Evakuálva

1-kor, a megbeszélt időpontban még csak Ilona, Hanna meg én ácsorogtunk a HÉV-megállóban. Ahogy előrébb húzódtunk, megláttuk Ferit, aki épp a síneken jött volna át, ha azokat nem épp a HÉV tervezte volna használni.
- Feri! Feri!-kiabált neki Ilona, de nem hallotta.
- Várjuk meg, amíg átjön, aztán kiabáljunk - javasoltam, mert a Szigetre tóduló tömegben egyáltalán nem volt biztos, hogy meglát minket. - Ha mi ketten egyszerre kiabálunk, azt tuti meghallja.
Ilonának tetszett az ötlet, de nem lett belőle semmi, mert Feri felhívta őt telefonon, így elmondhattuk neki, hogy amúgy itt állunk a sínek túloldalán. (Megfigyeltem, hogy ha egy megbeszélt találkozó esetén valaki "hol vagytok?" kérdéssel hívja fel a többieket, biztos, hogy azok olyan helyen vannak, hogy amúgy szabad szemmel is láthatná őket.) Nemsokára Gergő is befutott, aki halálpontosan kiszámolta, mennyi idő alatt ér ide bringával, csak nem kalkulálta bele a szembeszelet. Barb egyelőre ott rekedt a Battyhányin, mert a BKK ideiglenesen megszüntette a készpénzes jegyvásárlást az automatákból, hogy a hajléktalanok ne tudjanak kéregetni a turistáktól (???). Megérkezett Zsolti is, majd az Amnestysek, akik közölték, hogy még egy szemüveges 16 éves lányt kell keresnünk. Rögtön arra a lányra pillantottunk, aki kicsit odébb támasztotta a kerítést.
- Ő 16 éves - jelentette ki nagy magabiztossággal Ilona, én meg csak csodáltam, hogy milyen képességek fejlődnek ki valakiben, ha tizenéves gyerekei vannak. Fruzsi odament és megkérdezte a lányt, majd visszajött.
- Nem ő az. Ő BKK-s jegyellenőr.
- Ilyen fiatalokat is alkalmaznak már a BKK-nál? - csodálkozott Feri.

A beléptetéssel kapcsolatban volt némi para, mert most már a személyit vagy útlevelet beszkennelik és társítják a karszalaghoz, hogy ne lehessen belógni (nem mintha a karszalag-ellenőrzéskor csekkolták volna a személyiket). Hanna személyije viszont otthon maradt, és közölte, hogy nem megy vissza érte, mert messze van (mondjuk kiszámoltam, hogy húsz perc alatt hazaérne,de nem szóltam semmit). Szerencsére volt egy beszkennelt képe róla a telefonjában és reméltük, hogy az elég lesz. Feri szintén nem hozott személyit, bár pont ő hívott fel mindenkit reggel, hogy ne felejtse el; csak jogosítvány volt nála, ami ugyan személyi azonosító irat, de a leírásban nem volt felsorolva. Közben befutott Barb és Blanka is, akik valahogy szereztek BKK jegyet (talán kéregettek a turistáktól).
- Jaj de jó, a legalján van a személyim! - sóhajtotta Barb és elkezdett kipakolni a hátizsákból két pizzás csigát, egy kiló zöldpaprikát, egy nagy csomag zsemlét...
- Háromnapi hideg élelem? - viccelődtem.
- És ne tudd meg, mennyi Győri kekszünk van!
Sikeresen előásta legalulról a személyit és elindultunk a Szakmai jegyek bódé felé. Feriék még bejutottak, előttem azonban a biztonsági őr keresztbe tette a karját.
- Nem lehet bemenni! Utasításunk van, hogy senkit ne engedjünk be.
- De akikkel jöttünk, azok már bent vannak! - érveltem. Erre végül azt a megoldást találtuk, hogy ők is ismét kijöttek. Kiderült: találtak egy gyanús csomagot, bombariadó van, evakuálják az egész Szigetet. Valóban emberek tömegei sodródtak kifelé.
- Ezek mind most jöttek?
- Nem, ebben benne vannak azok is, akik már bent voltak - véltem.
- Nem hiszem, ezeknél sátor van! Ha hirtelen közlik, hogy bombariadó van és evakuálnak, nem kezded el lebontani a sátradat!
Mindeközben a HÉV-től továbbra is áramlott a tömeg a bejárat felé, őket ugyanis elfelejtették tájékoztatni a lezárásról.

Mi mindenesetre fölvettük a jegyeinket (szerencsére nem faxniztak a személyi iratokkal), aztán visszavonultunk a benzinkúthoz és páran bementünk muníciót venni. Én a kávéspulthoz álltam, de a mögötte álló hölgy először vadul telefonált, aztán ki is ment, így job híján beálltam a pénztárnál álló sorba. Már majdnem sorra kerültem, amikor beesett Barb.
- Van itt valami csoki?
- Mi van a Győri keksszel?
- Azt hoztunk egy csomót.
- Azért kérdeztem.
- Ja, de most csokira vágyom.
Ő megkapta a csokiját, engem viszont tájékoztattak, hogy a kávégép elromlott és vegyek az automatából. A vicc az, hogy eleve automatából akartam venni, csak nem vettem észre, hogy van.
Mire kiértem, a többiek letelepedtek a fűre, Feri elővette a spagettijét és enni kezdett. Én még a vécét próbáltam megközelíteni, de megint utamat állta egy biztonsági.
- Csak a vécére akarok menni.
- A vécé is le van zárva. A benzinkutat is evakuáljuk.

Így hát a benzinkúttól is továbbmentünk, kivéve Gergőt, aki vitába keveredett a biztonságiakkal, hogy a benzinkút magánterület és onnan nincs joguk senkit evakuálni. A biztonságiak azt felelték, hogy akkor eltávolítják őt, amiért ellenszegült a hatósági intézkedésnek, de Gergő sajnos náluk jobban ismerte a szabályozást és teljesen összezavarta őket. Így maradhatott, bár mint Feri megjegyezte, nagyon magányosan érezhette magát egyedül a benzinkúton. Mi viszont kinéztük magunknak a kis zöld dombot a HÉV megálló közelében, Feri rögtön letelepedett a közepén és folytatta az ebédjét. Meglepve láttam, hogy Ilona egy kerékpárt tol maga mellett.
- Te biciklivel jöttél?
- EZ a Zsoltié, legalábbis remélem.

Veszteséglistánk újabb fővel gyarapodott, mert Timi kiment egy ismerős elé a HÉV megállóba, és már nem engedték vissza. Majdnem három óra volt, mikor ismét megindult a beléptetés a Szigetre. Persze hatalmas tömeg áramlott a kapuk felé, így Zsolti úgy döntött, visszafordul az autós-kerékpáros bejárathoz, mert úgy gyorsabban bejut. Lehet, hogy nem vált be a terve, mert mikor, már bent a Szigeten, első utam a Pride sátrához vezetett, Ákos azzal fogadott, hogy hova tettem a Zsoltit.
- A kerékpáros hídon át jön, hogy gyorsabban itt legyen. Ti hogyhogy már bent vagytok?
- Mi bejutottunk még a lezárás előtt.
- De az evakuálás nem azt jelenti, hogy mindenkit kiküldenek?
- Minket nem küldtek ki, csak másokat nem engedtek be.
Utóbb kiderült, hogy a "gyanús" csomagban sör és kolbász volt. Most azon aggódhattam, nehogy az őrző-védő kutyák kiszagolják a vega kolbászos szendvicskéimet...