Kupaktanács

A két középkorú hölgy némileg meglepődött, mikor Pongó hirtelen az asztalukon landolt. Szokása szerint csekkolta az összes tányért és poharat, aztán veszedelmesen közelített az egyik hölgy tányérján levő süteményhez. Bár nem láttam még flódnievő macskát, jobbnak láttam figyelmeztetni a hölgyet, hogy vigyázzon a sütijére. Társnője felemelte Pongót és lerakta maga mellé a székre. A nyugalom azonban nem tartott sokáig: mire visszafordultam az asztaluk felé (egy Pötyivel folytatott rövid társalgás után), Pongó már ismét az asztalon állt. Szerencsére a pincér srác észrevette és megtalálta a megoldást: felemelte az asztalról a hölgy ásványvizes üvegének kupakját.
- Ezért mászott fel: ezzel szeret legjobban játszani - magyarázta, és ledobta a kupakot a földre. Pongó rögtön le is ugrott utána, bár játékra már nem méltatta. Motivációképpen eldobtam neki a kupakot párszor, míg kedvet nem kapott és üldözőbe nem vette. Első ütésére a kupak rögtön lerepült a lépcső aljára, Pongó azonban egy ugrással utána vetette magát és mikor lenéztem, már az alsó lépcsőfokon pofozgatta.

Visszamentem az emeletre, és csak 5-10 perc múlva tértem vissza az események színhelyére. Meglepő módon a terepet nem macskák, hanem vendég gyerekek uralták, akik az orruk előtt lengették a tollas végű botokat (fittyet hányva a házirendben szereplő figyelmeztetésnek, miszerint a kávézó területén található játékok a cicáknak vannak szánva). Az egyik kisfiú még a vizesüveg kupakját is rugdosta a földön. Jól el is rugdosta valahová. Mikor Pongó visszatért, már csak hűlt helyét találta a kupaknak, hiába keresgélte a földön.