Nagyváradi nagy kaland

Én kezdettől későinek ítéltem a 9 órás indulást, pedig Judit este majdnem felhívott minket, hogy induljunk mégis 10-kor. Szerencsére időben rájött, hogy Románia egy időzónával odébb található, így egy órával rövidebb időnk lesz az útra. Ő kitartott amellett, hogy fél 3-kor kezdődik a szekció, bár Roman programján én 2 órát láttam.

Nem mintha 9-kor elindultunk volna. Még vártuk Ivettet, aki biciklivel jött, és Christ, akinek le kellett hoznia a kocsit a hegyről (ott a garázsuk). Közben azzal múlattuk az időt a szlovénekkel, hogy fogadásokat kötöttünk, melyikünknek az országa megy előbb csődbe. 9 óra 20-kor végre elindultunk, a magyar autó elöl, a szlovének utánunk.

Debrecenig nem volt semmi gond, az autópályának és Ivett pogácsáinak köszönhetően. Innen viszont kérdés volt: hogyan tovább? Chris netről letöltött útvonala semmi ismert települést nem tartalmazott.
-Berettyóújfalu felé kell menni-navigált Ivett.
-Berettyómicsoda??-Chris ismét szembetalálta magát egy kiejthetetlen magyar szóval.
-Berettyóújfalu. Azt megismerem: emlékszem, tök lepukkadt és cigánypurdék szaladgáltak a házak között.
-Jó, akkor menjünk Berettyótúrófaluba-adta be a derekát Chris. Kerengtünk egy kicsit Debrecenben, majd rátaláltunk az útra, és hamarosan már egy kisebb falun hajtottunk keresztül.
-Ez már Berettyóújfalu?-kérdezte Ivett. Szerencsére megnéztem a falu elején a táblát.
-Nem, ez Mikepérc.
-Pedig tök ugyanúgy néz ki – jelentette ki Ivett, aminek hatására elbizonytalanodtam, hogy Berettyóújfalut meg fogja-e ismerni. Szerencsére nem kellett rá hagyatkoznunk: ki volt táblázva az is, meg a határ is. Judit ugyan aggódott, hogy a határőrök szívózni fognak Chrisszel (EU-s konfliktusok miatt a románok kevéssé bírják a hollandokat), de szerencsére túlzottan el voltak merülve valami sorozat megbeszélésében. Nem sokkal 2 óra előtt (román idő szerint) beértünk Nagyváradra. Most már csak az egyetemet kellett megtalálni.
-Én voltam ezen az egyetemen-mondta Ivett.-Nagyon szép épület, és vele szemben van a kollégium.
Ez sajnos nem bizonyult elegendő útmutatásnak, így miután már átszeltük az egész várost, megálltunk egy benzinkútnál és Judit kiszállt, hogy útbaigazítást kérjen. Közben Ana a GPS-be próbálta bepötyögni az utcanevet, de az valamiért nem fogadta el. Juditnak viszont szerencséje volt: egy éppen ott tankoló úriember vállalta, hogy megmutatja az utat, csak követnünk kell. Az ő segítségével meg is találtuk a Strada Universitária nevű utcát, és azon belül egy nagy kaput.
-Ide kell bekanyarodni?-kérdezte Chris. Judit jobban megnézte a kerítést.
-Nem, ez a temető.
Megtaláltuk az egyetemet: ¼ 3-kor felrohantunk a számunkra kiírt előadóba. Lepukkadt terem, benne sehol egy lélek. Én azt tippeltem, hogy a hallgatóság itt volt 2-kor, de megunták a várakozást; mégis, a biztonság kedvéért kimentünk a folyosóra. Szerencsére pont jött szembe egy csapat elegáns személy, akik konferencia-résztvevőknek tűntek. Kiderült, hogy egyikük pont szervező és minket keresett, mert más terembe rakták a szekciót. A másik három személy a hallgatóságunk, illetve a montenegrói előadó, az egyetlen, aki odaért időben. Mert persze 2-kor kellett volna kezdenünk.

A meglepő módon malőröktől mentes szekciót követően felrohantunk regisztrálni, majd kávészünetelni, hiszen reggel óta csak pogikat ettünk (kivéve Christ, aki a montenegrói előadás után elment kávézni). Kávészünet gyanánt hosszú asztalokon kávé és román kóla szerepelt kis mennyiségben, továbbá sajtos masni fegyverként azoknak, akik ezekért meg kívántak verekedni. Azért benyomtunk pár darabot a másik sós sütiből, de az autókhoz leérve egyöntetű volt a vélemény: valahol meg kell állnunk enni. Lehetőleg Magyarországon, mert nem volt nálunk lei. És lehetőleg kártya-elfogadó helyen, tette hozzá Roman, mert náluk forint se.
-Akkor mi legyen a stratégia?-kérdezte Judit.
-Nekünk nagyon egyszerű stratégiánk van-felelte Roman.-Követünk benneteket.
-Amúgy rájöttem, miért nem ismertem fel az épületet-mesélte lelkesen Ivett.-Azért, mert én nem itt voltam, hanem Aradon a Partiumi Egyetemen.
-Ti nem unatkoztatok a hosszú úton?-kérdezte Judit a szlovéneket.
-Á, dehogy-felelte Roman.-Mi Anával sose fogyunk ki a témákból.
Ezen mi jót derültünk, ugyanis útközben amikor hátranéztünk, majdnem mindig azt láttuk, hogy Roman mélyen alszik az anyósülésen…

Az odafele tévelygéshez képest igen gyorsan kijutottunk Nagyváradról, a határon sem szőröztek.
-Van egy jó hírem és egy kevésbé jó-jelentette be Chris.-A jó hír, hogy Schengenben vagyunk. A kevésbé jó az, hogy Magyarországon.

