. A pincérnő ekkor visszajött és úgy döntött, megkönnyíti a saját dolgát.

- Hány pohár sör lesz?

Magasba emelkedtek a kezek, a pincérnő számolt: tizenkettő. 

- És hány korsó?

Delia némi habozás után a magasba emelte a kezét.

- Ide már egyszer volt egy pohár - figyelmeztette a pincérnő.

- Tessék?

- Te az előbb már pohár  sört kértél - emlékeztettem. - Mindkettőt nem lehet.

- Akkor legyen inkább korsó.

- Lehet nekem is korsó pohár helyett? - kérdezte Adi. A pincérnő megadóan átírta a számokat a jegyzettömbjén.

- Rendben, akkor két korsó. Aki nem sört kér, az mit?

- Alkoholmentes sörük van? -  kérdezte az asztal végében az a túratárs, aki komolyan vette az "iszik vagy vezet" alapelvet.

- Igen, van sima és citromos.

- Akkor menteset kérek.

- Mármint citrommenteset?

- Nem, alkoholmenteset és citromosat.

- Rendben. A következő?

- Nekem egy pohár sör lesz.

A pincérnő, aki épp mögöttem állt, megadóan sóhajtott. Hátrafordultam hozzá.

- Jó ötlet volt ez a jelentkezős, de azt hiszem, nem jött be.

Valóban nem jött be, ugyanis végül eggyel több pohár sör érkezett, mint amennyit rendeltünk. De Delia hősiesen megitta.

Növényevő túrakutyák

 Tudtam, hogy Chavi ezúttal hozza Tenót, a túrakutyát is, teljesen indokolt módon, hiszen a Teno-félszigetre megyünk. Ezért mikor beszálltam, rögtön megkérdeztem, hol a kutya - majd hátranéztem az ülés mögé, ahol egy fej bukkant fel a kalaptartó mögött. Aztán még egy.

- Lett még egy kutyátok?

- Ez Purié - magyarázta Almu. - Magunkhoz vettük pár napra, mert Puri La Victoriában lakik és ott nagy a füst meg a hamu. De most biztos örül, hogy végre találkozhat anyával!

Az öröm kölcsönös volt: Puri elmondta, hogy ő se tudott aludni, amíg Mica kutya nem volt nála, pedig egyébként másik szobában alszik. Mica és Teno nagyszerűen megértették egymást, együtt kergették meg a futókat és a biciklistákat, ami miatt folyamatosan készenlétben kellett lennünk és noha nem volt keskeny az ösvény, időnként hátrakiabáltunk, hogy "vigyázz, futó!", hogy Chavinak és Purinak legyen ideje pórázra fogni a két állatot. Túrakutyáink egyéb furcsa szokásokkal is rendelkeztek, például egy ponton elkezdték a füvet legelni.

- Növényevő vagy? - kérdeztem csodálkozva Micától, de Puri elmagyarázta, hogy állatkája mindenféle gyümölcsöt és zöldséget megeszik. Erre bizonyítékot is szereztünk a pihenőnél, amikor Phil elővett egy almát. Mica addig sündörgött körülötte, míg letört neki egy almadarabkát, és Mica kézből megette. Ezután Phil azt a technikát alkalmazta, hogy kiharapott egy darabot az almából, kivette a szájából a kezébe és úgy adta oda. Egy ponton a szájából kivett almát átnyújtotta nekem, hogy én adjam oda Micának. Noha maga a kutyaetetés vonzó tevékenységnek tűnt, az élmény értékéből levont valamennyit azt, hogy mindezt egy Phil szájából kivett almadarabbal tettem.

A banánültetvények közelében olyan trágyaszag volt, hogy Juan és én is ösztönösen megvizsgáltuk a cipőtalpunkat. De arra jutottunk, hogy valószínűleg trágyának halmozták ide fel a tehénlepényeket. Mica azonban más felhasználási módot is talált a szerves anyagnak: mikor az egyik hasadékból kiértünk, azt láttuk, hogy vidáman hempereg a száraz tehénlepényben. Chavi hátrafordult Purihoz:

- Csak szólok, hogy a kutyád nem az én kocsimban megy haza!

Hidegvérű barátok

 Ideköltözésünk előtt nem is tudtam, hogy vannak Tenerifén gekkók. Akkor találkoztam velük először, amikor Foltimacska időnként behozott egy-egy példányt az erkélyről, hogy játsszon velük. Sajnos a gekkók általában nem lelkesedtek ezekért a játékokért, volt olyan, aki még a farkát is eldobta ijedtében. Ilyen helyzetekre azt a protokollt dolgoztuk ki, hogy András lefogja a macskát, és megfogom a gekkót és kiteszem a ház utca felőli falára, ahonnan a sokk elmúltával elmenekülhet, az esetleges leesett farkat pedig jobb híján kidobom a szemétbe. 

Tegnap azonban jógázás közben felfedeztem, hogy egy gekkócska bölcsen egész fönt a tető alatt táborozott le, ahol a macska nem érheti el. Mivel több órán át nem mozdult onnan, vendégnek tekintettem és Óscarnak neveztem el. Óscar este ugyan eltűnt, de ma délelőtt megint megjelent a tető alatt, így elképzelhető, hogy rendszeres vendégünk lesz.

A tenerifei gyíkokról már korábban is írtam (https://macskamedve.blogspot.com/2022/05/a-kanari-szigetek-sarkanyai.html). Puerto de la Cruzban legjellemzőbb lelőhelyük a Playa Jardín, ami nevének megfelelően egy parkosított tengerpart; a gyíkok mind a kőfalak kövei között, mind a fákon és a kisebb növények alatt nagyszerű búvóhelyeket találnak, sőt extrém sportokra is lehetőségük nyílik, egyszer például egyikük egy fáról egyenesen András mellkasára ugrott. Ma a mellettünk levő bokorból jött elő egy kisebb példány, aki a David Attenborough-filmekből ismert módon felváltva, sőt olykor egyszerre emelte fel lábacskáit a forró homokról, hogy hűtse őket:

Amint elővettem a sajtos croissantokat, rögtön népszerűbbekké lettünk a gyíkok körében. András mögött a falon egy szép nagy példány jelent meg és minden mozdulatomat figyelte.

Mikor látta, hogy nem kap semmit, csalódottan visszamászott a kövek közé. Amikor azonban lábemelgetős barátunk nem tágított mellőlünk, megszólalt bennem a lelkiismeret, és a croissant morzsáit elkezdtem dobálni neki. Erre természetesen azonnal előkerült még néhány gyík, köztük egy aranyos kicsi is. Próbáltam neki is dobálni pár morzsát, de Lábemelgetős mindig gyorsabb volt, sőt volt, hogy el is kergette őt a zsákmány közeléből.

Egy idő után kifogytam a morzsákból. Ekkor azonban a pár lépésre strandpingpongozó társaság sárga labdája pont a közelünkben ért földet. Ahelyett, hogy elmenekültek volna, a gyíkok lelkesen rohantak oda hozzá - bizonyára egy szokatlanul nagy és kerek sajtdarabnak vélték.

A jó szándék a fontos

 Tim azt írta, a strand közepén fogja felállítani a szemétszedők főhadiszállásának szánt sátrat, ám egy strand közepét nem olyan könnyű megállapítani, főleg, ha öblöket meg hasonlókat is tartalmaz.

Mindenesetre elindultam abban a reményben, hogy egy nagy fehér sátor csak fel fog tűnni. Valóban észre is vettem Timet, aki a sátor felállításával szerencsétlenkedett egymaga.

- Segítsek valamiben? - kérdeztem, mikor odaértem.

- Nem kell, kösz, már kész vagyok.

- De úgy volt, hogy zászlók is lesznek, nem?

- Elvesztettem a zászlókat. Apukám műhelyébe raktam őket, és eltűntek.

Elkezdtük a szemétszedést. Hamar rá kellett jönnöm, hogy a derekamnak nem tesz jót a sok hajolgatás, és mivel pár héttel ezelőtt egy másik, önkormányzati akció során elsajátítottam a szemétszedő csipesz használatát, visszamentem a sátorba, hátha találok ilyet, mert Tim beígérte az eseményleírásban, hogy hoz. Ám a szatyorban csipesznek semmi nyoma. Odamentem Timhez.

- Tim, nem úgy volt, hogy lesznek szemétszedő csipeszek?

- A zászlók mellett voltak és azok is eltűntek. Azt hiszem, nem kéne apukám műhelyében elhelyeznem a cuccokat. Jár hozzá egy takarítónő, és szerintem az kavar el mindent, amikor rendet rak.

Nem akartam Tim érzéseit megsérteni azzal a feltételezéssel, hogy esetleg saját apukája lehet a titokzatos eltűnések mögött, vagy esetleg ő saját maga, aki elfelejti, mit hova rakott. Ehelyett a takarítók veszélyeivel kapcsolatban megosztottam vele egy régi ismerősöm történetét, aki felbérelt egy takarítónőt, ám annyira szégyellte, milyen kupi fogadja szegény asszonyt minden alkalommal, hogy aznap reggel ő maga kitakarított. Ez egész addig ment, amíg észre nem vette, hogy a takarítónő beleolvasott néhány magánlevelébe. Ekkor kirúgta a takarítónőt, és onnantól fogva ő sem takarított.

