Karneváli lebukások

 A SuperDino pénztárában egy kalóz ücsörgött.

Mondjuk többektől hallottam már abbéli véleményt, hogy ez az üzletlánc egy rabló banda, de nem gondoltam volna, hogy ez ennyire szó szerint értendő. Mindenesetre feltartott kézzel közelítettem és üdvözletemet küldtem Jack Sparrow kapitánynak, így ép bőrrel megúsztam a kalandot, de ez azért jó példa arra, milyen sokan lelepleződhetnek egy karnevál során. Puerto de la Cruzban például megtudhattuk, merre jár a Mikulás, amikor szabadságon van (azt viszont nem, hol hagyta a nadrágját).

Az is kiderült, hogy Miss Röfinek van báli ruhája, csak eddig sosem tudta megmutatni, mert a "Malacok az űrben" kabinjában nem volt számára elegendő hely.

A jelek szerint viszont Hermione kamuzott, amikor azt állította, hogy a szülei fogorvosok, hiszen két favágó kíséretében jelent meg a menetben. Persze mondhatjuk, hogy a két foglalkozásban van némi közös, hiszen mindkettő gyökerekkel foglalkozik, de ennyi erővel a bizonyos politikusokkal dolgozó tolmács kollégákat is egy kalap alá lehetne venni velük.

Mások azzal buktak le, hogy nem annyira profik a foglalkozásukban, mint azt elsőre gondolnánk róluk. Az egyiptomi fáraónak elcsúszott a gallérja, és csak a mindenhol ott levő tejesasszony segítségével tudta megigazítani.

Los Cristianosban megtudtuk, mi a valódi oka, hogy a katolikus egyház nem szentel fel női papokat, ez a karinges példány ugyanis hivatása gyakorlása helyett egyfolytában a mobiljával volt elfoglalva.

Persze ez igazából nem róható fel neki, hiszen napjainkban már a zsiráfok is folyamatosan a mobiljukba temetkeznek.

Egy vidám rabbi ezzel szemben sörrel a kezében nézte végig a szambadobosok produkcióját.

Még a sokkal szigorúbb muszlim vallás követői sem tartózkodtak az alkoholtól a karnevál napjaiban.

Egy másik ajatollah ennél is tovább ment, és egy miniszoknyás légikisasszonnyal ropta. Ráadásul bárki egy pillanat alatt láthatja, hogy igen gyakorlott az ilyesmiben.

A vidám nyugdíjasok más módját találták meg a szórakozásnak: horgászbotokon női alsóneműket lengettek egy salsakoncert kellős közepén.

Ez az úriember vélhetően afrikai törzsfőnök, aki először sikertelenül próbált bejutni egy RBNB-be, majd feladta és úgy döntött, inkább iszik valamit.

Abban viszont nem vagyok biztos, hogy jó ötlet egy börtöntöltelékre kisgyerekeket bízni.

Jót derültem a lebukott karneválozókon - egész addig, míg ki nem derült, hogy egyik túratársam valójában vámpír. Innentől kezdve egészen más értelmet nyert az a kérdés, hogy biztonságos-e Tenerifén túrázni.

Megkésett karnevál La Orotavában

 Ezen a télen az esős idő miatt egymás után mondták le a karneváli felvonulásokat. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy az első menet már vígan hamvazószerda után lett végre megtartva, méghozzá kis városunkban. Innen hoztam pár vidám jelmezt. 

Elsőként közölném a jó hírt, hogy idén is volt ugyan patika, de szexshop nélkül (https://macskamedve.blogspot.com/2024/02/kisvarosi-karneval.html), ennek örömére gyorsan első díjat is adtak neki egyéniben.

Az egészségügyre és a higiéniára más felvonulók is nagy figyelmet fordítottak. A képen látható két szobalány engem és Andrást is alaposan leporolt a tollseprűjével.

Egy másik csapat konkrétan felmosónak öltözött.

Fontos is volt a munkájuk, mivel utánuk egy csapat csecsemő vonult.

Egy újabb takarítónő, teljes felszereléssel.

Arra viszont nem jöttem rá, miért rózsaszínek a légipostai küldemények.

A buszsofőrök hátukon viselték a járatuk számát. A 999-es szám azt jelzi: "utasokat nem szállít".

Ezért a karneválozók egy része kénytelen volt más közlekedési eszköz után nézni. Egyesek a léghajót választották:

Mások dinóháton indultak vadászni:

És felvonult egy csapat dodzsem is.

Az élelmiszerekre áttérve, idén sem maradtunk pattogatott kukorica nélkül.

A Principe kekszcsalád egyik tagja viszont nem volt hajlandó meghazudtolni nemi identitását, és herceg helyett hercegnő-keksznek öltözött.

A séfek nagyon jó első benyomást keltettek, ám amikor megláttam, hogy jobbra-balra egerek vannak körülöttük, azért reméltem, hogy nem ők fogják elkészíteni a vacsorámat.

Egyszerű és zseniális: két éjjeliszekrény is vonult a menetben.

A naprendszerek annyira megörültek, hogy sikerült szelfizniük az első udvarhölggyel, hogy utána szerteszét szóródtak. Valószínűleg ennek tudható be a világegyetem tágulása.

Személyes kedvencemet hagytam a végére, akit egészen szokatlan kontextusban fedeztem fel. A dobcsoportok tagjai ugyanis általában összeöltöznek, de ez a konkrét csapat mindenkinek megengedte az önkifejezést. Számomra az egész sziget szellemiségét is szimbolizálja ez a doboló, sportcipős apáca, szivárványszínű szárnyakkal.

Kenyérsarok

 A saját városunkban egyik kedvenc helyünk a Rincón del Pan nevű pékséglánc kávézója. Az ablakból csodálatos kilátás nyílik a völgyre, finom a kávé, a pincérlánnyal pedig még túratippeket is lehet cserélni.  Az icodi üzletben az iced lattéhoz lehet kérni sóskaramella ízű szirupot, ami isteni finom. Ugyanezen lánc santa cruzi egységei azonban, mint az elmúlt napokban kiderült, hagynak némi kívánnivalót maga után.

A Plaza de Españán levő üzletben régen több fajta vegetáriánus szendvicset is árultak, most azonban már csak igen kis méretű tortillás szendvics képviselte a húsmentes szekciót. Emellé kértem egy iced lattét, titokban reménykedve, hogy felajánlják hozzá a sóskaramellás szirupot. Azonban nemcsak ez nem történt meg, hanem az iced latte fogalma sem igazán jutott el hozzájuk, ugyanis kaptam egy csésze forró lattét, valamint egy poharat tele jéggel, hogy oldjam meg magam. Belegondolva még szerencse, hogy a kávégépet nem magamnak kellett kezelnem.

Másnap, a karnevál napján Györgyivel a másik Rincón del Panba mentünk. Itt is iced lattét kértem, amit papírpohárban kaptam, jég nélkül. Györgyi még rosszabbul járt: megkérte, hogy a szendvicsét melegítsék, és be is tették a sütőbe, viszont a jelek szerint nem kapcsolták azt be, ugyanis teljesen hideg és átsütetlen maradt. A kiszolgálás sebessége is hagyott kívánnivalókat maga után. Mikor leültünk az asztalunkhoz, egy sárga ruhás indián állt a sor végén, az sms-ező piros bukott angyal mögött látszik a tükörben.

Leülvén Györgyivel elkezdtük a Magyarországon népszerű "miért utáljuk az OTP-t" című játékot (az én válaszaim egy része olvasható itt: https://macskamedve.blogspot.com/2022/05/one-day-in-bankok.html), ami legalább húsz percig eltartott. Ezután felnéztünk és megállapítottuk, hogy a sárga ruhás indián még mindig a pultnál áll, arra várva, hogy leadhassa a rendelést.

Parkolásos kalamajkák

 A találkozási pont egy étterem előtt volt, amely azonban még nem volt nyitva, csak a négylábú személyzet állt őrségben a tetőn.

Ahogy gyűltek a túratársak, egyre több autó érkezett, és lassan megtöltötték a parkolót.

- A tulaj meglátja ezt a sok kocsit, és azt fogja hinni, hogy mekkora forgalma lesz ma. Szerintem sose szokott egyszerre ennyi vendége lenni - jegyeztem meg.

- Biztos már számolgatja, hogy ha mindegyikünk csak egy egy eurós kávét kér, azzal is 40 eurót keresett - kontrázott Jesús.

- És mekkorát fog koppanni szegény, hogy nem ide jöttünk.

A tulajdonos hamarosan megérkezett, és nemcsak annak nem örült, hogy nem tervezünk nála fogyasztani, hanem annak sem, hogy elfoglaljuk a teljes parkolót, és így a fizető vendégek nem tudnak hova beállni. Szerencsére mi úgyis készültünk elindulni fel a hegyre.

A túra után keresnem kellett valakit, aki levisz az autópályáig, mert gyalogolni azért igen hosszú lett volna.

- Az a fehér kocsi, ami mögöttem áll, lemegy az autópályára - mondta Sonia.

- Nem tudom, kié az a kocsi.

- Hát azé a két emberé.

- Melyik két emberé?

- Akik a mögöttem levő fehér kocsival jöttek.

Gombvakság

 Nemrég tanultam azt a szót, hogy arcvakság: olyan emberekre használják, akik nehezen jegyeznek meg arcokat. A Titsa (amelyről bővebben itt: https://macskamedve.blogspot.com/2012/01/titsa-es-tsai.html, https://macskamedve.blogspot.com/2022/12/san-juan-de-la-rambla-titsai.html) egyes sofőrjei egy hasonló állapottól szenvednek, amelyet gombvakságnak nevezhetünk: nem érzékelik, ha egyes utasok fel- vagy le akarnak szállni. A leszállók ugye magán a buszon nyomják meg a gombot, az autópálya mellett felszállni vágyók pedig a buszmegállóban (erről ld. még a fenti második bejegyzést), amelynek hatására a megálló fölött felvillan a "busz" felirat, innen tudja a sofőr, hogy le kell térnie a megállóba.

Abades (ld. a képen) buszmegállójánál nem világított a felirat, bár már ott várakozott egy lány, ezért megnyomtam a gombot. A felirat még mindig nem gyulladt ki.

- Már megnyomtam - mondta a lány angolul.
- Lehet, de a felirat nem gyulladt ki. Lehet, hogy így a sofőr itt fog hagyni minket.
- Hát majd integetünk.
- Nem, ahol van gomb, ott azzal kell jelezni - magyaráztam, és szemügyre vettem a megálló oldalát. Azon szerepelt egy telefonszám, amit hívni kell, ha nem működik a gomb. Felhívtam a számot, és a diszpécser közölte: igen, tudják, hogy nem működik a felirat, de a sofőr tudja, hogy jeleztünk, és meg fog állni. Megkönnyebbülten letettem, de pár perc múlva megjelent a busz - és nem tért le a megállóba. Mindketten vadul integetni kezdtünk, mire a sofőr a letérő végében lehúzódott (szerintem tök szabálytalanul) és kinyitotta az ajtót.
- A diszpécser kolléga azt mondta a telefonban, hogy ön tudja, hogy fel akarunk szállni - mondtam csodálkozva, miközben felszálltam.
- Igen, igen, bocsi - felelte ő, vagyis valószínűleg eljutott hozzá az infó, csak valamiért nem vette figyelembe. Ezt az elméletet támasztja alá az, hogy később is voltak hasonló húzásai. A következő megállóban megállt ugyan, de csak az első ajtót nyitotta ki a felszállóknak, a hátsó ajtót a leszállóknak nem, noha korábban többen is jeleztek. Egy későbbi megálló előtt szintén jelzett valaki, de a sofőr ezt teljesen ignorálva elszáguldott mellette (ez ugye autópályán azért kínos, mert az utas nem tudja megcsinálni, hogy leszáll a következőnél és visszagyalogol).

A sofőr maga is érezhette, hogy gombvaksága némileg problémás, ezért pár megállóval Santa Cruz előtt megfordult az ülésén és hátrakiabált.

- Megy valaki Tabaibába?

Senki nem reagált.

- Radazul? Santa Maria del Mar? Hoya Fría?

Egyiknél sem jelentkezett senki. A sofőr elégedetten nyugtázta, hogy ezek szerint innentől nem kell a leszállókra figyelnie, és továbbindult. A képernyőn megjelent a "Következő megálló: Tabaiba" felirat, és valaki rögtön megnyomta a leszállásjelzőt.

Interkutyális konfliktus és keresztre feszítés

 Mi érkeztünk először Tamaimóba, és beültünk az ottani kocsmába, későn döbbenve rá, hogy a csaposnak nem erőssége a kávéskanalak elmosása. Mindenesetre megírtam a csoportba, hol vagyunk, hogy a többiek megtaláljanak. Páran hamarosan meg is érkeztek és kiültek a kocsma elé. Mikor kimentünk hozzájuk, megpillantottuk Chocót, akinek viselt dolgairól már többször írtam (https://macskamedve.blogspot.com/2023/12/marmegintmitcsinalszchoco.html, https://macskamedve.blogspot.com/2025/01/szajkosarat-torpapanak-es-tulbuzgo.html). Ezúttal nem Pacóval, hanem két másik emberével, Nievesszel és Juniorral érkezett; kezdtem azt gyanítani, hogy igazából Choco a túracsoport tagja, és csak a kísérőit váltogatja. Nem ő volt azonban az egyetlen négylábú a környéken. Egy icipici csivava is lelkesen ugrándozott, és mikor Any visszament a kocsijához, beugrott a hátsó ülésre. Hamarosan kiderült, hogy ez a jószág Bruno névre hallgat, és emberével, Julióval együtt szintén velünk fog tartani. Kicsit aggódtam, hogy ne essen baja, mert úticélunkhoz, a Lyukhoz elég keskeny és nehezen járható ösvény vezetett.

Julio azonban profi túrázónak bizonyult: a nehezebb szakaszokon a hóna alá kapta Brunót, és még így is volt energiája a túratársakat átsegíteni a nehéz szakaszokon. Nekem néhány helyen az okozott fejtörést, hol tudnám jól megvetni a sziklán a lábam. Choco azonban hasznos segítségnek bizonyult: előttem szaladt, én meg csak figyeltem, hova teszi a lábacskáit, és ugyanoda lépve gond nélkül eljutottam a kilátóponthoz. 

Én igen hálás voltam Chocónak, Bruno azonban valamiért nem szívelte. Mikor odaértünk a lyukhoz, vadul ugatni kezdett és úgy tekergőzött Julio kezében, hogy ő alig tudta megtartani, pedig innen leesni azért necces lett volna.

A következő célpontunk a Misszionáriusok Keresztje volt.
- Na, kit feszítsünk keresztre? - viccelődött Juan Conrado.
- Engem, légyszi - vágta rá Junior. - Nagyon nincs kedvem a hétfői matekhoz.

Lefele menet szétszakadozott a csapat, ezért a templomtéren ültünk le, hogy bevárjuk a végét. Bruno hirtelen nyugtalankodni kezdett, és hamarosan meg is láttuk az okát: egy hatalmas foltos macska haladt át a téren.

- Basszus, láttad azt a macskát? - döbbent meg Junior. - Akkora volt, mint egy tehén!

A macska kisétált a térről. Követtem a tekintetemmel, és azt láttam, hogy útitársam, Asun, nem csatlakozik hozzánk, hanem megy tovább a kocsi felé. Utánaindultam attól való félelmemben, hogy itthagy, ám mikor a sarokra értem, valaki türelmetlenül rámnyávogott. A nagy foltos macska egy kocsi alatt rejtőzött. Mikor megálltam, előmászott és simogatást követelt. Kicsit babáztam vele, aztán elmagyaráztam, hogy épp utolérni próbálok valakit. A macska elfogadta az indokomat, és átvágott a templomtér másik oldalán újabb társaságot keresni.

Candelaria az új Betlehem, avagy bizarr betlehemek 3. kötet

 Most, hogy már csaknem itt a karnevál, végre sikerült időt szakítanom egy blogbejegyzésre az elmúlt karácsony bizarr betlehemeseiből. Mentségemre legyen mondva, rengeteg alapanyagom volt.

Már-már alig látunk olyan betlehemest, ahol ne szerepelnének az ókori Izraelben nem fogyasztott vagy nem is ismert termények. A tavalyi kollekciókban is előfordultak malacok, de itt (a kék korsókkal díszített ház mellett) egész sertéstenyészetet találunk:

A katalán bagettek mellett csöves kukoricát is láthatunk ezen a képen. A fehér zsákokban egyik ismerősöm kokaint vélt látni, én ebben nem vagyok szakértő, úgyhogy inkább nem tippelnék.

A Vízművek szerint Betlehemben már voltak nyomóskutak; szükség is volt rájuk a krumplitermesztéshez.

Ugyanők valamiért szükségét érezték, hogy egy tigrist is megjelenítsenek a bibliai jelenet részeként.

Még egzotikusabb állatfajnak számítanak a Szentföldön a tüdőshalak - legalábbis a Playmobil Betlehem halai annyira a vízfelszínen úsznak, hogy az pusztán kopoltyúval irreális lenne.

Tenerife legnagyobb, leghíresebb betlehemét azonban minden évben Candelaria városában állítják fel. Természetesen itt is találkozunk az ókori Izraelben ismeretlen növényekkel és állatokkal, mint a krumpli, a banán és a pulyka.

A candelariaiak azonban még tovább mentek, ugyanis úgy értelmezték, hogy a bibliai születéstörténet konkrétan az ő városukban és környékén játszódott le. A hatalmas - fél utcányi - konstrukció Candelaria környékét mutatja be, olykor egész valósághűen, miközben egyes pontokon táblák utalnak Jézus születésére és annak előzményeire. Így tudtuk meg például, hogy az angyali üdvözlet Iguestében történt (aminek valamiért tengerpartja is lett, bár a valóságban - legalábbis a Candelaria melletti - a hegyen található):

Szűz Mária ezt követően a kisdeddel együtt evezős csónakkal került meg egy erődöt, amelynek ormán a spanyol zászló lobogott.

És persze kiderül, hogy Jézus születésekor már állt a candelariai bazilika, előtte a guancho királyok (a mainál kevésbé hiányos öltözetű) szobraival, a rendre pedig a Policia Local kék egyenruhás emberei vigyáztak.