Judit mindenképp hangulatos falusi vendéglőre vágyott, ezért pásztáztuk az utat, hogy hol találunk ilyesmit. Az eredmény kiábrándító volt: főleg pékségek és kocsmák sorakoztak a főút mellett, néhány hamburgeressel és zárva tartó presszóval váltakozva. Chris olyan éhes volt, hogy már a szigetelőelemeket árusító udvarba is majdnem befordult. Végül aztán kés-villa jelet láttunk az út mellett: Rózsakert Csárda.
-Ez jól hangzik-mondta Judit. –Azt mondta, 50 méter?
Ebben a pillanatban száguldottunk el a csárda mellett, amely bokrok mögött megbújó, kedves, tiszta épület volt. Egyértelmű volt, hogy visszafordulunk. Ezen célból Chris behajtott egy erdészeti bekötőútra, a mit sem sejtő szlovének meg utánunk. De aztán rájöttek, miről van szó, és megfordultak ők is.
-Ezek után zárva lesz-poénkodott Judit. Nem kellett volna: amikor a csárda elé értünk, már láttuk ajtaján a hatalmas „ZÁRVA” táblát. A szlovének is odaértek, és Juditnak eszébe jutott, hogy ki kéne szállni megmagyarázni nekik a helyzetet, hiszen ők nem értik a „zárva” szót (bár ezt a feltételezést Roman utóbb kikérte magának).

-Van még egy pogi-ajánlotta fel Ivett.
-Nem, edd csak meg-felelte Chris gálánsan.
-Ezt még meg fogod bánni majd valahol Szolnok magasságában-csúfolódott Judit. Ettől elbizonytalanodtunk, mert Szolnok felé ugyan nem terveztünk menni, viszont Judit előző poénja is valóra vált… És tényleg. Minthogy Debrecen elején sem találtunk vacsorázóhelyet, Chris rákanyarodott a 4-es útra. És itt végre ismét kés-villa tábla, kellemes étterem saját parkolóval, a budapesti középáras kategóriának megfelelően. Igaz, Apostol együttes szólt háttérzenének, a szomszédos különteremben viszont – ahol vélhetően esküvői bulira készültek – kellemes jive zenék.
A pincér gyanúsan próbált rábeszélni minket a kacsamellre, mire azt senki sem választotta.Roman ambiciózusan közölte, hogy ő levest, főételt és desszertet is fog enni, mivel ára alapján a leves kis adag lesz. Mint utóbb kiderült, ebben tévedett: a tányér, amit elé raktak, levesestálnak is beillett volna. Míg hárman levest ettek, mi vártuk a főételt. Chris, aki maga mellé helyezte a szlovénektől kapott macimézet az asztalra, kezdett elég nyűgös lenni, főleg, mivel a különterembe egymás után hordták be a pogácsás tálakat.
-Ide is hozhatnának egyet-jegyezte meg minden egyes alkalommal. Az egyik pincér meghallotta, és jófej módon odakínált Chrisnek egy pogácsát.

A főételek dupla méretű tányéron érkeztek, Roman egyre ijedtebb arcot vágott. A szomszéd teremben kezdtek gyülekezni a vendégek, a miénkben viszont felhagytak a 60-as évek magyar slágereivel, és élőzene gyanánt egy középkorú úriember ült a szintetizátorhoz, aki Aznavour-sanzonokat játszott hamisan. Egyszer csak Roman megszólalt:
-Láttátok? Behúzta a széket!
Kissé megrökönyödve néztünk rá, de megértettük a lényeget, amikor demonstrálta. A szintetizátoros olykor levette kezeit a billentyűzetről, például azért, hogy megigazítsa a székét, a zene azonban ilyenkor is zavartalanul játszott tovább…

Judit még a desszert maradékát kanalazta (ő bölcsen nem kért főételt), Chris azonban már elunta magát, ezért felállt az asztaltól és kiment.
-Most szépen hazamegy és itthagy minket-jegyeztem meg.-Ugye elférünk a ti kocsitokban?
Erre az eshetőségre a szlovének valamiért ugyanúgy megijedtek, mint a magyarok, de szerencsére felsejlett a megoldás. Észrevettük ugyanis, hogy Chris mézes mackója ott maradt az asztalon. Anélkül biztos nem indul haza.
-Túszmedve!-kiáltotta Ana csillogó szemmel. Judit elrakta a medvét, mi pedig figyelmeztettük, hogy ne adja ki addig, míg biztonsággal be nem ültünk az autóba. Erre azonban nem került sor: Chris perceken belül visszajött, különösebb teketória nélkül magához vette a medvét és kiment a dohányzó részre.