A műsor végeztével azonban egyre erősödött bennünk az igény, hogy minél hamarabb beérjünk a faluba. Nálam ehhez még hozzájárult, hogy András megpróbált ugyan kocsival eljutni a Vidraparkba, de mivel minden odavezető út földútnak bizonyult, Lábodon várt minket a cukrászda előtt, aminek olyan híre van, hogy állítólag még Nagyatádról is oda járnak. Ezért megbeszéltük Beáékkal, hogy nem várjuk meg a második turnust, hanem elindulunk Lábod felé. Csabi is csatlakozott hozzánk, és már úton voltunk, mikor egy kék esernyő imbolygott felénk, alatta Jóska.
Így már egész sokan voltunk, sajnos azonban kiderült, hogy egyikünk se figyelt, mikor a vidraparkos hölgy elmagyarázta, hogyan jutunk el Lábodra (én konkrétan Andrással telefonáltam). Addig még rendben volt a dolog, hogy odaértünk a kerítéshez, ott azonban elbizonytalanodtunk. Jobbra egy kilátótorony (amire a hölgy azt mondta, érdemes rá felmászni), egyenesen pedig egy kapu, amin át az út kivezetett az elkerített területről.
- Mintha azt mondta volna, hogy a torony felé halad az út – vetettem fel, bár én csak fél füllel hallottam.
- De azt is mondta, hogy át kell menni a kétszárnyú kapun – vetette ellen Bea.
- Nem az volt, hogy a toronynál kell letérni a tanösvényről? – Ez eddig logikusnak tűnt, csakhogy kiderült: a tanösvény kivezet a kétszárnyú kapun. Ilyenkor érdemes telefonos segítséget kérni, ám a Vidrapark területén nincs 30-as térerő, így Gazsi mint tájékozódási pont kiesett. Ezért Tamást hívta fel Jóska – azóta se derült ki, miért pont ő, mivel ennél egyszerűbb helyzetekben is képes totális alienként viselkedni. Ezúttal a halastó túloldalán levő Tamásnak ezt a kérdést tette fel:
- Látjátok a kék esernyőmet?
- Hogy lehet már ekkora hülyeséget kérdezni?!- forrongott Bea. – Ne azt kérdezze, hogy látják-e, hanem hogy merre kell menni!
Tény és való, Jóska felidézte bennem azt a zseniális kérdést, amit egy labriszos túrán tett fel valaki a Bükk közepében levő szállásunk gondnokának („Elvesztettük a jelzést, meg tudná mondani, hol vagyunk?”). Többet értünk volna egy GPS-szel, csakhogy mindenki féltette a zuhogó esőtől a mobiltelefonját.
- Várjál, a te mobilod vízálló! – mondta Móni Beának, és már vette is ki a hátizsákból a készüléket. Bea annyira nem volt elragadtatva az ötlettől.
- Jó, elvileg tényleg vízálló, de nem most akartam letesztelni…
-
A GPS-t követve egész sikeresen továbbmentünk (a kapun keresztül) egész addig, amíg egy madármegfigyelő nádkunyhót nem találtunk a tóparton. Ide Csabi meg én először is bementünk, mert addig is fedél alatt vagyunk, de aztán elkezdtem parázni, hogy a többiek elmennek mellettünk, ezért kijöttünk. Ráadásul itt két irányba lehetett menni: balra a gáton keresztül, vagy egyenesen a tóparton.
- Mintha a hölgy azt mondta volna, a kunyhónál balra – próbáltam meg visszaemlékezni.
- Igen, de közben a jobb kezével mutatott – ellenkezett Jóska.
- Talán azért, mert velünk szemben állt…
Csabi, szavazatát egyértelműsítendő, felállt a gátra, mire a gyerekek és a kutya követték, Bea meg frászt kapott, hogy beleesnek a vízbe. Én az egyenesen vezető út mellett találtam egy „Őrzött magánterület, belépés csak engedéllyel” táblát, így én is a balra vezető útra voksoltam. A GPS azonban az egyenes irányt mutatta, így a demokratikus többség azt szavazta meg. Csak akkor kezdtünk kételkedni a döntésünk helyességében, amikor hátranézve azt láttuk, hogy csapatunk többi része – akik jóval utánunk indultak el, de a nádkunyhótól visszanézve még láttuk őket – eltűnt a szemünk elől. Nyilvánvalóan ők lekanyarodtak balra. Innentől kezdve az élbolyban az volt a munkamegosztás, hogy én paráztam, hogy eltévedtünk, Csabi meg próbált meggyőzni, hogy ezen fölösleges parázni.
- Mindentől elvonatkoztatva amúgy nagyon szép helyen vagyunk – jegyezte meg a nádasokkal borított, vízimadarakkal nyüzsgő tavakat pásztázva.
- Ez igaz.
- Akkor meg vonatkoztassunk el mindentől.
Némileg megnyugodtunk, amikor hátranézve azt láttuk, hogy kis csapatunkhoz egy fekete esőkabátos jelenség csatlakozott. Thomas volt – azonban csak egymagában. A többiek tényleg lefordultak balra.
A tavak véget értek, előttünk pedig újabb elágazás: mehettünk jobbra, egy rozsdás sorompó felé, vagy egyenesen.
- A falu előre van, az biztos – szögezte le Thomas. – Akármit mutat is a GPS, én nem megyek jobbra.
A GPS azt mutatta, jobbra kell menni – és Thomas persze jött velünk. Én is némileg kételkedtem, de megnyugodtam, mikor egy piros traktort láttam keresztezni utunkat a távolban.
- Traktor! Emberi kéz nyoma! – kiáltottam lelkesen.
- Vagy csak egy szarvas, aki traktornak álcázza magát – jegyezte meg Jóska.
- Miért álcázná magát egy szarvas traktornak?
- Hogy elfogjanak minket és a szarvaskirály elé vigyenek, aki a farkasok elé fog dobatni.
- Miért lennének a szarvaskirálynak farkasai?
- Miért, az emberi királyok is tartanak oroszlánokat!
Ez teljesen jogos érv volt.
Jó döntésnek bizonyult a traktort követni: hamarosan egy skandináv ország királyi palotájának beillő épületet pillantottunk meg (mint kiderült, a helyi lovasklub), majd kiértünk egy aszfaltútra, ahol egy fehér autó jött szembe. Gyorsan megállítottam és megkérdeztem, arra van-e Lábod, amerről jöttek.
-Igen – felelte a sofőr. És ekkor Jóska föltette a nap kérdését:
- Gyalog is?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése