Frankfurt szörprájz parti

Az E kapuhoz tartozó poggyászkiadó olyan kihalt volt, hogy egy pillanatig azt hittem, véletlenül a Spitzbergák nemzetközi repülőterén landoltam. A futószalagok mint Csipkerózsika 52. évében, a személyzetet pedig egyetlen piros kabátos ázsiai lányka képviselte. Megkérdeztem tőle, hova érkeznek a budapesti gép csomagjai.
-Ki van írva a táblán-felelte.
-Melyik táblán?
-Azon ott.
-Azon nincs.
A lányka odajött és megállapította, hogy tényleg csak két, órákkal ezelőtt landolt gép neve szerepel a táblán. Úgy döntöttem, hogy innentől rábízom magam a középkorú hölgyek csoportjára, amely velünk utazott. Ha már lefoglalták a táblával szemben levő összes ülést, én leülök olvasni kicsit távolabb, aztán követem őket, ha úgy adódik. Hamarosan el is indultak a piroskabátos után, és közben odaszóltak nekem, hogy a cuccunk a D kapuhoz érkezett, át kell mennünk. Követtem őket egy ajtón keresztül, és kijutottunk a check-inhez. Na most ugye ez azért problémás, mert onnan nem lehet visszajutni a csomagfelvételhez, normál esetben. Szerencsére egy fickó az infópultban felfogta, mi bajunk van, és visszaengedett minket.

Vonattal terveztem bemenni Frankfurtba, lévén a konferencia egy köpésre van az állomástól. Csak azt nem értettem, miért tart mindenkinek 1000 évig, amíg megvesz egy nyavalyás vonatjegyet. Ott cseverésztek a pénztárosokkal, egy vidám külföldi fickó vigyorgott meg térképet nézegetett, a sor meg csak állt.
Végre lelépett a vigyorgó srác, és odakerültem a vele addig beszélgető, hanyag tartású bácsihoz.
-Kérek szépen egy jegyet a főpályaudvarig.
-Kérni kérhet, de most sztrájkolnak a mozdonyvezetők. 11.30-ig tart a sztrájk, addig nem tudni, mikor jön vonat.
A vigyorából ítélve sokkolni akart, nekem viszont mindegy volt, hogy mikor érek be, ezért ugyanolyan könnyed stílusban reagáltam.
-De azért jegyet vehetek, ugye?
-Persze-felelte, és eladta a jegyet.-Az 1-es vágányra fog bejönni a vonat, nemtom mikor.
-És csak ezek a vonatok mennek az 1-es vágányról? Nem szeretnék Hamburgban kikötni.
-Nem fog, az 1-es vágányról minden bemegy a főpályaudvarra.
Lementem tehát és elővettem a könyvemet (kicsit sötét volt ugyan, viszont tök érdekes résznél tartottam). 20 perc múlva jött is egy vonat, így időben beértem a konferencia-központba, hogy csatlakozhassam a többiekhez ebédre. CsCs közölte, hogy neki bankautomata kell, mert egy fillér készpénz nélkül sikerült eljönnie.
-De majd csak ebéd után, mert nem tudom, hol a kaja, úgyhogy követnünk kell a többieket.
Követtük is, én meg már jóelőre előhúztam az aznapra szóló ebédjegyet.
-Az mi?-kérdezte CsCs.
-Ebédjegy. Neked is van.
Megnézte: neki nem volt, egyik napra sem. Vissza a regisztrációhoz, ahol elmagyaráztuk a néniknek a helyzetet. A nénik azt mondták, most nem tudnak ebédjegyet adni, de majd az étteremben mondjuk el a pincérnek, mi az ábra. Addigra persze már mind elmentek a többiek, akiket követhettünk volna, de térkép alapján csak odataláltunk. Az ebédjegy-begyűjtőnek elmondtuk, mi az ábra, ő még előszedett egy szervezőt, aki igazolta, hogy CsCs nem potyázni akar, és nagy nehezen kajaközelbe jutottunk.
Zsu, aki fapadossal érkezett és ezért programjában szerepelt 2 órás buszos kirándulás Frankfurt környékén, a leves után huppant le mellénk, és elővette az ebédjegyét.
-Ezzel mi a fenét csináljak? Nem kérte tőlem senki.