Önbetörő raktárosok

- Az a baj, hogy rossz betörők vagyunk – állapította meg Attila. Hárman ácsorogtak a raktár bezárt ajtaja előtt. Mint kiderült, elromlott a mágneszár, így nem tudtak bejutni.

Szerencsére a raktárat a többi résztől elválasztó fal nem ért a plafonig, csak kb. az emelet magasságáig, és a lépcsőről át is lehetett rá mászni. Joe ezt meg is tette, és most ott egyensúlyozott a fal tetején, arcszíne kábé azéhoz hasonló, és görcsösen szorongatta a korlátot. Ahhoz, hogy bejusson, jó 2 és fél-3 métert kellett volna leugrania. Mondjuk mikor fölmentem a lépcsőn, láttam, hogy pont a lépcső mellett fel vannak tornyozva mindenféle fém rekeszek, de az azokon heverő kartondobozok garantáltan nem bírtak volna el egy embert.
- Be lehetne adni egy létrát – vetettem fel. – Akkor leengedhetné a falról és azon le tudna mászni.
- A létrák mind bent vannak a raktárban – közölte Attila, de azért körülnézett, és talált is egyet. Feladta a falra Joe-nak, aki fél kézzel átvette és megpróbálta leengedni. Persze túl rövid volt a létra, ráadásul közvetlenül a lépcső mellett nem is lehetett leengedni, a fémdobozok miatt ugye.
- Azért ha leengeded, talán le tudsz ereszkedni addig és le tudsz rajta menni – vetettem fel. Joe erre elengedte a létrát; az csodával határos módon nem dőlt el, hanem ott maradt, egyik szárával nekitámaszkodva a falnak.
- Kinyitva gondoltam – magyaráztam, de Joe úgy döntött, már nem foglalkozik vele. Leült a fal tetején és elkezdett araszolni a létra felé. Mikor elért a fémdobozok széléhez, mély levegőt vett és lecsúszott a falról, útközben megtámaszkodva az egyik fémdoboz szélében (a kartondobozokat elkerülve). A mágneszárat ugyan belülről se tudta kinyitni, viszont a kaput igen, így a többiek is bemehettek.

Mikor másfél óra múlva megint arra jártam, a raktárban minden a szokásos mederben ment: ajtó nyitva, Levente nem is tudott a reggeli bonyodalomról. Nem meséltem el neki, hadd legyen a raktárosoknak is egy jó sztorija.