Mikor megérkeztünk, Balázs már az előszobában várt.
- Itt járt a postás. Hozott egy csomagot, de nem tudtam kifizetni, mert nem volt nálam készpénz. Még itt van az utcasarkon.
- Igen, láttam is a postásautót, csodálkoztam, miért itt tart ebédszünetet - válaszolta Julieta és el is indult, hogy rendes feministaként ő fizessen a férje helyett. Balázs eközben nekem méltatlankodott.
- Hihetetlen, hogy már mindenhol lehet kártyával fizetni, csak a postásoknak nem.
- Meg egy-két heurigerben. Ahol korábban laktunk, volt a környéken egy hely, ami azért volt készpénzes, mert a tulaja szerint a kártya az ördög bibliája.
- Szerintem a postások a borravalóért csinálják. Azt remélik, hogy nem lesz apród, és megtartják a maradékot.
- Ez tök pofátlanság. Mert persze, adnál borravalót, de ha így kitrükközik, az gáz.
Balázs gyanúja beigazolódott, mert Julieta hamarosan visszatért és elmesélte, mi történt.
- Mondta, hogy 325 forint, de nem tud visszaadni, adjak nyugodtan 500-ast. Mondtam, nem kell, megoldom. Azt mondta, 400-at is adhatok, de abból se tud visszaadni. Én meg leszámoltam neki szépen a 325 forintot.
Postás bácsi még nem jött rá az örök igazságra, hogy egy latin-amerikai feministával nem érdemes ujjat húzni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése