A gyíkok rengetegen vannak, ráadásul nincs olyan szárazföldön közlekedő (vagyis nem repülő) állat, ami bántaná őket. Ezért egyáltalán nem tartanak az emberektől, sőt láthatóan meg vannak győződve arról, hogy ők a sziget jogos tulajdonosai, akik irányítják a kétlábúakat. A São Lourenço-félszigeten lelkesen kunyerálták a kekszmorzsát, mikor viszont az ő birtokukban levő kőfalakra feküdtünk ki napozni, finoman, de határozottan az ujjunkba haraptak. A sziget legnyugatibb pontján álló világítótoronynál a teaház szabadtéri asztalán találtunk gyíkot. Természetesen ehhez az asztalhoz ültünk le, a gyík pedig tovább szaladgált az asztallapon, minden ujjunkat megszaglászta, az enyémre még rá is tette vékony ujjú kis kezét. Végül mégis Andrást választotta, akinek a körme alól eszegetni kezdett valamit – sejtésünk szerint a délelőtti sütemény ottmaradt morzsáit.
Ha van a gyíkoknak luxusnegyede, az a Levada de Janela partja. Ez a szépen karbantartott öntözőcsatorna egy festői völgy oldalában kanyarog, napsütötte sziklafalak között.
Az itt élő gyíkok rájöttek, hogyan védekezhetnek a túlhevülés ellen: ha már túl forró a sziklafal, fejest ugranak a levada tiszta, hűs vizébe, aztán gyors tempókkal kiúsznak a partra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése