2013. július 14., vasárnap

Egy fekete mikrobusz

Mivel szállásunk jónéhány kilométerre volt a nemzeti parktól, a panzió tulajdonosai felajánlották, hogy mikrobusszal szállítanak oda-vissza. Ebben a fő problémát az okozta, hogy a mikrobuszban csak 8 hely volt, mi meg 12-en voltunk. Figyelembe véve, hogy első napi túránk ráadásul nem oda érkezett, ahonnan indult, az alábbi bonyolult koreográfia szerint cselekedtünk:
1. reggel 8 ember bepréselődött a mikrobuszba, mi pedig négyen Gergő kocsijába, akinek előtte Wolfgang, a tulajdonos elmagyarázta, hogy kell menni az elágazásig.
2. Elmentünk az elágazásig, leparkoltunk és én végigolvastam az összes angol nyelvű információs táblát.
3. Wolfgang közben letette a többieket, majd visszajött értünk és átvitt minket a túra kezdőpontjára, miközben mi a sebességétől némileg megriadva végrendeletünket fogalmaztuk fejben.
4. Csatlakoztunk a többiekhez és elkezdődött a túra.

A befejezést hasonlóképpen terveztük meg, azzal a különbséggel, hogy Wolfgang először minket visz vissza a kocsihoz, majd visszamegy a többiekért (ők közben elfoglalják magukat egy sörözőben) és őket is elhozza. Az, hogy Wolfgang hova jöjjön és mikor, nem volt előre megbeszélve, mert Gergő felvetette, hogy a hegyről leérkezve még csinálhatunk egy kis hosszabbítást a hegymászótemetőig. Minthogy azonban a többiek kevéssé lelkesedtek ezért a változatért (talán nem szívesen gondoltak volna bele a hegyen lehetséges halálozási módokba, mikor még csak egy túranapon voltunk túl), beültünk a turistaút aljában levő kávézóba és Gergő hívta Wolfgangot. Ezután mindketten a parkolóban lófráltunk: én azért, hogy barátkozásra bírjam a rendkívül szép, de bizalmatlan helyi macskát, ő pedig a mikrobuszra várva. Hamarosan be is fordult egy fekete mikrobusz.
-Gyertek, itt a buszunk! - kiáltott oda nekünk Gergő, én pedig a cuccomért menet megállapítottam, hogy Wolfgang szerencsére valamelyik női alkalmazottját küldte el maga helyett. Már majdnem kinyitottuk az ajtót, amikor bekanyarodott a kávézó elé egy másik, az igazi mikrobusz, ezúttal Wolfganggal a volánnál...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése