Színházi gyros

Ott kezdődött a bonyodalom, hogy Tóni és Sanyi színház előtt még akartak enni egy gyrost. Ezért Sanyi lefékezett a gyrosos előtt, Tóni kiugrott megvenni a kaját, Sanyi pedig továbbhajtott, parkolóhelyet keresve. Ez eltartott egy darabig, ezért Sanyi rátelefonált Tónira, hogy már nem lesz ideje ott megenni a kaját. Tóni, aki a saját gyrosával már végzett, becsomagoltatta a másikat, zsebrevágta és elindult a színház felé abban a reményben, hogy ott majd összefut Sanyival. Nem számolt azonban a délutáni parkolóhely-krízissel. Sanyi a darab kezdetére sem érkezett meg, így Tóni a gyrost a kabátjával együtt beadta a ruhatárba azzal, hogy majd a ruhatáros néni megeszi.

A darab végeztével Sanyi a színház előtt várt minket. Mint kiderült, egy idő után talált parkolóhelyet, ezután pedig beült a gyrososhoz és evett egy gyrostálat. Mivel a Tóni kabátzsebében lapuló gyrost végül nem ette meg a ruhatáros néni, Tóni úgy döntött, elfogyasztja, még mielőtt odaérünk az étterembe. Az étterem mondjuk két utcasaroknyira volt, így Tóni nagyon lassan jött, hogy legyen ideje végezni a kajával. Mi viszont nem kívántunk belefagyni a tájba, úgyhogy páran előrementünk, otthagyva Tónit a gyrosával.

A két gyros után az étteremben Tóni már csak desszertet kívánt. Az étlapon kétféle desszert szerepelt, amiből az egyiket a múltkor már megkóstolta és nem ízlett, úgyhogy a másikat rendelte (valami sós karamell-izé). Jókora tányért tettek le elé, amelynek azonban csak a közepén árválkodott két, láthatóan XS-es fagylaltoskanállal kimért gombóc és egy csökevényes fürt ribizli.
- Ez mennyibe került? – kérdeztem Tónit.
- Ugyanannyiba, mint a tiéd – felelte ő.
- Vagyis ugyanannyit fizettél két kis gombóc izéért, mint én egy teljes adag főételért? A hülyének is megéri.
Miután fizettem a pultnál (a társaságból elsőként), elmeséltem, hogy amúgy egy nagy befőttesüvegben csokidarabos sütiket is láttam, vélhetően a karamellás cuccnál olcsóbban…