Egész héten aggódva nézegettem az időjárásjelentést, amely pont péntek estére, a szabadtéri koncert napjára jósolt esőt. Sajnos ez a jóslat pénteken napközben sem változott, és egész délután borult volt az ég.
Ez egyébként bennem is megfogalmazódott, de miután a kék poncsóesőkabátom láttán a múltkor Bea lelkendezve azt kiáltotta: "Jé, szemeteszsákban jöttél?" - úgy gondoltam, a koncerthez nem igazán illene. Maradt a kapucnis pulcsi meg az ernyő.
Természetesen egy csepp sem esett, míg el nem kezdődött a koncert, akkor viszont megindult a szitálás, amit helyi kifejezéssel "chipichipi"-nek neveznek. A kvartett kockás sapkás bőgőse egy ponton meg is kérdezte a közönséget, hogy hagyják-e abba vagy folytassák, de a közönség úgy döntött, hogy őket nem zavarja az eső. Úgy ítéltem meg, az ernyő zavarná a mögöttem ülőket, ezért csak feltettem a kapucnimat és a vízhatlan táskát, amiben az ernyőm lapult, az ölembe terítettem. Később láttam, hogy voltak a hátsó sorokban, akik tényleg ernyőt nyitottak, főleg, amikor az eső durvulni kezdett. Ezen a ponton már a zenészek is féltették a hangszereiket, ezért bejelentették, hogy szünetet tartunk a koncertben, és ponyvával letakarták a szintetizátort és a dobszerkót.
Behúzódtunk az árkádok alá a bejárat mellett. Alig tíz perc múlva azt láttuk, hogy a kockás sapkás fickó hozza be a bőgőjét. Kiderült, hogy úgy döntöttek: nem várják meg az eső végét, hanem bent a szalonban folytatják a koncertet. Ezen mondjuk meglepődtem, mert ennél jóval nagyobb helyiségek is vannak az épületben, de valamiért emellett döntöttek - talán azért, mert volt benne egy egész jó állapotban levő régi zongora, így a billentyűsnek nem kellett becipelnie a hangszerét, a szaxofonosnak és a bőgősnek pedig az ilyesmi nem okozott gondot. Csak szegény dobos volt bajban; végül azt a megoldást választotta, hogy bevitt egy darab dobot és pár szett dobverőt. Ezzel a szegényes felszereléssel próbált kreatívkodni: olykor a szájában tartotta a tartalék dobverőt, amire a szóló közepén lecserélte a másikat, máskor a könyökét és a tenyerét is használta, ha meg úgy érezte, más felületre van szüksége, különösebb fenntartások nélkül a nagybőgő oldalán ütötte a ritmust.
A szalonban kényelmes, de kevés ülőhely állt rendelkezésre, így voltak, akik állva hallgatták a koncertet. A zenészeknek az a reménye is meghiúsulni látszott, hogy a közönség táncra fog perdülni. Az utolsó előtti szám alatt azonban észrevették, hogy egy pár, akik a szomszéd helyiségbe kényszerültek, ropni kezdi. A bőgős nagy lelkesen integetett nekik, ők pedig levették a cipőjüket, előre mentek a zenészek elé, és spontán bemutatót tartottak. A végén ők is tapsot kaptak, akárcsak a zenészek, a lány pedig a kezével szépségkirálynősen integetve vonult le a "színpadról".
A szabadkőművesek igencsak meglepődtek volna, ha valaki azt mondja nekik, hogy páholyuk székházában alapítása után 175 évvel zokniban fognak swinget táncolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése