Asztal

A régi lakásban az előző lakók otthagytak nekünk egy asztalt és négy széket, így ilyesmit nem vettünk. Az új lakásba viszont csak a saját bútorainkat vittük, ezért asztal és székek után kellett néznünk. Szerencsére a sarkon van a Mömax, ahol egész jó a kávé, és ráadásul András a honlapjukon egész olcsón talált asztalt és székeket. Egy reggel felkerekedtünk tehát és körülnéztünk az áruházban. Az András által kinézett székeket nem találtuk sehol, viszont én találtam néhány jól kinéző összehajtható széket. - Nézd, ezek tökjók és olcsóbbak is. - De ne már összehajthatót. - Most miért, az előző lakásban is olyanok voltak. - Hát legföljebb vendégszéknek. Az asztalt hamarosan megtaláltuk, a székek ügyében pedig az eladóhoz fordultunk. Sportszerű nehezítésként a honlapon ennek az egy terméknek nem volt fantázianeve. Úgyhogy beletelt egy kis időbe míg a honlapot közösen nézegetve megtaláltuk a székeket, és kiderült, hogy ezekből pont nincs most raktáron. - Akkor kérjük azt az asztalt - mondta András. - Mi itt asztalokat nem árulunk, csak a másik áruházunkban, a meidlingi pályaudvarnál. Itt meg lehet rendelni, és 14 napon belül megérkezik. Vagy a másik lehetőség, hogy a webáruházból megrendelik, és a posta ingyen kiszállítja. Kívánják megrendelni? Nem kívántuk megrendelni és még két hétig asztal nélkül maradni. Én mindenesetre leakasztottam két 7 eurós összehajtható széket, amelyek sokkal kényelmesebbnek tűntek, mint az András által kinézett nem-összehajthatók, lebeszéltem Andrást az egy méter magas, bekeretezett Buddha-képről (valami 30 euró volt) és hazamentünk. Otthon körbenéztünk, hátha a Kikában van olcsón asztal, de csak üvegtetejűt találtunk, az pedig Krisznél se vált be, pedig ő gyereket fogadott örökbe, nem macskát. Szóval maradtunk annál az opciónál, hogy megrendeltük a Mömaxból az asztalt, és vártuk a visszajelzést, hogy mikor szállítják ki. Kábé minden reggel azzal nyitottam meg az emailemet, hogy hátha kaptam valami értesítést, és napközbenre nem csináltam fix programot, hogy szükség esetén otthon tudjak lenni, de egy hétig nem történt semmi. Ami azért különösen érdekes, mert 6 napon belül ígérték a kiszállítást. A 8. napon végre kaptam egy emailt, hogy a megrendelésemet rögzítették. Mondjuk nem tudom, miért telt nekik ez ilyen hosszú időbe, mindenesetre küldtek egy linket a posta honlapjához, ahol követni tudom a küldeményemet. Ráklikkeltem, semmi infó. Ez volt szerdán. Csütörtök este végre érkezett egy újabb email, hogy feladták a csomagot. Szeptember 12. pénteket jelölték meg kiszállítási dátumnak, aminek nagyon nem örültem, mert aznap délután a menekülttáboros tüntire terveztünk menni Tündivel. Gyorsan írtam neki, hogy a részvételem asztalfüggő (nem írták, hogy a szombaton belül milyen időpontban érkezik az asztal). Azután pénteken kaptam egy újabb emailt, miszerint 14-én hétfőn hozzák az asztalt. 12-én szombaton reggel negyed 7-kor csöngettek; mondjuk már ébren voltam persze, de még pizsamában, mert nem vártam látogatót. A postás, mint kiderült, csak jelzésként csöngetett (és csak egyszer), mert minden kapucsengő nélkül bejutott a házba és az ajtóban letette a nagy lapos csomagot. Merthogy nem összeszerelve, hanem IKEA-módra alkatrészekben kaptuk meg az asztalt. Úgyhogy megvolt a reggeli programunk, amíg összeraktuk (bár azokat a csavarokat, amelyeknek nem jelölték meg eleve a helyét, kalapács híján nem tudtuk betenni, de ettől még egész stabil lett a konstrukció), azután elmentünk és vettünk egy nagy mirelit pizzát, előre örülve, hogy asztalnál sokkal könnyebb lesz enni, mint ölben. Ott, ahol először felállítottuk az asztalt, kicsit billegett, de aztán András a falhoz tolta és ott nem, így arra jutottunk, hogy a hiba nem az asztalban, hanem a parkettában van. Ebéd előtt viszont úgy gondoltam, kevésbé praktikus a falnál enni, ezért bevittem az asztalt a szoba közepére, gondosan kiválasztva egy olyan helyet, ahol nem billeg. Mikor bevittem a tányéromat a kész fél pizzával, észrevettem, hogy András 90 fokban elfordította az asztalt (a hosszabb oldala most nem párhuzamos volt az ablakkal, hanem merőleges rá), de igazából sokkal kevésbé foglalkoztatott, mint a kaja. El is kezdtünk enni. - Ez az asztal billeg - állapította meg András. - Ahogy az előbb én raktam, úgy nem billegett. - Ja!