2023. július 1., szombat

Egészséges reggeli Las Mercedesben

 Las Mercedesbe leérve megállapítottam, hogy van még negyedórám a buszig. A buszmegállóban kis kávézó állt, amelynek cégtáblája azt hirdette, hogy egészséges reggeliket és ebédeket szolgálnak fel. Reméltem, így növényi tejet is kapok majd a kávémba, még ha nem is lesz időm helyben meginni.

A pult mögött egy magas nő hippiszerű öltözékben éppen lepakolta vászontáskáját, társa, egy nagydarab fiatalember, pedig láthatóan épp a könyvelést nézte át.

- Elnézést, nyitva vannak?

- Persze - felelte a nő, majd ezután mindketten visszatértek eddigi foglalatosságukhoz. Közben a pulton megláttam a "próbálja ki hideg kávéinkat!" feliratot, ami fölkeltette az érdeklődésemet. Azonban hiába ácsorogtam továbbra is a pult előtt, ők még percekig nem vettek rólam tudomást, míg végül a srác megkérdezte:

- Segíthetek?

- Igen. Elmondaná, milyen hideg kávék vannak?

A srác ekkor hosszas felsorolásba kezdett, amit nem igazán tudtam követni, csak az utolsó két elem maradt meg: az első a frappé volt, a második az, hogy csinálnak egy rendes tejeskávét és belepakolják a jeget. Meggondolatlanul frappét kértem, növényi tejjel.

- Szója- vagy zabtejjel? - kérdezte a hippinő, aki társánál némileg jobban artikulált.

- Zabtejjel kérném.

A srác lassan feltápászkodott a székéből és hátrament a konyhába. A nő kezében láttam egy tejesdobozt, amitől megkönnyebbültem, ám percek is beleteltek, amíg a műanyag poharat a srác kihozta és letette a kávégép mellé. Ezután csak téblábolt, és éppen szólni akartam, hogy már csak öt percem van a buszig, amikor megláttam a pólója hátán a feliratot:

A KAJA NEM KONZERV, A PINCÉR NEM REPÜL. TÜRELMET KÉRÜNK

Ezek után nyilván nem sürgethettem meg, csak aggodalmasan figyeltem, hogy még mindig nem viselkedik kávéfőzésre készülő ember módjára. További két perc után megfogta a poharat és előrehozta a pulthoz; ekkor döbbentem rá, hogy nem kávét, hanem frappéport kevert az italba. Benyúlt egy hatalmas műanyag zacskóba, amiben a fedelek voltak, és kivett egy mokkáspohárra valót, ami persze kicsinek bizonyult a pohárra.

- Sejtettem, hogy kicsi lesz - jegyeztem meg, egyrészt mert van szemmértékem, másrészt mert a tenerifei vendéglátósoknak a pohárfedelekkel állandó konfliktusa van (ld. itt: https://macskamedve.blogspot.com/2022/12/poharfedel.html). A srác elővett egy újabb fedelet és rátette az italra. Ezután keverőkanalat kezdett keresni, de erről gyorsan lebeszéltem és fizettem. 

A megállóba kiérve meg kellett állapítanom, hogy 1. a tejbe minimális mennyiségű frappéport kevertek 2. az ital nemhogy hideg nem volt, de szobahőmérsékletű is csak erős jóindulattal és 3. a pohárfedél elrepedt, mégpedig pont az ivásra szolgáló nyílás mellett, így ha inni próbáltam belőle, az egész a nyakamba ömlött. Ráadásul egy teherautó jó tenerifei szokás szerint beparkolt a megállóba. Mivel a busznak egy perc múlva jönnie kellett, kiszaladtam az úttestre, ahol persze egy másik, kisebb teherautó épphogy kikerült, de a buszsofőr szerencsére észrevett. Mindenesetre a buszon mellőztem a kávézást.

Las Mercedes amúgy gyönyörű hely, mint az alábbi kép is mutatja, csak az egészséges kávézóját kell messzire elkerülni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése