2022. február 13., vasárnap

Elhúzódó karantén

 Andrásnak január 31-én este érkezett meg a pozitív teszteredménye. (Mondjuk a tesztet előző nap csináltatta, tehát hétfőn covidosan dolgozott, de ezen már nem lehetett segíteni.) Megírta a munkahelyére, hogy karanténba került, és felhívta a háziorvost, hogy jelentse be őt a megfelelő hivatalos helyen. A háziorvos asszisztense azt mondta, legjobb, ha ő maga is bejelenti, ezért írt egy emailt. Ehhez képest nem érkezett meg a hivatalos visszajelzés arról, hogy karanténba került, amit pedig be kell majd mutatnia a munkáltatójának, hogy a megfelelő fizetést kapja. Kicsit idegeskedett, hogy így most hogy fogják neki kifizetni a bérét, de mivel bölcsen a hónap első napjától került karanténba, megnyugtattam, hogy 28 napja van még elintézni. Ezután elkezdett nyafogni, hogy vegyek neki puncsminyont. Mondjuk kicsit érdekesen választja meg a példaképeit, de még mindig jobb, mintha pörköltszafttal akarta volna összekenni magát, szóval elmentem és hoztam neki minyont.


Az osztrák szabályozás szerint a 10 napos karantén 5 nap után negatív teszttel kiváltható. András vasárnap elment tesztelni, de pozitív lett. Ezzel hétfőn felhívta a munkahelyét, majd a háziorvost is - ahol az asszisztens azt mondta, hogy ha az akármilyen értéke 30 fölött van, akkor már nem számít fertőzőnek és hivatalosan kikerült a karanténból. Andrásnak 38 volt ez az érték, tehát ismét felhívta a munkahelyét és elmondta, hogy másnap már dolgozhat. Csakhogy még az őt karanténba betevő hivatalos email sem érkezett meg, nemhogy az, amelyik kiszedte volna a karanténból.

Az elkövetkező napokban András felhívta a Covid-vonalat, ahol nagyon segítőkészek voltak és mondták, hogy persze, simán mehet dolgozni vagy akárhová. A munkahely azonban kötötte az ebet a karóhoz, hogy nekik a hivatalos "karantén vége" email kell. Úgyhogy András vidáman eljárt kávézóba, edzőterembe meg mindenhová, közben meg azon gondolkodott, hogy ez az időszak minek számít - mivel már nincs karanténba, az állam nem téríti meg a munkahelynek, viszont betegállománynak sem minősülhet, hiszen nem beteg, az meg csúnya lenne, ha a szabadságából vonnák le ezeket a napokat. Szerdán újabb tesztet csináltatott, ez már teljesen negatív volt. Ennek ellenére a munkahelyén azt mondták, hétfőig semmiképp sem jöhet vissza dolgozni - pedig ekkorra már a karantén maximális ideje is letelt, amúgy emberhiány van, és mindennap felhívták, hogy megérkezett-e a hivatalos "karantén vége" email. Egyébként a munkakezdést ehhez kötni a cég belső előírása, az állami szabályozás értelmében negatív teszttel azonnal mehet vissza dolgozni. Szóval innentől azt vártuk, hogy ki adja fel előbb, a cég vagy a túlterhelt állami bürokrácia.

A cég veszített: vasárnap felhívták Andrást, hogy hétfőn mehet dolgozni. Egy teljes hetet lógott a munkából egészségesen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése