Az előző bejegyzésemben a kármel-hegyi és a candelariai Mária-szobor viselt dolgait taglaltam, de más Madonnáknak sem unalmas az élete. Puerto de la Cruz Madonnájának minden júliusban egy keddi napon megmutatják az egész várost, és mivel kikötővárosról van szó, egy kis hajón a tengeren is körbeviszik, hogy onnan is megtekintsen mindent.
Már délelőtt elmentem a templomba, ahol az esti programra előkészítve várt Mária:
és segítője (akiben nem vagyok biztos, kit ábrázol):
Ekkor még nem voltam biztos benne, bevállalom-e a délutáni tömeget, ugyanis láttam képeket, amely szerint a mólónál levő Plaza del Charco ilyenkor teljesen megtelik emberekkel. De Györgyi is írta, hogy jön, így végül rászántam magam.
Tudtam, hogy a Szűz csak fél 7 körül indul el a templomtól, ezért abban reménykedtem, ha 6 körül odaérek, még találok helyet a kikötő körül. A móló külső részén még valóban egész jó volt a helyzet: csak a fal peremén ültek végig, de szerencsére ezek közül is felállt két fiatal, így leülhettem a helyükre. Megírtam Györgyinek, hogy a mólón vagyok, de mint kiderült, ő közben elment a strandra, és csak most tervezett indulni. Így addig is, amíg történik valami, elővettem a könyvemet.
Lassan gyűltek az emberek, de Györgyi nem érkezett meg. Ekkor tudatosult bennem, hogy két móló is van; ráírtam, és persze ő a másikra ment ki, és ott ült fel egy falra. Viszont aggódtam, hogy a nagy tömegben nem lesz könnyű átjutni oda. Ráadásul a túloldalról láttam, hogy ott sokkal nagyobb a tömeg, ráadásul Györgyi messenger-üzenetei alapján a hangulat is kevésbé volt kellemes ("Jézus. Itt úvölt a reggeaton" "már napszúrást kapok. Jó meleg lett itt is", "Ezt a lármát..." "Lent meg folyik a sör... Micsoda àhitat..."). Az én oldalamon nem volt különösebb zaj, némi latin zene szűrődött át a hajókról, a gyerekek meg az öböl vizében pancsoltak. Láthatóan a fürdés is része volt a programnak: a melletten nyugágyakban pihenő két idősebb hölgy egy ponton fogta magát, és minden ceremónia nélkül beugrott a vízbe. Mivel közelebb voltam a nyílt tengerhez, némi szél is fújt, és ez meg a kalapom elviselhetővé tette a meleget. Egyszóval úgy döntöttem, nem megyek át Györgyi oldalára.
A kivetítőn (Györgyi: "Hol a kivetítő?" Én: "Szerintem mögöttetek") úgy láttam, hogy a Szűz igen lassan halad a kikötő felé. Engem leginkább az aggasztott, hogy a kikötő vize az úszkálók mellett is tele volt kisebb-nagyobb csónakokkal és hajókkal, , és nem sok helyet hagytak maguk mellett. "Nem tudom, hogy fog elszlalomozni a szűz" - írtam Györgyinek, mire ő is aggódni kezdett: "Jaj, nehogy vízbe essen! Ay diós!"
Végül a körmenet megérkezett a partra. Elég lassan jutottak le a vízhez, mert át kellett verekedniük magukat a tömegen. Aztán egy kisebb hajóban előreküldték a szentet révkalauznak, és miután ő kitapasztalta az útvonalat, követte maga a Szűz egy nagyobb hajóban, a közönség ujjongása közepette:
Miután a Szűz kihajózott az öbölből, a következő kihívás az volt, hogy az ember visszajusson a mólóról a városba. Ismét nekem volt könnyebb dolgom, hiszen a mi mólónkon kevesebben voltunk (cserébe nem láttuk olyan közelről a Szüzet). Györgyi bejelentette, hogy szeretné követni a Szűz útját a város nyugati oldalán levő Playa Jardín strandig, de neki az is időbe telt, hogy lejusson a falról. Én viszont már nagyon vágytam egy fagyira, és mivel meglepetve tapasztaltam, hogy a Plaza de Charco fagyizójában, ahol a legfinomabb vegán fagyikat árulják, alig van sor, úgy döntöttem, beállok oda és utána fagyival együtt a belső utcákon közelítem meg a Playa Jardínt. Közben a téren elsétált mellettem a körmenetet kísérő zenekar, akik magánszorgalomból azért még zenéltek egy kicsit.
Miután megvettem a fagyit és elindultam, utolértem a zenekart, sőt be is keveredtem közéjük és a strand mellett majdnem felszállítottak a buszukra (számomra ekkor derült ki, hogy ők másik városból, bérelt busszal jöttek). Viszont gyanús volt, hogy a kikötői tömeghez képest itt alig láttam embert. Hamarosan kiderült, miért: talán az erős hullámzás miatt a Szűz úgy döntött, hogy nem megy el a város széléig, hanem visszafordul. Az erődítmény széléről láttam csak: néhány kis magányos fénypont a mostanra már szürke tengeren.
