Hamuvá sült pogácsa vérfantával

Azt tudtuk, hogy a fél 7-es leérkezés nem fog működni, hiszen négyünkből ketten dolgoztak. A leérkezés időpontja még tovább tolódott a lánchídi dugó miatt. Mikor Zalakaros környékén jártunk, Gazsi ránk telefonált. Ekkor úgy kalkuláltuk, hogy 8-ra leérünk. Nem számoltunk azonban azzal, hogy a többiek még be akarnak ugrani a kanizsai TESCO-ba. Nyolc óra után nem sokkal Gazsi ismét ránk telefonált. 

-Hol a fenében vagytok? Zalakarostól rég ide kellett volna érnetek! 

-Mindjárt ott vagyunk-felelte Előd-, csak elénk ugrott egy TESCO és muszáj volt megállnunk. 

 Olyan sok kiegészítő kaját persze nem kellett venni, mert mint mindig, most is kaptunk ellátást. Peti még pogácsasütést is betervezett a kerti kemencében. Gazsi a túrán föltette a kérdést, hogy ki vállalkozik a kemencebegyújtás feladatára. Csaba és a Colos jelentkezett. 

-Csináltatok már ilyet? 

-Nem, de valahogy majd csak megoldjuk. 

Hazaérkezés után ők ketten lementek a kemencéhez, mi pedig lepakoltunk, zuhanyoztunk, ilyesmi. Utána kimentem a teraszra, ahol kiderült, hogy Sámuelt megtámadta egy Fanta. A vérszomjas üdítő műanyag kupakja aljas módon elvágta segédtúravezetőnk ujját. Azzal mentünk le a kemencéhez, hogy remélhetőleg az ott levőknek semmi baja nem történt. A tűz már vidáman égett odabent: Colosék közölték, hogy három öl fát tettek rá. 

-Melyikőtök ölével mérve?-kérdeztem gyanakodva, mert a két személy magassága közt kb. fél méter a különbség, karjuk hosszában ezzel arányosan. Ők viszont rádobtak még egy tuskót is, hadd égjen.

Visszamentünk a teraszra, ahol Jacko is csatlakozott hozzánk. Ő az egész túrát azzal töltötte, hogy különböző emberektől különböző italokat lejmolt. Most az asztalon álló fél üveg Fanta ragadta meg a fantáziáját. 

-De jó lenne egy kis Fanta! Nem tudjátok, ez közös? 

-Szerintem ez valakié-vélte Péter. Én erősen gondolkozni kezdtem. 

-Igen, valaki itt itta az asztalnál nemrég. De ki is volt az? 

Így töprengtünk még pár percig, mígnem megszólalt Sámuel az asztal sarkán: 

-Hát szép, hogy ennyire nem emlékeztek rám! 

Ekkor jelentek meg Nagymamiék, akiket áthívtunk estére pogácsázni. Mikor megtudták, hogy még több órát kell várni a táplálékra, csalódottan visszamentek a másik faluba, ahol megszálltak. Tovább beszélgettünk, miközben Peti és Sztell vitték ki a pogácsás tepsiket. Úgy gondoltunk, még korai lemenni a kemencéhez, úgysincs ott semmi érdekes. Sajnos így lemaradtunk a nagyjelenetről, amiről a szemtanúk utólag számoltak be. A túlhevített kemencében ugyanis az első három tepsi pogácsa szabályosan lángra kapott. Gyorsan kivették és elfújták őket, de már teljesen megfeketedtek. 

 -Úgy fáj őket így látni!-sóhajtozott Sztell, akiben a velük végzett munka során kötelék alakult ki a pogácsák iránt. Peti tombolt, hogy csak két öl fát kellett volna rátenni. Colos megpróbálta menteni a menthetőt, és hámozni kezdte a pogácsák megégett külsejét:

A következő adag pogácsák, az előbbiekből tanulva, már belül kissé nyersek maradtak. Peti a biztonság kedvéért mindegyik tepsiről megkóstolt egyet. A maradék nagy részét Nagymamiéknak tettük félre reggelre (én azért mutattam nekik néhány égettet is, illusztrációképpen). 

 A mese tanulsága: fő a türelem! Kevés fával talán több idő, míg felmelegszik a kemence, viszont nem kapnak lángra a benne sülő kaják. Vegyünk példát a régiekről, akik nem hamarkodták el a dolgokat. Túra közben például egy hatalmas fa mellett a következő emléktáblát találtuk: "1620-tól 1664-ig Zrínyi Miklós pihent meg e fa alatt."