A vonaton velem szemben két orosz férfi volt; az idősebbik tippem szerint író lehetett, mert egy csomó, még ki nem csomagolt példány volt nála egy cirill betűs könyvből. Mindketten szusit rendeltek a Regiojet fedélzeti büféből. A fiatalabbik ügyesen használta a pálcikát, az idősebb viszont nem jött rá, hogy működik; igyekezett a makikat felszúrni a pálcika hegyére, de ezek jellemzően leestek, így a szusitál fele a padlón landolt. Valószínűleg ennek kompenzálására második fogást is rendeltek - gulyáslevest.
Másnap Maláékkal beszéltem telefonon, miközben Tündi a vacsorát főzte.
- Milyen fűszert tegyek bele? - kérdezte, miközben a zöldséget párolta.
- Nekem mindegy! - kiabáltam vissza, majd magyarázatot adtam Malának az intermezzóra: - Bocs, csak a barátnőm kérdezte, milyen fűszert tegyen az ételbe.
- Mondd meg neki, hogy tegyen bele még sót, az sose árt - üzente Mala. Tündi végül indiai fűszerkeveréket választott, ami azért volt érdekes, mert kiderült: a mirelit ázsiai vegyeszöldség már eleve fűszerezve van. Amúgy nem lett rossz, csak kicsit érdekes.
Ma reggel Tündi már iskolában volt, amikor a reggeli sajtos kenyeremre tettem pár salátalevelet; a saláta ugyan a csigáknak van félretéve, de úgy gondoltam, egy kevés nekem is juthat belőle. Az egyik csigu azonban vagy a szagát érezte meg a salátának, vagy feltűnt neki, hogy ropogtatom, mert hirtelen nagyon figyelni kezdett.
"Csigu felháborodva figyeli, hogy a salátáját eszem" - írtam Tündinek, akitől meglepően gyorsan érkezett válasz ahhoz képest, hogy elvileg órán volt.
"Nyugi, szerintem nem lát el odáig. De azért vigyázz, nehogy neked rontson!"
Csigu eközben a szemeit forgatta (nem úgy, mint amit Tündiéknek tanítanak, hogy az óvónőknek nem szabad, hanem körözött vele), majd nagy örömmel felfedezte, hogy neki is van pár levél salátája, és lelkes majszolásba kezdett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése