A hajfetisiszta jógaoktató

 Ciuffo cicáról már olyan sok képet láttam a Facebook-csoportban, hogy szinte családtagnak tekintettem, részben ezért is vállalkoztam, hogy vigyázok rá. Mikor személyesen is találkoztunk, kiderült, hogy még sokkal kedvesebb és bújósabb, mint amilyennek elképzeltem. Ráadásul minden jel szerint beleszeretett a hajamba. Bár éjszaka nem aludt mellettem, reggel, miután felébredtem, odajött a párnámra, cukiskodott egy darabig, azután leült a fejem mellé a hajamra, és legalább tíz percig ott dorombolt. Ha leültem a vécére, felugrott a szennyestartóra, hogy a fejünk egy magasságban legyen, azután a mancsával finoman kinyúlt, hogy megsimogassa a fejemet, és kicsit lenyomta, hogy a fejem búbjához is hozzáférjen. Amikor első este beült az ölembe, konkrétan belecsavarta magát a hajamba. Erről azért igyekeztem leszoktatni, mert elég nehéz volt kibogozni utána, de később is mindig ügyelt rá, hogy legalább részben a hajamon legyen.

Egy másik hasznos képességére akkor derült fény, amikor jógázni kezdtem. Épp ülésben előrehajlást próbáltam végrehajtani, amikor Ciuff odajött és két mellső mancsát a vállamra téve tovább nyomott lefelé, hogy hatásosabb legyen a nyújtás.

Szívatás a szavannán és azon túl

 Be kell vallanom, némileg szkeptikusan tértem vissza a szavannakifutóhoz a látványetetésre. Korábban ugyanis megtekintettem, amint a Mohr-gazellák (akiknek budapesti rokonai régi barátaim) kecses mozdulatokkal csipkedték a kifutó füvét. Mit kell ezeken látványetetni? Vagy az lesz a műsor, hogy odajön egy állatgondozó, és bejelenti, hogy "tessék nézni, így legel a gazella"?

Szerencsére ennél azért érdekesebb programot állított össze a párizsi állatkert. Például kiderült, hogy a marabu húsevő, ezért neki a gondozó kis húsdarabkákat dobált a kifutóba. A madár az elsőt elvétette, de a másodikat ügyesen elkapta.

Utána a struccok következtek, akik salátaleveleket kaptak. A tojó lelkesen habzsolta őket, ám a hím egy idő után besokallt: odament és farktollait felborzolva elkergette élete párját.

Ezután a koronás darvaknak szórt be a gondozó valami kis izéket, amik távolról nézve kukacoknak tűntek. A strucctojó azonban visszatért az etetőterületre, és fizikailag is demonstrálta a véleményét, miszerint "leszarom ezeket a hülye darvakat!" (A darvak szerencsére időben elugrottak.)

Ennek a kaméleonnak valaki szívatásból azt mondhatta, hogy türkizkék fák lesznek az esőerdőházban:

A kapybarát az Áradás című film óta végtelenül barátságos állatként ismerjük, ám ő is képes szívatni a látogatókat. A videón látható állatka, miután csillapította a szomját, úszni kezdett, lemerült a víz alá, és a feje a medence legváratlanabb pontjain bukkant fel újra, miközben a látogatók sikertelenül próbálták megtippelni, hol láthatják legközelebb. (A fenti okokból nekem sincs erről videóm). Eskü hallani véltem, amint felbukkanva halkan azt mondja: "Bazinga!"

A Madagaszkár című filmből a fosszát elég szemét állatként ismerhettük meg (ráadásul, ha nem megfelelően etetjük, nyilván az egész lakást összefossza), ám ezek a fiatal, alig fél éves kamaszok egyáltalán nem érezték kötelességüknek, hogy a látogatókat szívassák. Túlságosan el voltak foglalva a játékkal és a kergetőzéssel.