Paprikás krumpli és kakaós kalács

Erát nagyon felvillanyozták a délelőtti történetek.
- A Lóri története annyira jó volt! De az Emőé is nagyon tetszett. Már bocsánat, hogy így megszemélyesítelek benneteket.
- Hát, végülis személy vagyok – állapította meg Emő.

Mikor kimentünk a konyhába, Attilának már csak hűlt helyét találtuk,viszont ott álltak a tűzhelyen a lábosok a paprikás krumpli különböző változataival, a húsos (kolbászos) fazékban egy merőkanállal. HZS ezt rögtön át is akarta tenni a vega lábosba, de én megkértem, hogy előbb öblítsük le. Megtettük, szedtünk magunknak és bementünk a szobába. Jani azonban nem volt elégedett ezzel a megoldással:
- Most összevegáztátok a húsosat!

Ráhelnek más miatt volt hiányérzete.
-Nekem ebbe kéne tejföl. Szerintetek a tejföl a hűtőben ehhez van, vagy Attila valami más kajához szánta?
- Ha máshoz szánta is, az én adagomat nyugodtan megeheted – hatalmaztam fel, és Jani is csatlakozott. Ráhel így két adag tejfölre felhatalmazva ment ki a hűtőhöz, majd csalódottan tért vissza.
- Nincs is tejföl.
- Attila a közértbe ment le zöldségért – jutott eszébe valakinek. – Hívd fel és szólj, hogy vegyen tejfölt is.
Ráhel fölhívta, de Attila ki volt kapcsolva. Viszont eszünkbe jutott, hogy Cseke és Csilla is elmentek, talán pont a boltba Attilához csatlakozni.
- Megvan valakinek valamelyiküknek a száma?
- Nekem a Csekéé megvan – mondta Roli, és már hívta is. Ki volt kapcsolva.
Egyre reménykedtünk, hogy az eltévedt bárányok megérkeznek, még mielőtt Ráhel teljesen elfogyasztaná a paprikás krumpliját, de nem így történt. Már mind végeztünk az evéssel, amikor megjelent Attila, Csilla és Cseke.
- Most látom csak, valaki keresett! – csodálkozott Attila.
- Én voltam, hogy hozzál tejfölt – mondta Ráhel. –De most már mindegy.
Erről Csekének is eszébe jutott, hogy bekapcsolja a mobilját, és szembesült a nem fogadott hívással. Borotvaéles logikával kikövetkeztette, mi történhetett.
- Roli, látom, kerestél. Tejföl?

Vacsorához Attila kakaós kalácsot tervezett sütni. Összegyúrta a tésztát, betette kelni, közben pedig a kakaós tölteléket kevergette. Eközben sűrűn nézegetett a plafon felé.
- Begörcsölt a nyakad? – kérdezte Jani.
- Nem, csak nem tudom, honnan jönnek bele ezek a fehér izék. Látod? Ilyen kis fehér szöszök vannak a kakaóban. Hullik a plafonról a vakolat, vagy mi?
- Amíg nem döglött állat, addig nincs nagy baj – véltem. Végül valaki rájött a rejtély kulcsára. A kis fehér izék a tészta maradékai voltak; Attila ugyanis a dagasztás után nem mosott kezet, és a karjára tapadt tésztadarabkák most egyenként hullottak be a kakaós tálba.

Mi többiek közben bevonultunk a szobába, és csak néha hallottuk, amint Attila egy-egy fedőt vagy edényt elejt a konyhában. Egy különösen hangos csattanás után az ajtóban ülő Csilla hátrafordult.
- Na jó, ezt most nem láttuk – mondta gyorsan. Amit nem láttunk, az az volt, hogy a töltelékes tál és belőle a töltelék a konyhapadlón landolt. Attila gyorsan visszasöpörte, mintha mi se történt volna.


A következő akadály az volt, hogy nem tudtuk begyújtani a sütőt. Mint kiderült, a gomb volt a ludas, amit igen könnyű volt leszedni, viszont lehetetlen elforgatni. Helyébe tettük az egyik főzőlap gombját, amivel már be lehetett kapcsolni a sütőt, de a fokozatot állítani nem sikerült. Természetesen magas fokozaton sütött, és ennek meg is lett az eredménye: a kalácsból természetesen kifolyt a töltelék, és természetesen jól odaégett. Jani azért megkóstolta, de megbánta.
- Jaj, azt hittem, olyan lesz, mint a kakaós csigánál, amikor az aljára kifolyik a töltelék és tök finom!
- És ez milyen volt? Szar?
- Nagyon…

A nap végén mindenki elmondta, mi az, amiben úgy érzi, fejlődnie kell. Attila önkritikus volt:
- Nekem a sütésben, mert ennyire még az életben nem basztam el kalácsot…