2022. szeptember 20., kedd

Elveszve az uszodában

 Tenerifén továbbra is megtartották azt a Covid-intézkedést, hogy az uszodában egyszerre csak adott számú ember tartózkodhat, tehát előre be kell jelentkezni időpontra. Egyórás sávok vannak, hivatalosan 45 percet tartózkodhatsz a vízben, utána már az öltözőbe kell lenned. Mondjuk ahogy láttam, nem nagyon tartotta ezt be senki (amikor óra 55-kor benéztem, egy csomóan lelkesen úsztak), ezért úgy döntöttem, mikor óra 45-kor abbahagyjuk az úszást, még átmehetünk a masszázsmedencébe. Ott három darab masszázságy is feküdt, amelyekből csak egy volt foglalt, így javasoltam Andrásnak, hogy vegyük igénybe a másik kettőt.

- De ezek nem működnek.

- Ott van a medence szélén egy kis gomb, azt kell megnyomni - hívtam fel a figyelmét, és ezekkel valóban bekapcsolt a masszázs.

András korábban figyelmeztetett, hogy az öltözőben nincs meleg víz. Ennek eléggé nem örültem volna, lévén úszás után hajat szoktam mosni, de szerencsére a női öltözőben teljesen megfelelő hőfokú volt a zuhany. A komplikáció utána következett. A szekrénykulcson, amit a csuklóm helyett a szatyromban viseltem (mert túl nagy volt és folyton le akart esni) nem volt szám, így érzésre mentem oda ahhoz a szekrényhez, amiben emlékeim szerint a ruháimat hagytam - ám a kulcs nem illett a zárba. Az is gyanús volt, hogy az én szekrényemnek narancssárga volt az ajtaja, itt meg csak kék és szürke szekrények voltak, és a számaik is alacsonyabbak voltak, mint amire emlékeztem. Miután még pár szekrényt végigpróbáltam (és mindenki gyanakodva nézett), felmerült bennem, hogy talán másik öltöző is van. Egy szál törülközőben kimentem a folyosóra, és azt hamar felfedeztem, férfiöltözőből van kettő, ami optimizmusra adott okot. Másik női öltözőt viszont sehol sem találtam. Végül egy segítőkész hölgy vette észre, hogy egy szál törülközőben téblábolok a folyosón.

- Valami gond van? - kérdezte.

- Van itt másik női öltöző? - kérdeztem. Ő rámutatott egy ajtóra, közvetlenül a kijárat előtt. És igen, itt voltak a narancssárga szekrények! Úgy megörültem a felfedezésnek, hogy elfelejtettem kivenni a szekrényből az 1 euróst, ami a bezáráshoz kellett. Nem baj, egy utánam jövőnek jó napja lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése