2013. január 11., péntek

Figyelmeztető feliratok

Volánbuszunk sofőrje az alábbi feliratot helyezte el a sofőrfülkén, hogy utasait megtanítsa a tömegközlekedés etikettjére:

"Aki integet, az búcsúzik.
Aki szalad, az sportol.
Az utas a megállóban áll és várakozik."

A nevelő célzatú felirat egyetlen hátránya az volt, hogy csak a már fent lévő utasok láthatták, így a felszállni készülőkhöz nem jutott el a hasznos információ.

Falun persze a leggyakoribb figyelmeztetés a házőrző állatokra vonatkozik. Gánton az egyik házon az alábbi tényközlő tábla díszelgett:

"A blöki szabadon jár.
Ön szabadon dönt."

A ház tulajdonosa valódi választási lehetőséget kínált föl táblájával, ugyanis a szabadon járó blöki amúgy nem tűnt vérszomjasnak. Közelébe sem ért azonban annak a németjuhásznak, aki két lábra állt és a kerítésre hajtott fejjel várta, hogy megsimogassuk. Ahogy továbbhaladtunk a kerítés mellett, jött utánunk és kunyerálta a törődést. Úgyhogy simogattuk is vagy 10 percig - a kerítésen elhelyezett "Vigyázz! Harapós kutya!" felirat mellett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése