2015. október 4., vasárnap

Titkos tömegközlekedés

Még dél sem volt, mikor beértünk Kesztölcre, a buszunk pedig – az interneten megnézett menetrend alapján – csak 12.55-kor indult Dorogra. Csakhogy addig meg kellett találnunk, honnan.

A falu legszélén levő lepukkadt autóbusz-fordulót eleve kizártuk. Ahogy mentünk befelé, láttunk egy újabb megállót, de onnan is csak Kesztölc autóbusz-fordulóig ment járat, mentünk hát tovább. Hamarosan egy kocsma és egy kínai bolt jelezte, hogy megérkeztünk a központba. A kocsma előtti buszmegálló tábláját megnéztük. Mindenféle busz szerepelt rajta, még budapesti is – de 12.55-ös nem. A legközelebbi járat valamikor 3 óra után ment volna, amit igazán nem kívántunk megvárni. De lehetséges vajon, hogy a mi buszunk nem megy be a falu központjába? Mi van, ha esetleg nem is létezik?

Végül úgy döntöttünk, megkérdezünk egy járókelőt.
- Innen megy a kínai bolt elől – közölte a hölgy. A kínai bolt előtt azonban semmilyen tábla nem utalt arra, hogy itt buszmegálló lenne – leszámítva egy táblát a bolt ablakában, amelyben megkérték a buszra várakozókat, hogy ne pakolják oda csomagjaikat. Tóniék ennyi információtól megnyugodtak, én azonban nem, és szívem szerint megkerestem volna a következő buszmegállót. Ők inkább a kocsma látogatóit kérdezték meg, aki egybehangzóan állították, hogy innen indul busz Dorogra 1 óra körül. Egy rendkívül részeg vendég ugyan felajánlotta, hogy elvisz minket Leányvárig, mi azonban állapotára való tekintettel visszautasítottuk. Mint utóbb kiderült, Leányváron legföljebb ugyanerre a dorogi buszra tudtunk volna átszállni, valamivel későbbi időpontban.

Még volt csaknem egy óránk, úgyhogy kiültünk a kocsma teraszára és megettük a szendvicseinket, amelyeket az esőben nem akartunk előbb elővenni. Ahogy ott üldögéltünk, új vendég érkezett a kocsmába, szokatlan kísérővel: egy barna racka juhot vezetett pórázon. Állatát kikötözte a terasz egyik oszlopához és elmesélte a többieknek, hogy a jószágot Zsuzsinak hívják és tízezerért vette, majd bement a belső helyiségbe. A törzsvendégek elkezdtek azon filózni, miért vesz valaki tízezerért birkát; engem inkább az érdekelt volna, miért viszi magával a kocsmába. Bár az tény, hogy feldobta a hangulatot, mert mindenki Zsuzsival akart barátkozni. Nekem egész jól hagyta magát simogatni, úgyhogy a vendégek ugratni kezdtek, hogy kössem el és vigyem magammal a buszon; nagyot néz majd a gazdája, ha kijön a kocsmából.

Megkönnyebbülésemre háromnegyed körül emberek jelentek meg és álltak be a kínai bolt terasza alá. 12.55-kor valóban meg is jelent a csak bennfenntesek által ismert buszjárat. Tömegközlekedési megpróbáltatásainknak azonban még nem volt vége, mert Dorogon el kellett jutnunk a busztól a vonatig. A sofőrtől ugyan kiderítettük, melyik megállónál kell leszállnunk, onnét azonban semmi útbaigazítás nem szerepelt. Ismét egy helybéli mutatta meg, merre menjünk. Egy aluljáróhoz jutottunk, amely előtt még szerepelt a „vasútállomás” tábla, lent azonban semmi nem mutatta, hogy két kijárata közül melyiken kellene fölmennünk. Mivel az első kijáratnál csak azt jelezte nyíl, hogy ott kaphatunk kéktúra-pecsétet, a másodikkal próbálkoztunk. Városi parkba érkeztünk, vasúti közlekedés bármi jele nélkül. Ekkor már csak 5 perc volt a vonatindulásig, ezért pánikszerűen fordultunk vissza és céloztuk meg a kéktúrás kijáratot – kivéve Sanyit, aki jóval le volt tőlünk maradva, mert ő megállt annál a kijáratnál és megvárt minket. Felmentünk és a vasútállomás előtt találtuk magunkat.
- Honnan tudtad, hogy itt kell feljönni? – csodálkozott Tóni.
- Egyszer kerékpároztunk itt sok évvel ezelőtt. Akkor is eltévedtünk az aluljáróban…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése