Csikóvár nagyon alja

András Lajosforrásnál döbbent rá, hogy az ebédre vett croissant-jait ottfelejtette az autóban. Ez elég rossz hír volt, lévén Lajosforrásnál már hosszú évek óta nem üzemel a turistaház (ki van rá írva, hogy a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezeli, amivel, tekintettel az épület állapotára, én a helyükben nem dicsekednék). Azzal biztattam, hogy esetleg a csikóváraljai turistaházban szerezhet kaját, bár az még odébb volt. Ráadásul a sors (és a turistajelzések felfestői) akadályokat gördítettek elénk. Rögtön az út kezdetén elvesztettük a piros négyzet jelzést, pontosabban az letért a széles földútról anélkül, hogy ezt bármivel jelezték volna. Szerencsére a térképről kiderült, hogy a két út párhuzamosan fut, csak épp a miénkre jobban tűz a nap. Az első adandó alkalommal le is tértem a jelzés felé, de közben majdnem ráléptem a leghosszabb kígyóra, akit életemben vadon láttam (viperának gondoltuk, de a neten való nyomozás után inkább erdei siklóra tippelnék).

Az útelágazásnál előkerült pár másik turista és néhány hangos fiatalember quadon, akik a Kő-hegyi turistaházat keresték. A másik turistacsoport útbaigazította őket egy nyilvánvalóan rossz irányba, amin jót derültem, míg nem tudatosult bennem, hogy mi is arra tartunk. Ráadásul a quad ötven méter után megrekedt egy pocsolyába, így ha nem akartuk, hogy ismét elhúzzon mellettünk, kénytelenek voltunk megvárni, míg előássák.

Csikóváralja előtt természetesen a Csikóvár következik, ami önmagában még nem lenne baj, sőt kellemes emlékeim vannak róla Gazsi tavalyi éjszakai túrájáról (vaddisznócsörtetés és társai). Azóta viszont nem sokan járhattak erre, mert embermagasságúra nőtt az ösvény mentén a csalán. A 35 fokos meleg ellenére fölvettük összes hosszú ruhadarabunkat (esőkabátot beleértve), de ez sem védett meg teljesen.

Azt hihettük volna, kiérdemeltük a turistaházat, de az akadályversenynek nem volt vége. A Gyopár-forrástól az én (kissé régi) térképem szerint a zöld kereszten kellett volna továbbmennünk, viszont felfedeztünk egy zöld négyzet jelzést is. A négyzet ugye házhoz vezet, tehát felmerült a gyanú, hogy azon gyorsabban célhoz érünk. Mégis a zöld keresztet választottuk, de ez hibás döntésnek bizonyult, mikor valamivel később Pomáz külső házait pillantottuk meg. Fordulhattunk vissza.

A zöld négyzet valóban egy házhoz vezetett. Jókora fehér épület, bejáratán a négy táblából három "belépni tilos" és a ki mindenki által őrzött terület jellegű infókat hordozta, csak a negyedikből derült ki, mi is ez tulajdonképpen: a Magyar Parasport Egyesület tulajdona. Én még reménykedtem, hátha ezt a térképem megjelenése óta építették ide, de ahogy továbbmentünk, szembesülnöm kellett vele, hogy nem így van. Sajnos ez volt (valaha) a turistaház.