Tizenharmadika, munkanap

Az épületben nem volt senki, előtte viszont rám köszönt egy napszemüveges csávó. Nem volt ugyan ismerős a feje, de visszaköszöntem, abból baj nem lehet. Bekopogtam, de nem nyitott ajtót senki. Mire leültem egy ládára olvasni, a napszemüveges eltűnt.

Úgy 5 perccel később megszólalt a riasztó. Kábé ugyanakkor megjelent Kriszta.
- Nem tudod, mitől riasztott be? - kérdeztem.
- Nem, de csak most kezdte, hogy ideértem.
- Nézzük meg, történt-e valami.
Kriszta kinyitotta az ajtót, leállította a riasztót és eltűnt a hátsó traktusban (azt hittem, az épület átvizsgálása végett, de mint kiderült, csak a kajáját tette be a hűtőbe). Én felóvakodtam az emeletre és kinyitottam az ajtót. Sajnáltam, hogy nincs nálam a vadiúj vízipisztolyom, mert ugyan elég felismerhető, hogy nem igazi (minthogy narancssárga műanyagból van), azért mégis biztonságot nyújtott volna. De nem láttam sehol bűnöző elemet, csak az egyik benti számítógépnél egy fiatalembert, akit utólag a napszemüvegesként azonosítottam.
- Nem láttál valami gyanúsat, amitől beindult volna a riasztó? - kérdeztem tőle.
- Ez a mi riasztónk volt?
- Persze. Amikor bejöttél, minden rendben volt? Egyáltalán, hol jöttél be?
- Hátul. Elkértem a kulcsot.
- És kikapcsoltad a riasztót? - kérdeztem, mert úgy éreztem, közel járok a megfejtéshez.
- Nem, hát nem is tudtam, hogy be van kapcsolva.

Miközben azon filóztam, a srác szerint mégis miért hagynának egy irodaépületet és raktárat kikapcsolt riasztóval éjszakára, lementem, hogy közöljem Krisztával a megoldást. Közben láttam, hogy az ajtó előtt újabb ember áll.
- A gyakornok srác indította be a riasztót, és egy kék pólós ember akar bejönni.
- Hát az még nem fog. Vagy várjál, gyakornok?
- Nem tudom, nézd meg.
Megnézte.
- Én sem tudom. Annyi új ember van itt, nem ismerem őket.
- Akkor kérdezd meg, gyakornok-e, és ha igen, engedd be.
A srác gyakornoknak bizonyult, ezért beengedtük, vele együtt a frissen érkezett Levit is. Őneki különösen örültem, ugyanis csak ő engedhetett be a raktárba, ahol a tudtommal egyetlen működő fénymásoló üzemelt. Mint kifejtettem nekik, a fenti belső irodában levő fénymásolóhoz most rendeltek patront, és a másik is "toner empty" üzenetekkel fogadja az embert, pedig nemrég lett benne cserélve.
- Figyelj, próbáljuk meg azt, hogy megrázom a patront - javasolta Kriszta. - Az szokott segíteni.
Örömmel követtem, mert Levinek úgyis volt még valami elintéznivalója. Beérve azt láttam, hogy Kriszta lelkesen rázogatja az egyik gép patronját. Ekkor felvilágosítottam, hogy nem erről a szerkezetről beszéltem, lévén hogy ez ráadásul nem is fénymásoló, hanem egyszerű printer. Kriszta ezután bepróbálkozott a külső iroda fénymásolójával, de mivel nem jött rá, hogyan kell kiszedni a patront, inkább lementem a raktárba.

A raktárban igen meleg volt, a fénymásolóban pedig igen kevés papír. Nem találtam meg a nyomtatópapírt, ezért környezetbarát megoldásként használt lapok üres oldalára másoltam. Az egyik ilyen lapot azonban a gép túl használtnak tekintette, mert elakadt. Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy segítséget kérek - azonban a raktárajtót zárva találtam.
- Segítség! - dörömböltem. - Bezártak a raktárba!
- Hát, aki túl sokat fénymásol...-csúfolódott Levi, de azért kinyitotta. Elmagyaráztam neki a problémát, és ő hatékonyan kiszedte a megevett papírt és feltöltötte a papírtálcát is. Egyszóval csekély 15 perc késéssel mindennel elkészültem.

Pechemre az irodában már ott ült Zsolt, aki rendkívül nem kedveli a késést.
- Bocs, csak le kellett mennem a raktárba, csak ott tudtam fénymásolni - magyaráztam, mert úgy gondoltam, a teljes történet túl hosszú lenne.
- Ja, ez a fenti már jó. Tegnap megjavítottam...