Kabátmacska

Nagy büszkén készültem rá, hogy Melindáéknak megmutatom a Cat Cafét, de eleinte nem volt szerencsénk: egyetlen macska sem látogatott oda hozzánk. Mikor – részben a catek érdeklődésének felkeltésére – tejszínhabos csokit rendeltem, Azúr és Kyra röviden rátelepedett az asztalunkra, de nem maradtak sokáig. Már csaknem lemondtam arról, hogy behatóbb macskázásban lesz részünk, mikor odajött egyik kedvencem, Myrtill. Először csak végigsétált mögöttünk a díványon, némi dörgölőzéssel társítva, majd akrobatikus ügyességgel az asztalunkról egyenesen a szekrény tetejére ugrott. Az összes vendég elragadtatva figyelte. A macskagondozó az ismétlés reményében tett egy tálka friss vizet a szekrény mellé. Jól számított: Myrtill leugrott megnézni, mi az, majd csalódottan megállapította, hogy nem kaja. Visszaugrott mellém, panaszos nyávogással bosszankodott egy kicsit a dolgon, majd megismételte több mint másfél méteres magasugró-rekordját.

Valamivel később azonban Myrtillnek eszébe jutottak ügynöki feladatai, és részletes ellenőrzésnek vetett alá minket. Először is az én táskámat vizsgálta át, majd röviden Melindáéba és Gáboréba is belenézett. Leginkább azonban Melinda esőkabátja keltette fel az érdeklődését. Nyilván úgy gondolta, hogy aki ilyen csapadékmentesnek ígérkező napon esőkabáttal mászkál, az felettébb gyanús, ráadásul nem akármilyen esőkabát volt: narancssárga túradzseki, kívül viaszosvászon, belül áteresztő lyukacsos anyag, helyenként pedig fekete gumiakasztók díszítették. Myrtill először a kabát külsejét támadta meg: ráugrott és hevesen tépni kezdte. Melinda viszont igen zokon vette volna, ha emiatt megszűnik a kabát vízhatlansága, így úgy döntött, megpróbálja elterelni Myrtill érdeklődését a kabát belsejére. Ezt úgy érte el, hogy egész egyszerűen ráborította a cirmoskára a kabátot.
-Át tudjuk csalni a kabátujjon?-vetette fel Gábor, és a cél érdekében a kabát ujján benyúlva mozgatni kezdte a kezét. Myrtill a kabátujj másik végéből figyelt (bár ebből én a kabát túloldalán keveset láttam) és aztán be is dugta a fejét a kabátujjba, de nem mászott keresztül rajta: a farka és a hátsó lábai még kilógtak. Azután kifarolt a kabátból és ismét szemügyre vette a táskáinkat.

Az esőkabát vonzerejének azonban továbbra sem tudott ellenállni. Először a fekete akasztókat rágcsálta, majd teljesen alábújt, és ott heves játékba kezdett. (Melinda utóbb tépésszerű nyomok tömegét fedezte fel a kabát bélésén, amire akkor azt mondtam, biztos gyárilag ilyen, de most már nem vagyok erről meggyőződve.) Mikor erre ráunt, Myrtill egyszerűen rátelepedett a kabátra, összegömbölyödött és alvást színlelt. Időközben a dívány túlsó végébe feltelepedett Kitty, aki igazából csak egy kis simogatásért jött, de Myrtill megijedt, hogy esetleg a kabátot akarja elhappolni tőle, és nagyon csúnyán nézett rá. Kitty hamarosan le is lépett, Melinda pedig döbbenten tapasztalta, hogy Myrtill az ő kezébe is belekarmol, amikor el akarja venni a kabátot. Szemlátomást Myrtill elkommunizálta a ruhadarabot.



Mindez akkor kezdett problémát jelenteni, mikor lassan távozni szerettünk volna. Melinda úgy döntött, elvonja Myrtill figyelmét. A teához kapott kis cukros zacskók egyikét kezdte el zörgetni és húzgálni Myrtill előtt. A kisállat valóban izgatottan figyelte az új játékot, és sikerült is olyan hevesen elkapnia a fogával, hogy a papír kilyukadt. Ezek után a cukros zacskót lecseréltük egy üresre és folytattuk az elterelő hadműveletet. Myrtill vadul kapdosott a zacskó után, de mindig úgy, hogy rajta maradjon az esőkabáton. Végül aztán sikerült egy lendületes vetődésnél átesnie Melinda kézitáskáján, és csak hátsó lábai maradtak a dzsekin. Gyorsan akcióba léptem: kihúztam alóla a kabátot és átpasszoltam Gábornak, nehogy belekapjon. Myrtill szerencsére tovább játszott a zacskóval, és megelégedett azzal, hogy ismét átvizsgálja Melinda táskáját. Végre elindulhattunk.