Tim később a strand nudista része felé vette az irányt, amivel kapcsolatban már korábban figyelmeztetett minket, hogy "érdekes" dolgokat lehet ott találni (a nyugdíjas angol házaspár rögtön el is indult lelkesen arrafelé). Tim valóban talált érdekes dolgot, de nem azt, amire számított. Mikor legközelebb előkerült, egy hatalmas ponyvát húzott maga után.

- Ez meg micsoda?

- Egy sátor. Valaki otthagyott egy sátrat a parton.

- De figyelj, nem lehet, hogy még laknak benne?

- Nem olyan állapotúnak látszik, mint amiben laknak - jelentette ki Tim, pedig a sátor, bár kétségtelenül koszos volt, valószínűleg jobb szállást biztosított, mint sok olyan építmény, amiben embereket lakni láttam. Tim bevonszolta a sátrat a teli szemeteszsákok közé.

- Megyek vissza, mert van még ott mindenféle, még ruhák meg cipők is - magyarázta. Ne legyen igazam, de tartok tőle, hogy ma este egy los cristianosi hajléktalan nagyon meg fog lepődni...

Pokoli potyázók

 Nem volt könnyű megtalálni az Infernal Comedy (Pokoli komédia) előadás helyszínét. A Google Maps nem ismerte a színház nevét, az utca nevét beírva folyamatosan másik településre akart küldeni, csak a pontos címre dobott ki valamit a Taoro Park nevű park közepén. Ez pont egy olyan hely, ahol még sose jártam, de az instrukciókat követve átvágtam a parkon, majd elindultam a szállodák mellett. Biztatónak tűnt, hogy többen mentek ugyanabban az irányban, ellenkező irányban meg csak egy nyakörves vörös macska, viszont a térkép hamarosan azt jelezte, hogy túlmentem. Visszafordultam, ám a térkép által jelzett hely konkrétan a semmi közepén volt. Jobb híján odamentem a park egyetlen nyitva tartó kávézójához útbaigazítást kérni, az azonban annyira tele volt, hogy mindkét bejáratot lekordonozták. Szerencsére két középkorú hölgy épp kifelé jött, őket kérdeztem meg. Kiderült, hogy az előbb jó irányban indultam el, csak tovább kellett volna mennem és  nem hallgatnom a Google Mapsre.

- A John Malkovich-előadásra megy? - kérdezték, és persze kiderült, hogy ők is. 

Odaérve rájöttem, miért nem szerepelt a helyszín a Google Mapsen: egy kisebb park közepén állítottak fel ideiglenes szabadtéri színpadot. A nézőtérre lépcsőzetes emelvényt tettek, így mindenhonnan jól láttuk a színpadot, mindössze két pálmafa takarta a kilátás egy részét. Már ment egy ideje a darab, mikor rájöttem, hogy a pálma koronája által takarva a színpad fölött spanyol nyelvű felirat látható. Mondjuk az angol nyelvű prózához és az olasz nyelvű operabetétekhez nekem nem kellett felirat, szóval még jobb is volt, hogy nem rontott bele az esztétikai élménybe. A színpad hátterében is egy csodaszép fa nőtt. John Malkovich persze kapott az alkalmon, és az egyik improvizált részben megjegyezte:

- Az a színház, ahol Los Angelesben játszottunk, nem volt nagy durranás. Még fa sem volt benne.

A nézőtér körül bambuszkerítést húztak föl, ám a hátul ülők élénk beszélgetést hallhattak mögüle, így hamar rájöttünk, hogy egyeseknek vagy nem jutott jegy, vagy meg akarták spórolni az árát és ezért lemondtak a látványról a zene kedvéért. (Anélkül, hogy a nemzeti sztereotípiákat erősíteni akarnám, meg kell jegyeznem, hogy ezen valakik egy része németül beszélgetett.) A potyázók egy része az előadás alatt megpróbált átbújni a függöny alatt, ami a hátulsó részt a nézőtér szélétől elválasztotta, a biztonsági őrök pedig rendszeresen visszaküldték őket. A hangok alapján mások székre álltak, hogy átlássanak a kerítés fölött. A darab egyik legdrámaibb jelenetében, amikor a sorozatgyilkost játszó John Malkovich éppen megfojtotta egyik áldozatát, hirtelen hatalmas csattanás hallatszott a hátunk mögül: az egyik potyázónak sikerült felborulnia a székkel.