Yuppie, a túrakutya

Tudtuk, hogy Gyula nem egyedül jön a túrára. Azon viszont meglepődtünk, amikor felhívott minket a megállóból és kérte, hogy két és fél helyet foglaljunk neki a buszon.
- Ki lehet a fél? – tűnődött Tóni.
- Lehet, hogy egy nagyon túlsúlyos emberrel jön, aki nem fér el egy ülésen – tippeltem. – Vagy az is lehet, hogy a fél egy gyerek.
Ez mindenkinek megindította a fantáziáját, ugyanis nem tudunk róla, hogy Gyula apa lenne. Hamarosan kiderült, hogy nem is biológiai apaságról van szó: Ede ugyanis egy gyönyörű magyar vizslát hozott magával, aki a Yuppie névre hallgatott, ha éppen úgy tartotta kedve.
Yuppie az egész buszutazás alatt rendkívül izgatott volt. Amint leszálltunk, kiderült, miért: különös szenvedéllyel viseltetett az apportírozásra eldobott botok iránt. Amint elindultunk, már kezdte hozni ezeket Edének, Gyulának vagy bárkinek, aki éppen hajlandónak mutatkozott a játékra. Ráadásul a botok mérete egyre nőtt: néhányuk többszörösen elágazott, pár másik karvastagságú volt és olyan hosszú, hogy amint Yuppie szájában az ággal szlalomozott körülöttünk, rendesen vádlin csapott minket.
Tónit a kutya egy másik tulajdonsága foglalkoztatta.
- Nézd, már megint kakil! Az előbb kakilt.
- Mert ezzel is jelöl, nemcsak a pisiléssel.
- Ja értem. Akkor itt ennél az elágazásnál én is jelölök, hogy utána felismerjük, merre kell menni.
Túravezetőnknek bizony szüksége volt az ilyen útbaigazító eszközökre. Igaz, hogy betöltötte a túratervet mindentudó GPS-ébe, az azonban túl mindentudónak bizonyult.
- Ebben még a múltkori túra útvonala is benne van! Attila, hogyan tudom ezt kiszedni?
- Vágd a földhöz, hátha kiesik – javasolta segítőkészen Attila.
Szerencsére Tóni azért ismerős volt a terepen. Amikor például leértünk az aszfaltútra, odaszólt Icának:
- Ica, te erre már kerékpároztál.
- Tényleg? Nem emlékszem.
- Dehogynem. Itt volt az, ahol eltévedtünk.
Ica még mindig nem emlékezett, ezért gyorsan a pártjára álltam:
- Ez azért annyira nem ritka esemény, hogy ez alapján be tudja azonosítani!
Mostani túránkon viszont nem tévedtünk el, ezért több mint másfél óra időnk maradt a csákberényi kocsmában (ahol ugyanazok az arcok ültek, mint reggel, mikor elindultunk). Mostanra már Yuppie is kifáradt: Ede összetolt neki két széket, azokon összegömbölyödött és álomba merült.