Némi kétkedéssel figyeltem, amint David vastagon bekeni magát naptejjel.
- Szerintem ez túlzott optimizmus. Nézzétek a felhőket!
- Hadd kenje be magát! - mondott ellent Bea. - Itt még bármi megtörténhet.
- De ha bekeni magát, garantáltan nem fog sütni a nap. Nálam is azért van esőkabát, mert akkor biztos nem fog esni.
A hegyek fölött tornyosuló felhők ugyanis esőt ígértek, bár annyi hasznunk volt belőlük, hogy mindenfelé szivárványok vettek minket körül.
Már az út elején cseperészett, ezért felvettem az esőponcsómat, amit egy korábbi alkalommal Bea szemeteszsákhoz hasonlított. Az első csoportképhez le is vettem, főleg, hogy úgy láttam, az eső nem erősödik tovább. Tévedtem: hamarosan elért minket a zápor.
-Levetted az esőkabátodat? - nézett rám felháborodva Bea. - Azonnal vedd vissza!
Visszavettem, és valóban szükség volt még rá egy darabig: még a párhuzamos ösvényen leereszkedő lovasok is talpig vízhatlanba burkolóztak (szegény lovakat kivéve).
Utána elállt az eső, de amint levettem volna az esőkabátomat, valamelyik túravezető azonnal rám szólt, hogy tartsam magamon az eső elijesztése érdekében. Így esőkabátban maradtam, bár az utolsó kilométereket szikrázó napsütésben tettük meg.
- Szerintem most már leveheted az esőkabátot - vélte Domingo.
- Nem, nem! Majd ha a túravezetők megengedik.
Végül száz méterrel a parkoló előtt Carlos nagy kegyesen engedélyt adott, hogy levegyem az esőkabátot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése