Valamivel később viszont kimászott és egyenesen felénk indult. Korábban ugyan velem nem kezdeményezett barátságot, de úgy látszik, Bettibe beleszeretett. Felmászott mellénk a díványra (jobb híján ezzel a névvel illetem a matraccal letakart fakeretet), először mindkettőnk táskáját gondosan átvizsgálta, majd lefeküdt közénk, és Betti nadrágját dagasztva kéjesen dorombolni kezdett. Jó darabig így maradt, miközben mi puha bundáját simogattuk.
Valamivel később – miután Vlad néhány tornamutatványt követően elpályázott – lementem a mosdókhoz, ott azonban tömeg fogadott. Kiderült, hogy Pongó be akar menni a női vécébe. Próbáltam megmagyarázni neki, hogy kandúrként neki nem illene azt használnia, de elég eltökélten kiállt a gendersemleges vécék elve mellett, úgyhogy végül beengedtem. Valaki meg is engedte neki a csapot, mert a honlapról tudjuk, hogy szeret abból inni. Pongó azonban csak leült a földre, simogattatta magát és nem mozdult. Jónéhány vendéget végigvárt, míg az egyik kezet mosó hölgyet alkalmasnak találta: felugrott mellé a mosdókagylóba és hosszasan ivott a vízsugárból.
Már távozni készültünk és a kasszánál álltunk, holminkat egy szomszédos asztalra téve, amikor megjelent Mirtill. Számomra ő mindig különleges marad: sok éve első Cat Cafés látogatásom előtt veszítettem szem elől egy kedves macskabarátomat, Bátorkát a Margitszigetről (az árvíz miatt lezárták a szigetet, így az ott élő macskák vélhetően átköltöztek a partra, hacsak örökbe nem fogadta őket valaki), és Mirtill őrá emlékeztetett, ráadásul a catek közül ő volt az első, aki barátsággal közeledett felém. Már azt hittem, ezúttal nem is beszélünk, de a kasszától hátrafordulva megláttam az asztalon a kabátom mellett. Hosszas simiparti következett, Mirtill vadul hízelgett és dorombolt, sőt a kabátomnak még a kapucnijába is belebújt. Hiába, a macskáknak jó a memóriája: még több hónapos szünet után is felismerik a régi barátot - vagy legalábbis a kabátját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése