McKiszolgálás: Azért, mert rossz

Tévedés ne essék: nem akarom az összes bécsi McCafé személyzetét fikázni. Vannak nagyon jó fejek is, mint például az Ober (vagy Unter?) St. Veitnél levő kávézó spanyol pincérnője, vagy az a magyar srác a Hauptbahnhofon, aki, miután megörültem a csokiba mártott kávészemnek, egy egész marékkal adott belőle. Altes Landgutnál kutyabarát a kávézó, legalábbis ahányszor ott jártam, mindig ott ült egy fickó, akinek két kutyája diszkréten az asztal alatt hevert. A hietzingi McCafé azonban jó eséllyel pályázik a legrosszabb bécsi kiszolgálás címre. Amikor először ott jártam, balga módon a pultnál próbáltam rendelni. Hiába ácsorogtam azonban, csak nem jött senki, pedig amúgy a nem-kávézós pultnál senki sem várakozott, és a személyzet hátul kavart valamit. Végre valaki észrevette, hogy ott vagyok, és odajött. Megrendeltem a cappuccinót. Erre a lányka betette a kávét és odahívott egy kollégát - láthatóan segítségre volt szüksége ennek a meglehetősen alapterméknek az elkészítéséhez. *** Mivel a McDonald'snál arra is van lehetőség, hogy egy elektronikus táblán megrendeljük a kaját, majd a pulthoz hívnak, amikor elkészül, legközelebb ezt az opciót választottam. Rögtön az elején jelentkeztek nehézségek, ugyanis a "vissza" gombot olyan magasra tették, hogy nem érem el. Miután átmentem a másik táblához és ott igyekeztem nem követni el hibát, rájöttem, hogy a menü, amit választani szerettem volna, nem szerepel a táblán, úgyhogy hagyhattam az egészet a fenébe és beálltam a pulthoz, így még jobban meghosszabbítva a várakozási időt.*** A nyári menüajánlatok lejártával ismét adtam egy esélyt az elektronikus táblának. Örömmel láttam, hogy már a laktózmentességet is be lehet jelölni. Az ugyan nem volt világos, hogy ha már bejelöltem a helyben fogyasztást, miért kérdez rá ismét, hogy elviszem-e, de úgy voltam vele: ha ennyire erőlteti, üsse kő, kérem elvitelre. Fizettem (a második kártyámmal, mert az elsőt nem fogadta el), megkaptam a 42-es számot és vártam, hogy megjelenjen a pult fölötti kijelzőn. Ott mentek is szépen sorban a számok, hogy 39, 40, 41, közben kiírták, hogy készül a 42-es. Majd hirtelen a 44-es villant fel, készül a 45-ös, mintha a közte elhelyezkedő számok sose léteztek volna. Némileg meglepetten álltam ott, hátha történik valami, ha már egyszer kifizettem a cuccot. Történt is, mert pár perc múlva a pultos kiabálni kezdett, hogy "42-es!" - némileg hasonlóképpen, mint Szlovéniában a tengeri herkentyűs étteremben a téren. Mikor odamentem, közölték, hogy a McCafés pulthoz álljak, és ott hamarosan meg is kaptam a reggelimet - helyben fogyasztásra. Mivel ekkor még meleg idő volt, kint ültem le; ez a gyakorlatban 3 kis asztalt jelent a buszmegálló mögött. Mikor azonban elkészültem az evéssel, újabb nehézség jelentkezett. A kávézó teraszáról az utcára kimenni a buszmegálló melletti keskeny lépcsőn lehetett - csakhogy egy buszra várakozó kerekesszékes bácsi ezt a rést teljes mértékben betöltötte. A teraszon ülő másik fickó is láthatóan erre a problémára keresett megoldást. Én úgy oldottam meg, hogy a buszmegálló esőbeállója és a villanyoszlop közötti keskeny résen préseltem ki magam. Nem tudom, a fickó mit csinált, mert ő szerintem azon nem fért ki. Lehet, megvárta, míg a kerekesszékes bácsi felszáll a buszra.