A vendéglátóhelyek megnyitása után András első szabadnapján mindketten elmentünk Covid-tesztre, hogy este utólag megünnepelhessük mindkettőnk születésnapját plusz az évfordulónkat. A Stadthalléba kértünk időpontot, amit én majdnem lekéstem, mert egyrészt rosszul tudtam, hogy a metrótól melyik irányba kell menni, másrészt rossz bejárathoz mentem (András megírta, hogy elöl kell bemenni, na de egy sportcsarnoknak vagy minek mégis melyik az eleje?) Aztán persze nem találtam a telefonomon a QR-kódomat, kerestem vagy ezer évig, míg kiderült, hogy nem is az kell, hanem az időpontról a visszaigazolás. Szóval eltartott egy darabig, míg bejutottunk.
Odabent az a meglepetés ért, hogy szemben a budapesti tesztelőhellyel, ahol az én szerepem kimerül az orrturka elviselésében, itt aktív szerepet kellett vállalnunk: az orrturkás pálcát egy üvegcsével odaadták nekünk, hogy kavargassuk egy kicsit, majd rácsöppentették a gyorstesztre. Ezt követően a középre elhelyezett asztalok egyike mellett kellett ácsorognunk 15 percig, figyelve, hogy megjelenik-e csík a teszten. Az enyémen elkezdődött valami.
- Ez azt jelenti, hogy meg fogsz halni - mondta András.
- Hát előbb-utóbb biztos.
A 15 perc után oda kellett mennünk egy pulthoz. Ott szerepelt egy felirat, amit nem értettem, mindenesetre letettem a tesztemet a pultra. Mint kiderült, a felirat azt jelentette, hogy semmit ne tegyünk a pultra, a tesztet sem... Ettől függetlenül megadták a negatívat.
Most, hogy letelt a 22 nap az első oltás után, többé már nem kell orrturkára járnunk. Tündinek viszont igen, mert ő pont a kijelölt időpontban beteg volt és nem tudták beoltani. Ez a mai napon több nehézséget okozott neki, mert egy barátnőjét kísérte el a kórházba, hogy tolmácsoljon neki. A kórházban közölték, hogy a betegeket letesztelik ott helyben, de a kísérőket nem, menjen el egy tesztközpontba. A tesztközpontban azt mondták, hogy tévedés, a kísérőnek is jár a teszt a kórházban, menjen oda. Visszament a kórházba, ahol már elunták a dolgot és beengedték teszt nélkül. Azt gondolta, jól megúszta a dolgot, csak azt felejtette el, hogy délután meg velem találkozik egy kávézóban.
- Láthatnám a teszteket? - kérdezte Denise, a Bécsbe szakadt afroamerikai üzletvezető. Elsőre nem értettem, aztán rájöttem és büszkén mutattam a kis sárga oltási füzetkémet. Tündi előhalászott egy házilag végezhető gyorstesztet a táskájából.
- Van nálam teszt, jó az, ha itt megcsinálom?
Denise elfogadta a megoldást, Tündi pedig kibontotta a dobozt.
- Azért nem itt fogom csinálni, mégiscsak esznek körülöttünk - mutatott Tündi a mögötte ülő társaságra.
- Nekik háttal vagy, engem meg nem zavar - nyugtattam meg. Igazából észre sem vettem, hogy megcsinálta az orrturkát, csak azt, amikor kinyitotta az üvegcsét, belehelyezte a pálcikát, majd az üvegcsét egy óvatlan mozdulattal fejjel lefele fordította.
- Basszus, kiöntöttem a folyadékot! - kiáltotta, és megpróbálta a gyorstesztre csöpögtetni azt a keveset, ami az üvegcse kupakjában landolt. - Na mindegy, így biztos nem lesz csík, és az a lényeg, hogy ne legyen.
- De, kell valamekkora csík, de csak rövid. Szaladj ki a patikába és kérj egy másik tesztet.
- Nem lehet, már elhasználtam az e havi adagomat - célzott arra, hogy havonta öt ingyenes gyorsteszt jár minden Ausztriában biztosított bécsi lakosnak.
- Nekem meg nem jár, mert magyar TB-m van.
- De lehet, hogy nem is volt benne több. Vagy hova ömlött? - tűnődött Tündi, míg fel nem fedezte a vizes foltot a ruháján. - Ja, ide. - Visszatért a gyorsteszthez és az üvegcsét fejjel lefelé fordította a gyorsteszt fölött, ütögetve próbálván kipréselni belőle az utolsó cseppeket.
- Ez jó ötlet, hátha az ütögetéstől is lesz valamennyi csík - ismertem el. Valóban megjelent egy egész rövid csíkocska a teszt szélén, sokkal közelebb a széléhez, mint nekem volt a Stadthalléban. Tündi viszont arra jutott, hogy jóleszezígy, és mikor Denise arra járt, megmutatta neki. Láthatóan Denise-nek is megfelelt, így igazából mindenki jól járt, kivéve Tündi összetaknyozódott ruháját.
(kép: Egészségkalauz)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése